A kadicsfalvi Török család Udvarhelyszék régi székely családjai közé tartozik. Elég csak dr. Török Albertet említeni, aki négy évtizedes közéleti pályáján szerzett érdemeinek elismeréséül Székelyudvarhely város díszpolgárává választotta meg. Örök álmát a tibódi családi sírboltban alussza. De említhetem Kadicsfalvi Török Ferenc egyházi írót, az udvarhelyi katolikus plébániatemplom építtetőjét, aki szintén ennek a családnak a sarja. 
A kadicsfalvi temetőben már csak két olyan régi sírkövet találunk, amely a Török nemzetséghez köthető. Nehezen olvasható feliratuk, de idemásolom: „Elsőbben Kadicsfalvi Török Ferencz másadszor Ábránfalvi Ugron Menyhárt nő. született Cseh Julia porát… elhunyt 1860.”

Kadicsfalvi Török Sámuel (1807–1868) Udvarhely megye alkirálybírója. Az emlékkövet a felejthetetlen jó férj emlékére emeltette gyászoló özvegye, Petre Borbála. A Török-féle házat 1918-ban, nem tudni miért, de elárverezték, és Nagy Ernő dédmamája, ahogy akkor mondta a falu, „a kötényéből vette meg”. Könnyű volt, hiszen a férje Amerikában dolgozott, mondták mások, de ott sem adták ingyen a pénzt. A tulajdonosi lap szerint az ingatlan 1881-ben Török Dénes, illetve Török Miklós és Török György kiskorúak tulajdonát képezte. Egy másik bejegyzésből viszont kitűnik, hogy 1918. június 3-án Nagy Sándorné született Simó Julianna javára az adásvételi szerződés alapján bekebeleztetik. A Török-féle ház a falu központjában áll, a régi székely kúria az idők folyamán új arculatot vett fel. Minden igényt kielégítő, modern, a mai követelményeknek megfelelő polgári lakássá alakult.

A kaputól hosszú út vezet a családi házig, elképzelem, miként gurult a lovas kocsi hátrafelé a rendezett kerten keresztül a gazdával és a vendégekkel.  Egykor hatalmas gazdasági épület állt a ház mellett, amit idővel lebontottak. Közelebb kerülve a házhoz láthatjuk, hogy a homlokzat és a külső falak átestek néhány ráncfelvarráson, ha Nagy Ernő, a mostani tulajdonos nem visz le a pincébe, el sem hiszem, hogy valamikor a Török család udvarháza állt itt. Nagyanyjától tudja, hogy a mai nappali volt egykor a bálszoba, mert valahol ismerkedni kellett akkor is a fiataloknak. Itt állhatott az a csempekályha is, amely biztosította a kúria melegét a téli időszakban. Ugyanis a ház falában, amikor átalakításokat végeztek, előkerültek a meleg levegőnek kialakított hőjáratok a vastag tartófalakban. Eleinte azt hitték, a kéménylyuk, de később rájöttek, hogy ezek a járatok mind a központi kályhához vezettek. A ház hátsó részén tornác volt, onnan szép kilátás nyílt a kadicsfalvi fenyőerdőre. 1896-ban minden székely település ki- és bejáratánál ezer fenyőt ültettek az ezeréves múlt emlékére. Ez az erdő Kadicsfalván azóta eltűnt, de a fundamentum megvan.

Lemegyünk a pincébe, mindjárt figyelmeztet Ernő, hogy vigyázzak a fejemre, mert az eredeti bejárat alacsony. Régi boltív, méteres kőfalak és hatalmas cserefa gerendák fogadnak a boltívek alatt. Valóságos erődítmény az alagsor, méteres kőfalak, ablakmélyedések között jól megfér az új fáskazán. A falon egy fénykép a hatvanas évekből az akkori házról. Későn tudta meg, hogy milyen örökségben lakik, kik laktak itt egykor, mondja a házigazda. Amikor a pincét modernizálták, már tudta, mire kell vigyázni. Ennek köszönhető, hogy az udvarház eredeti kőlépcsőjének néhány darabját láthatjuk az udvaron. Egy kis odafigyeléssel értékmentők is lehetünk, hogy unokáink is lássák a ránk hagyott örökséget.