Elköszönnek a túl „fapados” reptérről

HN-információ
Mivel a repülőtér kifutópályájának felújítása egy évig is elhúzódhat, legkevesebb ennyi időre költözött el a WizzAir a marosvásárhelyi repülőtérről. A korszerűsítés időtartama alatt a kolozsvári repülőtérről működteti marosvásárhelyi járatait is a légitársaság. 04_wizz A Kelet-Közép-Európában pi­acvezető diszkont légitársaság – az egyedüli, amelynek menetrendszerű járatai voltak Marosvásárhelyről – szerdán közölte, hogy a munkálatok befejezéséig költöztette el járatait. Ezt megelőzően – mint arról a múlt héten beszámoltunk – a légitársaság azt kommunikálta: a kifutópálya rossz állapota miatt ideiglenesen, két hetéig használják a marosvásárhelyi helyett a kolozsvári repteret járataik. Peti András, a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér igazgatója úgy nyilatkozott: a kifutópálya „ideális esetben” egy év múlva lehet készen, mert még csak most készült el a megvalósíthatósági tanulmány, a tulajdonos Maros megyei önkormányzat csak ezt követően dönt a finanszírozásról, tehát március előtt nem kezdődhet el az építkezés. Az önkormányzat vezetői korábban azt mondták: a Maros megyei tanács önerőből, egy tízéves lejáratú bankhitel felhasználásával kénytelen elvégezni a szükséges 77 millió lejes fejlesztést, mivel a bukaresti kormány által elfogadott infrastrukturális fejlesztési stratégia szerint 2022-ig a marosvásárhelyi repülőtér nem használhat fel uniós támogatást. Ingyenes szállítás vagy költségtérítés A WizzAir szerdai közleménye szerint a marosvásárhelyi járatok 2017. január 8-ig az eredeti menetrend szerint közlekednek Kolozsvárról. Január 9-étől a „marosvásárhelyi járatok” menetrendjét a WizzAir kolozsvári járataihoz hangolják oly módon, hogy ne legyenek átfedések. A gyakorlatban a WizzAir heti 42 repülőjárata költözik Marosvásárhelyről Kolozsvárra, a kilenc úti cél nem módosult: továbbra is Budapestre, Rómába, Madridba, Londonba, Dortmundba, Baden-Badenbe és a közeli Karlsruheba, valamint Frankfurtba és Párizsba repülhetnek az utasok. A fapados légitársaság a múlt héten jelentette be, hogy a marosvásárhelyi repülőtér üzemeltetési korlátozása miatt ideiglenesen kénytelen Kolozsvárra költöztetni ottani járatait. Az érintett utasok számára a WizzAir december 7-ig biztosítja az ingyenes átszállítást Kolozsvár és Marosvásárhely között. Akik maguk oldják meg a transzfert, azok „elfogadható” mértékű költségtérítést igényelhetnek. A kifutópálya újraaszfaltozása hosszú időre hasznára lesz a régiónak – idézte Vallois Tamara szóvivőt a légitársaság közleménye, amely szerint a Wizz Air elkötelezett partnereként „türelmetlenül várja”, hogy a munkálatok végeztével 2017-ben újraindíthassa marosvásárhelyi járatait. Vizsgálják a korábbi vezetőség munkáját A történtek kapcsán Maros Megye Tanácsának alkalmazottjaiból és megyei tanácsosokból álló vegyes bizottság fogja vizsgálni a Transilvania reptér előző vezetőségének elmúlt kétévi munkáját – nyilatkozta Péter Ferenc. A megyeitanács-elnök szerint 2014 és 2016 között több ellenőrzést is végzett a reptéren a Polgári Légiközlekedési Hatóság, és 18 pontban foglalta össze a szükségesnek tartott intézkedéseket. A javasolt munkálatok közül mindössze egyet kezdett el a légikikötő vezetősége: elindította a kifutópálya korszerűsítési munkálatainak megvalósíthatósági tanulmányát. Péter Ferenc szerint az sincs rendjén, hogy a négy év alatt befektetésekre elkülönített 18 millió lejből mindössze 5 milliót használt fel a reptér vezetősége. Reptérigazgató: jövő nyárig kell várni Egyhangúlag, a politikai csatározástól eltekintve fogadta el a tulajdonos Maros Megye Tanácsa a repülőtér kifutópályájának felújítására vonatkozó határozatot, így a nyár elején vagy folyamán várhatóan ismét teljes kapacitással működhet a légikikötő – közölte a sajtóval Peti András. A vásárhelyi reptér igazgatója szerint ez a döntés „az első és legfontosabb” lépés a kifutópálya felújításában, mert a megyei önkormányzat, mint tulajdonos, most elkezdheti azonosítani a szükséges anyagi forrásokat, és elindulhat a közbeszerzési eljárást. Peti András szerint ezt saját összegekből, illetve kölcsönből oldhatják meg.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!