Az elmúlt esztendő ugyancsak bővelkedett törvényalkotási/jogszabályozási cselekedetekben, s azok között sajnos szép számmal voltak olyanok is, amelyek lakossági elégedetlenséget, esetenként heves tiltakozásokat és botrányokba fulladó vitákat váltottak ki. Ilyen összefüggésben utalhatunk arra, hogy már az év elején egy igen kínos és botrányos esemény történt, amikor is az egykori Grindeanu-kormány az utólag lemondásra kényszerült Florin Iordache igazságügy-miniszter „kezdeményezésére” az éj leple alatt fogadta el ama 2017/13-as sürgősségi kormányrendeletet, amely értelmében már-már „bocsánatos bűnt” jelentett volna a szolgálati visszaélés bűnténye (de nem csak). Ezt a kormányrendeletet kénytelen-kelletlen rövid idő múltán úgymond visszavonta, azaz hatályon kívül helyezte egy másikkal az egykori kormány. Amúgy a sok vitát és ellenérzést kiváltó jogszabályozási kormányzati és parlamenti cselekménysorozatnak amolyan gerincét képezte az igazságüggyel, az igazságszolgáltatással kapcsolatos különböző törvények és másabb jogszabályok „megreformálása”. Ezt állíthatjuk annak okán is, hogy a parlamentben különbizottságot hoztak létre a jogszabály-módosítások kidolgozása, véglegesítése és szavazásra bocsátása végett. A jogalkotási folyamatnak már-már velejáróivá váltak az országszerte lezajlott nagyszabású tiltakozó tüntetések, s azok között volt olyan is, amelyen több tízezren vettek részt. (Egyébként az ilyen jellegű tömegakcióknak is meg volt a „sava-borsa”, illetve azokat kisebb-nagyobb incidensek is kísérték.) A kormánykoalíciót alkotó parlamenti pártok megpróbálták erőltetni a dolgokat, ilyen-olyan érvek mentén felgyorsítani a törvényhozás folyamatát, ennek érdekében nem riadtak vissza bizonyos turpisságoktól sem. Ebbe a keretbe helyezhetők azok a vulgáris és megengedhetetlen hangnemű szóbeli pengeváltások is, amelyek esetenként a tettlegesség határát is érintették. (Egyébként legutóbb a szociáldemokrata párt egyik szenátora, Liviu Brailoiu amolyan szexuális cselekedetben való részvételre „ösztökélte” az USR egyik képviselő asszonyát.) Zöld ágra vergődni nemigen sikerült, mert az elfogadott, illetve megszavazott törvények közül (mármint az igazságügyi témakörben elfogadottak közül egyik sem került, kerülhetett kihirdetésre). Azok „bíráskodásra” várnak: a kormánykoalíciót alkotó pártok (s az azokhoz felzárkózó RMDSZ) és az ellenzéki parlamenti pártok közti „meccs” sorsa átkerült az Alkotmánybírósághoz, ugyanis december második felében azok hét törvény esetében fogalmaztak meg alkotmányossági aggályokat. Amúgy a bírák és ügyészek, illetve a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), de a DNA és a Legfelsőbb Ügyész is kifogásokat fogalmazott meg, ellenérveket sorakoztatott fel, ilyenképpen pedig több fronton is kibontakozott a kemény csata, s abba közvetett módon bekapcsolódott Klaus Johannis államelnök is, azt talán mondanunk sem kell, hogy nem a kormánykoalíciót alkotó pártok oldalán. Ez a viszonyulási mód érződött ki azon expozéjából is, amely az elmúlt hét végén hangzott el a CSM szokásos év eleji plénumán. Beszédében többek között azt hangoztatta, hogy 2017 nemcsak a Legfelsőbb Bírói Tanács számára volt igen komplikált esztendő, hanem politikailag igen komplikált Románia számára is. A maga részéről továbbra is azt hangoztatta, hogy alapvető követelmény az igazságszolgáltatás függetlenségének a megőrzése és annak garantálása. Ezt azért is nyomatékolni kell, mert Johannis államelnök szerint vannak olyan politikusok is, akik azt próbálják bebizonyítani, hogy az igazságszolgáltatásban fejetlenség uralkodik. Megismételte a maga „vesszőparipáját” is, nevezetesen a feddhetetlenség elvének a hathatós érvényre juttatását, s ilyen összefüggésben azt állította, hogy kötelező módon be kellene vezetni az Alkotmány szövegébe is a feddhetetlenség elvét. Esetleg több nyeregben is... Egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa annak a hét törvénynek, amelyeket az Alkotmánybíróságnál támadtak meg az ellenzéki pártok honatyái, vagy azoknak, amelyeket még tulajdonképpen meg sem szavaztak. Vita még lesz, s a hangulatot is nehéz lesz lecsillapítani, de nincs rendjén, hogy akaratlanul is felerősödött az Alkotmánybíróság amolyan törvényhozási szerepköre. