Hirdetés

Minden eddiginél több alkotó nevezett be a kiállításra

Minden eddiginél több alkotó jelentkezett a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra, a kilenchetes pályázati időtartam alatt 926 művész küldte el 2046 pályaművét a világ 68 országából – közölték szerdán a kiállítás szervezői.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc
Minden eddiginél több alkotó nevezett be a kiállításra
Fotó: Székelyföldi Grafikai Biennálé

Mint részletezték: a nagyszámú benevezett mű magas szakmai színvonala alapján a zsűri a biennálé törzsanyagába 350 műalkotást válogatott be. Ezek online formában elérhetővé válnak a biennálé honlapján, illetve elektronikus formában kijelzőkön vetítve a biennálé kiállításain.  


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A kiállítófelületek kapacitását és a katalógus volumenét figyelembe véve a héttagú nemzetközi zsűri a biennálé anyagának összetételét a következőképpen rangsorolta: a 350 beválasztott műből az első 250 bekerül a biennálé katalógusába, illetve szerepelnek a kiállításain. A 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé beküldési határideje március 30-án éjfél volt, majd ezt követően került sor a zsűrizés első szakaszára április 8–14. között – írták.

A közlemény kitér arra is, hogy a kétévente megrendezett kiállítás zsűrijét a szakma nemzetközileg elismert képviselői alkotják: Ciprian N. Isac grafikus, a bukaresti Atelierul de Grafică tervezőgrafikusa, a Bucharest Graphic Days kurátora, prof. dr. Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, dr. Tolnay Imre DLA képzőművész, egyetemi tanár – a győri Széchenyi István Egyetem tanára, dr. Gyenes Gábor képzőművész, egyetemi adjunktus – a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem grafika tanszékének tanára, dr. Bordás Beáta művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Filep Norbert képzőművész és Ferencz S. Apor képzőművész, a biennálé kurátora.

A beválogatott munkák listáját hamarosan közzétesszik a biennálé honlapján – áll a közleményben.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!