Hirdetés

Ígéretekkel folyó bérkánaán

HN-információ
A szociáldemokraták sinaiai ülésének lejártáig kell várni, hogy érdemben több derüljön ki az egységes bértörvény tervezetéről. Addig is a türelmetleneknek – ismét – Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter lebegtetett meg néhány számadatot. Liciu Dragnea mutatja be az egységes bértörvény tervezetét a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának sinaiai ülésén, majd azt aláírják a jelen lévő politikusok. Az egyeztetésre Călin Popescu-Tăriceanut, az ALDE társelnökét is várják – nyilatkozta Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi és társadalmi egyenlőségért felelős miniszter. Titkok és fecsegők Mindeddig jobbára csak részletek szivárogtak ki a tervezett egységes bérezési törvényről, amely – a párthoz közeli források szerint – nagyrészt „a PSD székházában készült”. A témáról eddig közöltek okán több politikus, legutóbb pedig maga a munkaügyi miniszter keveredett kényes helyzetbe, amikor egy televíziós interjúban az orvosok, és általában a közalkalmazottak béreinek meredek ütemű emelkedéséről beszélt – ezt utólag kommunikációs zavarnak minősítette, és helyesbített. Most viszont ismét ő nyilatkozott a kérdésben. „Inkább a pártban készült a törvény, mint a minisztériumban. Kóros titkolózás övezte, mert egyeztettünk a szakszervezetekkel, és nem akartuk, hogy kiszivárogjon a sajtóba, mivel akkor egyik nap megjelent volna egy fizetés, és mi helyesbítésre kényszerültünk volna, komolytalannak tűntünk volna” – jelentette ki a munkaügyi tárca vezetője. Megjegyezte, a bérek kiigazítása 2022-ig, fokozatosan történik meg. Az új bértörvény pedig szerinte kedvező környezetre talál, mert „a gazdaság működik, a munkahelyek a szabadpiacon vannak, az elmúlt három hónapban 44 ezer új munkahely jelent meg”. Arról is beszélt, hogy „a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 4,2 százalékot” vették célba, és „nem lesznek többé garmadával szociális segélyek”. Addig is, amíg nyilvánossá válik a tervezet, a tárcavezető példákat hozott fel a fizetések emelkedésére. Európából hazaözönlő orvosok Egy klinikán dolgozó kezdő orvos havi bére – amely 2017-ben 2621 lej – 2018-ban eléri az 5700 lejt. Egy ötödik fokozattal rendelkező klinikai szakorvos bére 4413 lejről jövőre 12 375 lejre nő, egy intenzív terápiás, ötödik fokozattal rendelkező főorvos bére 5987 lejről 16 672 lejre nő – állítja Lia Olguţa Vasilescu. Egy főiskolát végzett kezdő asszisztens bére 1704 lejről 3950 lejre nő, egy középiskolai végzettséggel, maximális ledolgozott munkaidővel rendelkező asszisztens 2290 lej helyett 4625 lejt kap, egy egyetemet végzett, maximális ledolgozott munkaidővel rendelkező főasszisztens 2986 lejes fizetése 4625 lejre nő. A miniszter szerint ugyanakkor a beígért fizetések láttán nagyon sok külföldön dolgozó orvos haza akar majd jönni. „14 ezer orvos távozott az Európai Unióba. Nagyon sokan haza akarnak térni. Az egészségügyi minisztérium haza akarja hozni őket. Nem kell többé könyörögnünk nekik, hanem ők akarnak hazatérni, mert látták, milyen fizetések vannak. Meg kell találnunk ezeknek a sze­mélyiségeknek az újraalkalmazá­sához szükséges megoldást” – emelte ki Vasilescu. Pedellusnak, őrmesternek,színművésznek is áll a zászló A felhozott példák szerint jelentősen emelkednek a bérek a tanügyben is. Egy líceumi tanár