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a hazai jogalkotásban továbbra is érvényesül(het)nek valaki, valakik vagy adott csoportok érdekei, s ez oly módon, hogy egy jogszabály vagy annak egyes előírásai „testre szabottnak” bizonyulnak. Itt van például az a törvénymódosítás, amely amennyiben hatályossá válna, akkor nem lenne összeférhetetlenség például a polgármesteri tisztség és a vállalkozói jogállás között. Ugyanis ezt (is) próbálják elérni a törvénymódosítást kezdeményező egyes honatyák. (Lehet azért, hogy Romániában is „kitermelődhessen” egy olyan igen-igen sikeres üzletember, mint az anyaországi Felcsút polgármestere.) Mintha látnánk is lelki szemeinkkel: a kereskedelmi törzskönyvi hivataloknál ott sorakoznak majd vállalkozásaik bejegyeztetése végett ilyen-olyan rangú tisztségviselők (polgármesterek, képviselők, szenátorok, tanácselnökök és mások). Ki engedélyezett magánszemélyként, egyéni vállalatként, vagy kft. tulajdonos-ügyvezetői minőségben kívánva érvényesülni és gazdagodni az üzleti szférában. Ilyenképpen pedig megtörténhet például az, hogy egy politikai és társadalmi funkciókat is betöltő honatya majd üzletemberként is „csillogni-villogni” fog. A köz érdekében, de a saját javára. A diploma még nem minden Annak idején a hírhedt 2017/13-as sürgősségi kormányrendeletben az szerepelt, hogy a szolgálati visszaélés bűnténye akkor következik be, ha az azzal okozott kár értéke meghaladja a 200 ezer lejt. Nemrégiben ezt az értékhatárt megpróbálta „átfogalmazni” Cătălin Rădulescu szociáldemokrata képviselő, hogy az 200 ezer euró legyen. Egy ilyen javaslat enyhén szólva nem más, mint a törvényhozás kicsúfolása. (E „pénzváltás” esetleg jó szolgálatot tehetne egy folyamatban lévő perben a pártelnök, Liviu Dragneának…) Apropó törvényhozók: abban a különbizottságban (de nem csak) vannak olyan honatyák is, akik megpróbálnak (sokszor sikeresen) hangadói szerepkörben tetszelegni, s ezzel talán nem is lenne semmi baj, ha például egyetemi tanári címmel vagy tudományos doktori címmel rendelkeznének vagy esetleg több évtizedes tényleges jogalkalmazói gyakorlattal. Szakmai önéletrajzukból viszont másabb dolgok derülnek ki, egykori mérnök, színész és más foglalkozású menet közben szerzett jogász diplomát. Úgy önmagában ez dicséretes dolog, de jobbára olyan magánegyetemeken szereztek utólag jogász diplomát, amelyek különösebb elismerésnek, tekintélynek nem örvendenek, sőt hírnevük ugyancsak „megtépázott”, azok tevékenységével kapcsolatosan az évek során több súlyos probléma is felmerült. (Talán nem véletlenül tartják a szóban forgó egyetemek nagy részét amolyan „diplomagyáraknak”.) Itt van például a „közismert” Spiru Haret Egyetem, amelynek még nem is olyan régen hallgatója volt a képviselőház egyik igen „nagy tekintélyű” szakjogásza, Eugen Nicolicea. A heves vérmérsékletű, egykor miniszteri tisztséget is betöltő alapfoglalkozására nézve mérnök, a szóban forgó egyetem Drobeta Turnu Severin-i kihelyezett tagozatán a távoktatási forma keretében végezte el a 2000-es évek végén alig három esztendő leforgása alatt a jogi fakultást. Ezt oly módon, hogy sikerült egyetlen esztendő leforgása alatt két évet elvégeznie. (Amúgy a jogi tanulmányait feleségével és lányával együtt kezdte meg ugyanott, de azoknak nem sikerült két év „összevonása”.) Az egykori igazságügy-miniszter a képviselőház jelenlegi alelnöke és a már említett különleges parlamenti bizottság elnöke, Florin Iordache alapfoglalkozása ugyancsak mérnök, honatyává válását követően szerzett jogász diplomát, úgy tudni, ugyancsak egy magánegyetemen, amely állítólag utólag meg is szűnt, de pontosan nem tudni, mert szakmai önéletrajzában tételesen nem szerepel, hogy melyik is az az egyetem, ahol jogász diplomáját megszerezte. És ha már itt tartunk, talán e sorok írója nem követ el indiszkréciót, amikor feleleveníti azt, amit a 90-es években mondott szűk körben az egyik bukaresti állami egyetem akkori rektora: bevett szokássá vált az egyetemi tanulmányokat folytató honatyákkal szembeni „megértő, elnéző magatartás”. Értelmezze ezt mindenki a maga belátása szerint… Ebben a kontextusban megemlíthetjük azt is, hogy jó néhány honatyáról utólag derült ki, hogy tisztességesnek nemigen nevezhető