Az elmúlt héten hozta nyilvánosságra az Eurostat az Unió munkaképes (a 20 és 64 életév közöttiek) kivándorlására vonatkozó 2017-es esztendei adatokat. A szóban forgó statisztikai jelentésből azt tudhatjuk meg, hogy egyik vagy másik tagállam munkaképes lakosaiból hányan élnek és tevékenykednek egy másik tagállamban. Egyébként ezekből a számadatokból mind gazdasági, mind pedig társadalmi szempontból fontos, de egyben érdekes következtetések vonhatók le. Az Eurostat által nyilvánosságra hozott közleményből, az ahhoz mellékelt táblázatokból az derült ki, hogy az Unió munkaképes lakosságának 3,8%-a élt másabb tagállamban, mind amelyben születtek, illetve amelyből származnak. Ez a számadat növekvő tendenciáról tanúskodik, szem előtt tartva azt, hogy ez a részarány még 2007-ben csak 2,5% volt. Sietünk hozzátenni azt is, hogy egy általános jellegű tendenciáról van szó, azaz az Unió tagállamainak majd mindegyikében megmutatkozott ez a maga nemében akár kedvezőtlennek is nevezhető tendencia. Kivételt csupán Svédország és az Egyesült Királyság képezett, a szóban forgó tendencia nemigen érződött, valamint Finnország és Dánia, amelyek esetében csökkent az elmúlt tíz esztendő során a hosszabb-rövidebb időre kivándorló lakosok száma. Visszatérve a már említett általános tendenciára: a kivándorlás intenzitása, illetve fokozódása igen nagy szórásmezőt ölel fel, voltak és vannak olyan országok, ahol a százalékarány kétjegyű (Románia esetében 19,7%, Litvánia esetében 15%, Horvátország esetében 14%, Portugália esetében 13,9%, Lettország esetében 12,9% és Bulgária esetében 12,5%), és már huzamosabb ideje érezteti hatását, de olyanok is, amelyekben az utóbbi 5-6 év során erősödött fel a kivándorlási „hajlamosság”. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, a dolgok ilyenszerű alakulásának meg vannak a maguk okai, illetve tagállamonként a maguk sajátos okai, de az első helyet rendszerint a gazdasági érdek, a jobb megélhetés szándéka foglalta el és foglalja el továbbra is, de vannak olyan tényadatok, amelyekből az következtethető ki, hogy egyre inkább nagyobb szerepet játszanak a társadalmi ismérvek is, s azon belül a munkakörnyezet komfortja, a szakmai fejlődési lehetőségek, illetve érvényesülési esélyek. A szakértők szerint ugyanakkor annak ellenére, hogy a tagállamok jelentős hányada esetében az utóbbi 2-3 év során némileg mérséklődött a kivándorlási kedv (például Belgiumban, Németországban, Szlovéniában és Csehországban), nehéz lenne megjósolni az „átnyergelés” sorsát, illetve távlatait. Annál is inkább, mert egyes országokban (például Magyarországon, Portugáliában és a balti államokban) fokozódott egy más tagállamba való átköltözés. Románia a listavezető Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a kitelepedés, a külföldi munkavállalás tekintetében már több mint két évtizede országunk sajnos élen jár. A most nyilvánosságra hozott közlemény ezt a tényállást újólag megerősíti. Ezek szerint Románia 10 munkaképes lakosa közül 2 az Európai Unió egy másik országában él. Ez azt is jelenti, hogy a hazai 20 és 64 életév közti lakosságnak 19,7%-a csupán a népességi statisztikában szerepel, mert tulajdonképpen külföldön él és dolgozik. A tendencia tekintetében pedig sokat mond az is, hogy 2007-hez viszonyítva a szóban forgó lakossági kategóriában a kitelepedés 12,3%-kal növekedett. Amúgy az ország demográfiai helyzetével kapcsolatosan ugyancsak a múlt héten lezajlott tudományos konferencián is terítékre került a kivándorlás bonyolult kérdésköre. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnöke szerint évente a statisztikákból 140 ezer lakos „tűnik el”. Ez egyrészt annak okán, mert a természetes szaporulat közel 70 ezer fős deficitet jelent, a migrációs pedig ugyancsak ennyit. Ha ez a folyamat nem mérsékelődik, illetve nem szűnik meg, akkor az elkövetkező 4-5 esztendő során az ország népességszáma 19 millió alá eshet, állítja Tudorel Andrei, az intézet elnöke. Ugyancsak az intézet számításai szerint az utóbbi két évtized során 2,5-3 millió román állampolgár távozott külföldre munkavállalás céljából. Az esetek döntő többségében munkaképes és demográfiai szempontból „termelékenynek” minősíthető személyekről van szó. Hogy mennyire igaz ez az utóbbi állítás, annak bizonysága az is, hogy a 2017-es esztendőben román állampolgárságú anyák külföldön több mint 17 ezer gyermeket szültek, ami a teljes szülésszám 8,3%-át tette ki. A hazai statisztikai intézet rendelkezésére álló adatok szerint ugyanakkor azok száma, akik visszatérnek, továbbra is igen alacsony. Az igaz, hogy a becslések, a felmérések szerint vannak olyanok, akik hosszabb-rövidebb idő után hazatérnak, de sajnos nem véglegesen, csak rövidebb-hosszabb időre, s bizonyos értelemben amolyan ingázókká váltak. A munkaképes lakosság közel 20%-ának a huzamos külföldi tartózkodása nyomán, illetve okán a hazai demográfiai helyzet is ténylegesen megváltozott: csökkent a születések száma, fokozódott az időskorú lakosság részaránya, kedvezőtlen irányba mozdult el az alkalmazottak száma és a nyugdíjasok száma közti arány. Meglepő adatok Sokszor hallani, hogy az úgynevezett szegény, nagy munkanélküliségű arányszámot jegyző megyék „táplálják” a kivándorlást, onnan távoznak legtöbben külföldre munkavállalási szándékkal. Ez viszont csak részben igaz. Így például a Dâmbovița megyei Titu 10 000 lakosú városból közel 4000-en távoztak különböző európai országokba munkavállalás végett. Ehhez hasonló példát még szépszerével hozhatnánk fel. De a statisztikai intézet adatai szerint az utóbbi két esztendő során Temes, Kolozs, Brassó és Argeș megyék, valamint a főváros adta a legtöbb kivándorlót (az arányok tekintetében viszont a legkevesebbet, szinte meglepő módon Szilágy, Beszterce-Naszód, Mehedinți, Ialomița, Tulcea és Kovászna megyék). Ezen megyék esetében a 2016-os esztendőben külföldre távozók arányszáma meghaladta a 2,5%-ot a kivándorlók több mint 207 ezer főt kitevő „kontingensében”. (Megyénk egyébként azok közé tartozik, amelyek esetében a szóban forgó arányszám 1,5 és 2% között mozgott.) A Bukaresti Gazdaságtudományi Akadémia egyetemi tanára, dr. Monica Roman szerint ez jobbára azzal magyarázható, hogy a kivándorlási célországok közül azok kerültek előtérbe, amelyek esetében a magasan képzett és kellő szakmai tapasztalattal rendelkezők iránt van kereslet. Ezek között említhető például Nagy-Britannia. Ilyen összefüggésben megemlíthetjük azt is, hogy a 2016-os esztendőben a több mint 207 ezer romániai kivándorló közül a legtöbb (nevezetesen azok 27%-a) Nagy-Britanniába távozott, ott viszont az IT, az egészségügyi és egyes ipari csúcságazatokban mutatkozik munkaerőhiány, illetve érdeklődés a külföldről érkező munkavállalók iránt. (Jó tíz évvel ezelőtt a hazai kivándorlóknak mintegy 80%-a még Olaszországot vagy Spanyolországot választotta.) Amúgy az Eurostat emigrációs statisztikájában találni számadatokat a felső végzettségű személyek kivándorlására vonatkozóan. Abból az derül ki, hogy egy más tagállamban élő és tevékenykedő állampolgárok 32,4%-a főiskolai végzettséggel rendelkezik olyan körülmények között, amikor is a teljes népességszám tekintetében ez az arányszám csak 30,1%. Országunk esetében a külföldre távozottaknak 16,9%-át tették ki a főiskolai végzettséggel rendelkezők, míg a romániai teljes népességszám szintjén azok aránya 16,7%. A tisztánlátás érdekében megemlítendő az is, hogy a külföldön élő, illetve huzamosabb ideig ott tartózkodók száma felöleli azon romániai állampolgárokét is, akik a határainkon túl folytatják tanulmányaikat, ilyen vagy olyan időtartamú továbbképzéseken vesznek részt, illetve kutatói központokban, egyetemi klinikákon stb. tevékenykednek meghívott minőségben, illetve ösztöndíjasként. Félhivatalos statisztikai adatok szerint az ilyen célzattal az uniós tagállamokban tartózkodó román állampolgárok száma jelenleg több tízezerre tehető. Nyomatékolandó az is, hogy a fentebb ismertetett adatok csak az Európai Unióra, illetve annak tagállamaira vonatkoznak. Hecser Zoltán