kezdő fizetése 1962 lej helyett 2020-ban 3520, 2022-ben pedig 4098 lej lesz. Egy ötödik fokozattal rendelkező tanár idén 3500 lejt kap, ám 2020-ban 6075 lej, 2022-ben pedig 6900 lej lesz a fizetése. Egy nyugdíj előtt álló egyetemi tanár havi bére 2022-ben 13 600 lej lesz. A hadseregben a közkatona pótlékok nélküli 754 lejes jelenlegi zsoldja 2150 lej lesz 2020-ban és 2500 lej 2022-ben. Egy középiskolát végzett őrmester 1141 lej helyett 2805 lejt, illetve majd 3900 lejt fog keresni. Egy kezdő alhadnagy bére 1614 lejről 3340 lejre, illetve 4259 lejre nő. Egy ezredes 3318 lej helyett 5910, illetve 6844 lejt keres majd, míg egy tábornok 5228 lej helyett 8358 lejt kap 2020-ban, illetve 8874 lejt 2022-ben. Az igazságszolgáltatásban: egy gyakornok ügyész 2020-ban 5966 lejt, egy gyakornok bíró 6806 lejt, egy nagy tapasztalattal rendelkező ügyvéd 13 600 lejt, egy bíró 14 258 lejt keres majd. A kezdő gyorsíró 1466 lej helyett 2790 lejt kap 2020-ban és 3750 lejt 2022-ben. Egy tapasztalt, második fokozattal rendelkező színész vagy karmester 5860 lejt keres 2020-ban és 6910 lejt 2022-ben, egy tapasztalt könyvtáros 6367 lejt, illetve 6643 lejt, míg egy IA-fokozatú színművész 10 090 lejt, illetve 10 093 lejt. A miniszter fejét követelik a szakszervezetek Miközben számos szakértő, de a közvélekedés is elfogadható magyarázatot várna arra, hogy milyen pénzalapokból tudják majd biztosítani a tervezett közszférai béremeléseket, egyelőre be kell érniük a munkaügyi miniszter ígéretével, mely szerint „amíg a PSD kormányon lesz, az egységes bértörvényt betartják”. Ezt azonban sokan kevesellik, a szakszervezetek például annyira nyugtalanok, hogy Lia Olguța Vasilescu sürgős menesztését kérik az egységes bérezési törvény tervezetének kidolgozása során felmerült tévedések, valamint hozzá nem értés miatt. Az Alfa Kartell egy, Sorin Grindeanu kormányfőhöz intézett nyílt levélben nehezményezi, hogy a szociálliberális kabinet elzárkózik a párbeszédtől a társadalmi partnerekkel. „Ami pedig a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvény tervezetét illeti, a szakszervezetek nagyon jól átlátják az ágazatokat, és a kormány szakértőivel egyetemben hozzá tudnak járulni valamennyi részlet mélyreható kielemzéséhez, hogy sikerüljön kizárni a fizetések közötti eltéréseket, sikerüljön egyensúlyba hozni az azonos tisztségeket, és korrekt módon meghatározni a törvény alapelveit, hogy a végeredmény egy világos, méltányos és fenntartható törvény legyen. Mindezek ellenére, a kezdeményezés után csaknem három hónappal, még nem látjuk a törvény tervezetét, alig néhány ágazat képviselőivel konzultáltak, és csakis az ő bértáblájukról, ezek a konzultációk a legjobb forgatókönyv szerint is nem mások, mint karikatúrák. Nem lehet átlátható vitát szervezni mindössze ígéretek és tapogatódzások mentén, futólag és elszórtan bemutatott, majd elkobzott részletekkel” – áll a szakszervezeti szövetség nyílt levelében. Rámutatnak, egy ennyire fontos, sarkalatos törvényhez széles körű vita kell valamennyi érintett féllel, minden tevékenységi kör képviselőjének bevonásával. Ugyanakkor nem is mentek végig a közszféra valamennyi ágazatán, például a helyi és központi közigazgatásban dolgozókról, a közszolgálati média alkalmazottjairól nem is esett szó, őket nem hívták egyeztetésre.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!