Májusban tartják az államfőválasztást, Antonescu marad a koalíció jelöltje
A kormányzó pártok vezetői szerdán egyezségre jutottak az államfőválasztás időpontjáról: az első fordulót május 4-re, a másodikat május 18-ra ütemezték. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) közleménye szerint a koalíció elnökjelöltje továbbra is Crin Antonescu marad. A választások időpontját úgy határozták meg, hogy az első forduló egybeessen a több megyében esedékes időközi választásokkal, ahol például polgármestereket (Buşteni, Zilah) és Bihar megyében megyei tanácselnököt választanak. Emellett figyelmet fordítottak arra is, hogy a szavazás ne essen egybe húsvéttal vagy pünkösddel – indokolta a döntést a PNL. A párt közleménye szerint a jövő héten a kormány elfogadja az államfőválasztás lebonyolításához szükséges sürgősségi rendeletet, valamint a vonatkozó kormányhatározatokat. „A koalíció megerősítette, hogy továbbra is Crin Antonescu az elnökjelölt” – idézte a PNL közleményét az Agerpres hírügynökség.