Gondolják újra a döntést!

HN-információ
Értetlenül áll a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése előtt, amellyel megtiltotta a maros­vásárhelyi Római Katolikus Gimnázium cikluskezdő osztályaiba a beiratkozást, az intézmény bizonytalan jogi helyzetére hivatkozva. Ez a döntés ellehetetleníti a gimnázium működését, márpedig egy ilyen horderejű és ennyi embert érintő kérdésben elvárható lenne, hogy a tanfelügyelőség fő célja ne az ellehetetlenítés legyen a törvény adta eszközök felhasználásával, hanem a helyzet megoldására való törekvés, az oktatás folytonosságának fenntartása, az iskola működtetésének biztosítása – írja állásfoglalásában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Országos Elnöksége. A dokumentum szerint annál inkább érthetetlen az intézkedés, mivel ebben az esetben a tanfelügyelőséget nem kényszerítette a törvény ennek a lépésnek a megtételére. Az ügyészségi eljárás még folyamatban van, bírói döntés nem született az ügyben. Ezért a jó szándék, a helyzet megoldására való törekvés elegendő lett volna ahhoz, hogy ne hozzák meg ezt a döntést, ne akadályozzák meg az intézmény működését. „Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy az anyanyelven történő oktatáshoz való jogot, akár állami, akár felekezeti jellegű, az ország alkotmánya garantálja. Akik akadályozzák az anyanyelvű oktatást, kisebbségi jogaink gyakorlásában gátolnak meg. Az oktatási törvény rögzíti a kisebbségek számára az anyanyelven történő tanulás jogát, a tanfelügyelőségek tevékenysége pedig az oktatási rendszer célkitűzéseinek végrehajtására irányul. Ezért bízunk abban, hogy az illetékesek újragondolják döntésük következményeit, és még idejében kijavítanak egy olyan hibát, amelynek hosszú távú negatív következményei lehetnek” – fogalmaz a Burus-Siklódi Botond, a pedagógusszövetség elnöke által aláírt állásfoglalás.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!