Hirdetés

Erdogan: az uniós tagság Törökország célja

HN-információ
Az európai uniós tagság Törökország stratégiai célja – hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan (képünkön) török elnök tegnap megjelent Európa-napi írásos nyilatkozatában. Az államfő ezzel összhangban Törökország együttműködésről biztosította az Európai Uniót, és meggyőződését fejezte ki, hogy a fennálló problémákra tartós megoldásokat találnak. Erdogan ugyanakkor úgy vélte, hogy az EU-nak határozottabban kellene fellépnie a terrorizmussal szemben. Az elnök reményét fejezte ki továbbá azzal kapcsolatban, hogy az európai országokban nem harapódzik el az iszlámellenes hangulat, valamint a török állampolgárok schengeni vízummentességének ügye felgyorsítja majd az uniós csatlakozási folyamatot is. Az államfő emlékeztetett: Törökország 1999 óta az EU tagjelöltje, és ebben a minőségében május 9-ét együtt ünnepli az unió összes tagállamával. A menekültválság közös kezeléséről és ennek értelmében a schengeni vízumliberalizációról szóló szerződést hónapokig tartó tárgyalásokat követően Ahmet Davutoglu török miniszterelnök írta alá március 18-án. A kormányfő múlt csütörtökön jelentette be, hogy nem jelölteti magát a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) május 22-re kitűzött rendkívüli kongresszusán, és ezzel automatikusan a miniszterelnöki tisztségről is lemond. [caption id="attachment_28853" align="aligncenter" width="760"]erdogan Fotó: hirado.hu[/caption]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!