úton-módon szerezték meg a tudományok doktora címet. Nem kizárt, hogy a kormánypárt kezdeményezni fogja e hónapban a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásét, s ezt azért, hogy az igazságügy terén még el nem fogadott törvényeket mielőbb elfogadhassák, van is amire hivatkozni: be kell építeni a hazai jogrendbe is az ártatlanság vélelmére vonatkozó irányelvet, s e vonatkozásban az Európai Bizottság által megjelölt határidő áprilisban jár le. Ám ezt rég tudták, s ezért is tűnik jogosnak a már említett államelnöki expozéban az a megjegyzés, miszerint „a disznót nem karácsony előestéjén kell hizlalni”… „Gyöngyszem”… Annak idején a Cioloș-kormány ténykedésének egyik utolsó történése volt ama 2016/59-es sürgősségi kormányrendelet elfogadása, amely révén módosítottak és kiegészítettek egyes, a nevelési, a tudományos kutatási, egészségvédelmi és szakmai képzéssel kapcsolatos jogszabályokat. Annak igen érdekes utóélete volt, olyan, amely a hazai „sajátos” törvényhozási tevékenységnek akár egy „ékes gyöngyszemét” is képezheti. De mielőtt az utólagos történésekre rátérnénk, érdemes megemlíteni azt is, hogy a szóban forgó sürgősségi kormányrendeletnek az elfogadása előtt a szociáldemokrata párt vezetősége annak egyes előírásaival kapcsolatosan ajánlásokat fogalmazott meg, arra kérve a Cioloș-kormányt, hogy azokat szívleljék meg és tartsák szem előtt. Lehet, hogy erre megvolt a jelenlegi kormánypártnak a maga oka, de a Cioloș-kormány azokat a fránya ajánlásokat végül is „szem elől tévesztette”. Hatalomra került az új kormánykoalíció, s megkezdte tevékenységét a 2016 decemberében megválasztott parlament is. A 2017. április 4-én a képviselőház elfogadta ama törvényt, amely révén jóváhagyták a szóban forgó kormányrendeletet, bőségesen „fűszerezve” módosításokkal és kiegészítésekkel. Majd elfogadásra került a szenátusban is június 27-én. Kihirdetés végett megküldték az államelnöki hivatalnak, de arra nem került sor, mert július 19-én Klaus Johannis újratárgyalás végett visszaküldte a képviselőházba. Nem részleteznénk azokat az érveket, amelyek mentén megfogalmazta fenntartásait az államelnök, mint ahogy nem is tartjuk illetékesnek magunkat arra, hogy eldöntsük azok megalapozottságát. A honatyákra hárul a kifogásolt előírások, illetve az államelnöki érvek mérlegelése, esetleges szem előtt tartása vagy éppenséggel figyelmen kívül hagyása. Ugyanakkor azonban az eljárás keretében csak a kifogásolt szakaszok, illetve előírások képezhetik az újratárgyalás tárgyát. (Már amennyiben azt a törvényt nem teljes egészében küldte vissza újratárgyalás végett az államelnök.) Sajnos nem így történt, s újratárgyalás során a két házban éppenséggel nem írták újra a kormányrendeletet, illetve azt a törvényt, amelyet megelőzően elküldtek kihirdetés végett az államelnöknek. Az már csak habnak bizonyult a tortán, hogy a két kamara az újratárgyalás során állítólag túllépte a maga hatáskörét. Ezt nem mi mondjuk, hanem az államelnöknek ama a minap, pontosabban január 4-én keltezett átirata, amelyet az Alkotmánybíróság elnökéhez intézett, s amely tartalmazza azokat az alkotmányossági aggályokat, amely okán Klaus Johannis arra kéri a taláros testületet, hogy adjon helyet beadványának és állapítsa meg a 2016/96-os sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvény egészének az alkotmányellenességét. Az újratárgyalás után elfogadott törvényről van szó, amelyet 2017. december 27-én küldtek meg újólag az államelnöki hivatalnak kihirdetés végett. Gondoljuk csak végig: 2016 utolsó napjaiban hatályba lépett egy sürgősségi kormányrendelet, annak elfogadásával a múlt esztendő elejétől mintegy hat hónapig „bíbelődtek” a honatyák úgy, hogy azt teletűzdelték módosításokkal és kiegészítésekkel, majd az államelnök általi visszaküldést követően az általuk elfogadott törvényt is átírták, s december 26-án ismét rá próbálták erőszakolni az államelnökre. Eltelt közel egy esztendő, de úgymond mind hiába, mert a szóban forgó sürgősségi kormányrendelet sorsát nem sikerült dűlőre vinni, s egyelőre még csak megjósolni sem lehet, hogy mi is lesz annak a végkifejleménye. Másképpen fogalmazva: ami ezzel a kormányrendelettel történt, annak valakik akár a kárát is láthatják, láthatták… Hecser Zoltán