Az emberek nemcsak a hírekre szomjaztak, hanem szívesen ültek le kávézni vagy egy pohár Czell sör mellé társalogni a földszinti Kassay bodega előtti téren megterített fehér abroszos asztalokhoz.

Vendéglő és szálloda

A tulajdonos, Kassay F. Dénes kereskedő meghatározó egyénisége volt a két világháború közötti udvarhelyi közéletnek, így érthető, hogy minden fontos ember megfordult legalább naponta egyszer nála. A házigazda gyakran ült ott a teraszon, és onnan köszöntötte a korzózó ismerősöket. Kassay úr vezetőségi tagja volt a székelyudvarhelyi ipari és gazdasági hitelszövetkezetnek, a Székelyudvarhelyi Kereskedő Társulatnak, választmányi tagja a Polgári Önképzőkörnek, az Orbán Balázs Lövészegyesületnek, pártoló tagja a sport- és közművelődési életnek. Jó lokálpatrióta hírében állt. A földszinten a vendéglő, az emeleten a Kossuth utca korzózóira néző öt ablakkal ajánlotta magát a Transylvania Szálloda magyar időben.

Lépjünk be!

Nagy boltíves kapu visz be a belső udvarra, amelyet az új tulajdonos állíttatott vissza. A régire még emlékeztek, igyekeztek hasonlót varázsolni a főbejárathoz. A kapu megálljt parancsol egy pillanatig, hogy simogassuk meg tekintetünkkel, majd beenged a belső udvarra, melyet macskakővel burkoltak. A bejárati ajtók kovácsoltvas díszei, az ablakok falhoz simuló zsalugáterei hozzák a régi hangulatot. Az udvar hátsó végében, mint zárókép, a történelmi városközpont egyetlen épségben megmaradt gazdasági épülete, a csűr, mely szerencsésen átvészelte a történelem viharait. Az ezernyolcszázas évek közepén épülhetett.

Az épület története

A ház történetét Kassay Gábor gépészmérnök, az unoka meséli, aki hároméves volt, amikor 1957-ben meghalt a nagytata.

– Három részből lett a mostani egész. Először a Balássyak építtettek egy földszintes házat az ezerhétszázas évek közepén, alatta boltíves pincével, az a rész, ahol ma a Hargita Népe napilapnak van az irodája. Nagyapám Balássy lányt vett feleségül, így került az ő tulajdonába.  Az 1830-as években épült a főutcára néző rész, és 1888-ban került rá az emelet. Volt a bodega/vendéglő, utána egy felszolgálóterem és a konyha következett. A vendéglő egyik sarkában volt nagyapám fűszerkereskedése. Az Oklánd Express, Sztojka Ferenc cége naponta szállította a friss teavajat és Herz szalámit Brassóból. A bort hordókban a Medgyes környéki szász falvakból hozta hitelbe, vagyis akkor fizetett, amikor eladta. A Kossuth utcai vendéglőt úgy hirdette, mint ahol állandóan friss szebeni sonka, szalámi, sajtok, mindenféle hidegételek, valamint: Burger-féle sör, küküllőmenti fajborok, előpataki és felsőrákosi ásványvizek a legelőnyösebb árban kaphatók – meséli az unoka.

Irány az emelet!

Régi falépcsőkön érünk fel az emeletre. A hosszú tornácot kovácsoltvas korlát díszíti, mely nemcsak hangulatos, de már messziről hirdeti, hogy jó ízlése volt a tulajdonosnak. Az emelet első felében volt a család lakása: egy hálószoba, szalon, nappali és egy kicsi konyha. Itt volt a szállodarész is, amit nagyapám üzemeltetett, mondja Gábor. 1959-ben államosították, a közüzemek vette kezelésbe, először mint szálloda, de miután felépült az új szálloda a központban, mindjárt munkásszálló lett belőle, elképzelhetjük, milyen állapotok uralkodtak. Vofkori László városkalauza szerint a két világháború közti időszakban itt volt az Agrárbank irodája, a Gazdasági Kamara székhelye, illetve Debiczky Béla kereskedelmi ügynöksége. Az emeleten kapott helyet egy ideig a Mezőgazdasági Kamara a meteorológiai megfigyelőállomással.

Találkahely

Említettem, hogy a vendéglő előtt gyülekeztek és gyűléseztek a Hargita Turista Egylet tagjai is, ahol mindig felvilágosítással szolgáltak a kirándulóknak. Ugyanis a legtöbbször innen indultak túrázni a közeli hegyekbe. A távolsági buszok is ide érkeztek, és innen indultak, itt volt a benzinkút és az autóbusz-megálló. Szóval ideális hely volt a találkozásra. Egyesek szerint ma is a járda aszfaltja alatt pihen az üzemanyag tárolására idehelyezett nagy vastartály. Kora reggel már érkeztek azok, akik a Székely Közélet híreire voltak kíváncsiak. A hírek innen indultak útnak. Azt beszélik, hogy Kassay úr szenvedélyesen szeretett olvasni, de a keresztrejtvényeket is imádta.

Kassay Panzió

A pónilovas fiáker is innen indult útnak Homoródfürdőre. Nemcsak vendéglővel, de igen szép, modern építésű panzióval is rendelkezett a közeli üdülőtelepen, mely komfortos berendezéseivel akkoriban a legkényesebb igényt is ki tudta elégíteni. Százkét alvóhely volt a húsz szobában. A má­sodik világháborút követően a helyi elöljárók 1946-ban nagyszabású munkatervet dolgoztak ki a székelyföldi idegenforgalom fellendítésére, köztük Kassay F. Dénessel, aki Székelyudvarhelyen és Homoródfürdőn volt érdekelt a vendégek fogadására. Semmi nem lett belőle, mert államosították az épületeket. Az Ilona-völgyi építmény sajnos 1989 novemberében a tűz martaléka lett. Érdekes, hogy miként államosították. Csalafintasággal vették el. A hatalomra jutott kommunista párt vezetői elkérték a kulcsokat a gazdától, hogy az élmunkásokat akarják nyaraltatni, de nem adták vissza. A homoródi birtokot, 41 ár területet, 1937-ben vásárolta Gábor édesapja nevére a nagyapa. A panziót is az ő nevére építette, mégis a nagyapjától kobozták el.

Államosítás

Gyorsan történt az államosítás, mert egy szép napon jöttek az elvtársak, és egy kézitáskával szélnek eresztették a családot. Nehéz idők voltak, munka nélkül, mindent elölről kellett kezdeni. Az akkori vezetők a Kossuth utcai vendéglő helyébe háziasszonyboltot, majd kenyérüzletet nyitottak, és egészen az 1989-es változásokig működött. Az nem számított, hogy nem volt benne illemhely. Az egykori vendéglő helyén ma az Árnika könyvesbolt kirakatai csalogatják a könyvbarátokat. Beköltöztettek az udvarba mindenféle irodát, a hátsó udvarban temetkezési vállalat volt. Az emeleten a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete tevékenykedett. Ma tervezőműhelyt találunk a helyén. Évekbe került, míg újra visszakerült jogos tulajdonosához az épület. Sok türelemre és kitartásra volt szüksége Kassay Gábornak, az örökösnek, amíg újra birtokba vehette nagyapja örökségét. Nemcsak a pusztulásának voltam szemtanúja, hanem annak is, hogy miként szépítette időről időre az egykor szebb napokat is megélt épületet. Újjávarázsolta. Nem volt könnyű, de azt mondja, megérte. Az öreg épület egy szép darabja a főutcának, a gazdasági csűr viszont ritkaság. Jó kezekbe került vissza.