Hirdetés

Ennyiből gazdálkodunk

A múlt év harmadik negyedévében 7301 lej volt a romániai háztartások átlagjövedelme, és 2918 lej az egy főre jutó bevétel; ez 5,7, illetve 5,3 százalékos növekedést jelent a második negyedévhez képest – tájékoztatott szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 3 perc
Ennyiből gazdálkodunk
Illusztráció Fotó: László F. Csaba

A közlemény szerint éves összevetésben a háztartások átlagjövedelme 9,5 százalékkal, az egy főre jutó átlagos havi jövedelem pedig 9,6 százalékkal nőtt tavaly július és szeptember között.

Az INS adatai értelmében

a pénzbeli jövedelem háztartásonként átlagosan havi 6829 lejt (személyenként 2729 lejt), a természetbeni jövedelem pedig háztartásonként havi 472 lejt (személyenként 189 lejt) tett ki.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Ez 6,3 százalékos növekedést, illetve 2,3 százalékos csökkenést jelent az előző három hónaphoz képest.
A bérek és a hozzájuk kapcsolódó egyéb bevételek képezték a legfontosabb jövedelemforrást, a háztartások összes jövedelmének 68,9 százalékát. Emellett a szociális ellátásokból származó jövedelem (19,2 százalék), valamint a természetbeni jövedelem (6,5) is hozzájárult a háztartások teljes jövedelméhez.

Lakóhely szerinti lebontásban a városi háztartások havi jövedelme átlagban 8005 lej volt a tavalyi harmadik trimeszterben, 1,2-szer nagyobb a vidéki háztartásokénál.

Az egy főre jutó bevétel a városi háztartásokban 3444 lejt tett ki, azaz 1,5-ször nagyobb volt a vidéki háztartásokban regisztráltnál. Városon a fizetések és a bér jellegű juttatások tették ki a teljes jövedelem 74,1 százalékát, vidéken ez az arány 13,4 százalékkal kisebb volt. A szociális juttatásokból származó összegek vidéken a jövedelem 19,8 százalékát adták, városon ennél 0,9 százalékkal kevesebbet. A természetbeni jövedelem az összbevétel 10,3 százalékát tette ki vidéken, ez az arány 2,5-ször nagyobb a városon jegyzettnél.

A háztartások átlagos havi kiadása 2023 harmadik negyedévében 6432 lej (személyenként 2571 lej) volt. Ez 10,6 százalékkal több a második negyedévinél, és a teljes jövedelem 88,1 százalékát vitte el.

A háztartások kiadásainak 62,6 százalékát (4025 lej) a fogyasztási kiadások tették ki a tavalyi harmadik negyedévben, 31,9 százalékát (2054 lej) a helyi és központi adók, illetékek, társadalombiztosítási járulékok, 1,4 százalékát (91 lej) pedig a háztáji gazdálkodással kapcsolatos költségek (a tenyészállatok és baromfik etetésére, vetőmagra, állatorvosi szolgáltatásokra stb. fordított kiadások) – idézte a közleményt az Agerpres hírügynökség.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!