– Mindenki azt magyarázta, milyen hitvány terület ez – mesélte nevetve Fruzsina, miközben végigvezetett a birtokon. – Mi meg pont ilyet kerestünk

– teszi hozzá Tamás.

A közel öthektáros területet végül Tocsogónak nevezték el. A név első hallásra inkább tréfának tűnik, valójában azonban pontos leírás. Források, kisebb patakok, vizes élőhelyek tarkítják a birtokot, amelynek legnagyobb értékét éppen az adja, amit mások hátránynak látnak. A területen szalamandrák élnek, vadon élő orchideák bújnak meg a növényzet között, és a házaspár célja nem az, hogy mindezt felszámolja, hanem hogy megőrizze.

– Az ember nagyon sok értékes élőhelyet tönkretett már. Mi inkább szeretnénk valamit visszaadni

– mondta.

Egy gyermekkori emlék nyomában

Habár a házaspár csak másfél éve költözött Varságra, a kapcsolat jóval korábban kezdődött. Fruzsina gyerekkorában többször megfordult itt a szüleivel. Úgy emlékszik vissza, hogy már akkor lenyűgözte az itteni emberek talpraesettsége, az a tudás, amely a fa megmunkálásától az állattartásig természetes része volt a mindennapoknak. Aztán hosszú időre eltűnt életéből Varság. Több mint tizenöt évig nem járt erre. Közben Magyarországon élt, dolgozott, tanult, épített, és férjével meg két gyerekükkel olyan helyet kerestek, ahol egyszerre lehetne otthonuk és oktatóközpontjuk.

– Két-három évig kerestünk helyszínt Magyarországon. Sok mindent megnéztünk, de valamiért egyik sem működött. Végül azt mondtam Tamásnak: üljünk be az autóba, mutatok valamit. Ez a „valami” Varság volt.

A döntés nem egyik napról a másikra született meg, de mindketten úgy érzik, hogy az első látogatáskor már tudták: ide még visszatérnek.

– Éreztük a hívást

– fogalmaztak.

A lány, aki a házakat figyelte

Fruzsina történetében talán az a legkülönösebb, hogy semmi sem utalt arra, hogy egyszer a régi épületek szakértőjeként fogják ismerni.

– Tizenhat évesen arra ébredtem, hogy mindent tudni akarok a régi házakról

– mesélte. Nem volt építész a családban, nem örökölt mesterséget, és nem tud felidézni olyan eseményt sem, amely ezt a szenvedélyt kiváltotta volna. Egyszerűen csak érdekelni kezdték a régi épületek. Budapestről rendszeresen kijárt a szentendrei skanzenbe, ahol nem elégedett meg azzal, hogy megnézze a házakat. Megérintette a falakat, figyelte a gerendákat, vizsgálta a vályogot, próbálta megfejteni a szerkezetek logikáját.

– Tapogattam, kapargattam, nézegettem. Azt próbáltam megérteni, hogy mitől működnek.

Ez a kíváncsiság később életformává vált. Tizennyolc évesen már saját paticsépületet készített, később kemencéket épített, vályogházakat javított, és ahová csak eljutott a Kárpát-medencében, mindenhol a házakat kutatta. Az egyetem helyett a gyakorlatot választotta.

– Arra jutottam, hogy az az öt év, amit egy képzésen töltenék, nekem kétezer házat jelenthet.

Nem minden új jobb

Ahogy egyre többet dolgozott régi épületeken, egyre gyakrabban került szembe azokkal a megoldásokkal, amelyeket a modern építőipar természetesnek tart. Elmondta, hogy sokszor vitába keveredett a mesterekkel, amikor azok cementet akartak keverni a vályoghoz, vagy olyan szerkezeti megoldásokat javasoltak, amelyek szerinte éppen a régi épületek legfontosabb tulajdonságait szüntették volna meg. A telken lévő régi ház felújításánál is heves vita alakult ki néhány csavar miatt.

– Mi, nők sok mindent másként látunk, de sajnos a legtöbb építész férfi. A férfiak szerint kellett volna az a csavar, én meg azt mondtam, hogy ennek a háznak pont az az értéke, hogy százharminc-százötven éve nincs benne egyetlen csavar sem, és anélkül is áll.

Szerinte a régi épületek legfontosabb bizonyítéka ma­ga az idő.

– Amit ma még látunk ezekből a házakból, az kiállta az idő próbáját. Biztos volt sok olyan is, ami nem sikerült, csak azok már nincsenek meg. De amelyek itt vannak, azok bizonyítottak.

Fecskefészek Otthonom Egyesület

A sok év alatt összegyűlt tapasztalatból végül oktatási program született. A Fecskefészek Otthonom Egyesület ma már akkreditált felnőttképzéseket szervez, ahol nemcsak technikákat tanítanak, hanem szemléletet is. A résztvevők egy-egy hétig együtt dolgoznak valós épületeken. Nem tanteremben ülnek, hanem vályogot tapasztanak, falat javítanak, tetőt építenek. Fruzsina szerint ugyanis a tudást nem lehet pusztán elmagyarázni. Előbb legyen tapasztalat, és utána jöhet az elmélet, vallják.

A képzések célja nem az, hogy végrehajtó embereket képezzenek, hanem hogy a környezet és az élettér kapcsolatát is megértessék. Az egyesület három dologgal foglalkozik: az akkreditált felnőttoktatással a természetes építőanyagok kapcsán, emellett független szakértői tevékenységgel, azaz egész napos épületdiagnosztikát követően adnak útmutatást a tulajdonosnak, hogy miként tud egy régi épületet kivitelezni, illetve gyűjtik ezt a tudást, és publikálják, ami könyvben is megjelent Szerves háztan címmel, Vályog tudástár 1. alcímmel. A felnőttképzés iránt érdeklődők információkat a fecskefeszekotthonom.hu címen találnak.

Otthon egy küldetésben

A varsági birtokon töltött néhány óra után világossá válik, hogy Józsa Fruzsina és Barcsa Tamás számára a régi házak megmentése jóval több egyszerű szakmánál. Ugyanúgy szól a természetről, az emberi léptékű életformáról és a tudás továbbadásáról, mint a falakról vagy a tetőszerkezetekről. Fruzsina és Tamás szeretnék megmutatni: lehet úgy élni, hogy az ember nem uralni akarja a környezetét, hanem együttműködik vele. Talán ezért találták meg a helyüket éppen Varságon.

Itt ugyanis még mindig akadnak olyan házak, amelyek történeteket mesélnek, és olyan emberek, akik kíváncsiak arra, hogy mit mondanak.