Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Bodor Pál író, költő, újságíró, szerkesztő, műfordító. Több álnéven – Diurnus, Tóth Balázs, Zaláni János, Bóra Gábor – is írt, ezek közül talán a legismertebb a Diurnus volt. Ezen a néven jelentek meg írásai a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban. Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. A bukaresti egyetem filozófia-lélektan karán kezdte meg tanulmányait, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult. Első írása 1946-ban a temesvári Szabad Szóban jelent meg. 1946 és 1948 között a temesvári Gaudeamus című diáklap szerkesztője, 1947-ben Páll Árpáddal, Sütő Andrással és másokkal röpiratokat szerkesztett. Előbb a Romániai Magyar Szó, majd a kolozsvári Igazság szerkesztőségében dolgozott (1948–51), 1951 novemberétől az Utunk rovatvezetője, majd 1967 februárjáig szerkesztőségi főtitkára. Az 1950-es években állandó publicisztikai rovata volt az Igazságban (Ablak), majd az Utunkban (Lírai röplapok, később Fanyar röplapok), a Brassói Lapokban, a Dolgozó Nőben és a kolozsvári rádióstúdió adásaiban. Egyéni műfajt teremtett „lírai röplapoknak” nevezett glosszáival, pamfletjeivel, amelyekben társadalmi elkötelezettséggel jórészt az éppen időszerű politikai kérdésekhez szólt hozzá. Közben a Gaál Gábor Irodalmi Kör irányítójaként a második Forrás-nemzedék új törekvéseit támogatta. 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette. Nevéhez fűződik ebben az időszakban a Magyar Klasszikusok, a Téka és a Fehér Könyvek sorozat, számos folklórkötet megjelentetése, nyelvészeti és művelődéstörténeti sorozatok megindítása s hazai műfordítók bevonása a Horizont című világirodalmi sorozatba. 1970-től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője volt. Az ő nevéhez fűződik a Román Televízió magyar adásának és későbbi munkatársi gárdájának kialakítása. A kommunista rezsim utolsó éveiben neve indexre került, valamennyi írásának elolvasása tiltott volt. 1983-ban Budapestre költözött, ahol 1984-től a Magyar Nemzet, 1991-től a Népszabadság szerkesztője lett. Itt naponta jelentek meg jegyzetei, tárcái, publicisztikái. Fontos szerepe volt a Ceaușescu-diktatúra és az 1989-es decemberi események magyarországi magyarázatában és megismertetésében. A Diurnus (latinul naponkénti, egynapi) álnevet is azért választotta, hogy Bukarestben maradt lányát ne érje bántódás. 1991-ben román szélsőségesek azt követelték, hogy a romániai magyarok szakítsák meg kapcsolataikat az anyaországgal, ez többek közt név szerint Bodor Pálra is vonatkozott. Publicisztikái mellett több verseskötete is megjelent, irodalmi igénnyel készült riportgyűjteményeket adott ki, és fordítóként is jelentős irodalmi hagyaték fűződik nevéhez. „Igazi” műfaja azonban végig a publicisztikus esszé, naplójegyzet, portré, vitairat, olvasónapló maradt. 2005-ben a Hetek című hetilapban cáfolta, hogy jelentéseket írt volna kollégáiról a Securitaténak. A lapnak azt mondta: az ötvenes években sokat szidták azokat a román hatóságok által elvégzett irodalmi elemzéseket, amelyekre szabályos bírósági ítéleteket alapoztak. Ezután többedmagával arra kérte fel őt a Securitate, hogy igazságügyi szakértőként néhány irodalmi műről mondjon véleményt. Miután látták, hogy egy embert az ő referátumuk alapján ítéltek el sok évre, „betegei lettek az ügynek”. Az iratokat ezután már úgy kapták, hogy nem tudták, kiről mondanak véleményt, de „soha többé soha nem vasaltak ki belőlünk olyan szöveget, amely árthatott volna a szerzőnek”. A negyedik eset után a Securitate látta, hogy nem használhatják fel őket, így több megbízást nem kaptak. Bodor Pál haláláról közleményben emlékezett meg az RMDSZ is, amely kiemeli, hogy a legnehezebb időkben, a kommunista karhatalom idején az önzetlen közszolgálat útját választotta – jól tudta, hogy a romániai magyar közösség fennmaradásának nagy ára van, a kultúrát nemcsak tanulni, főként éltetni kell, és ő nem félt magára vállalni ezt a terhet. A szövetség elnöke szerint „az RMDSZ kegyelettel emlékezik irodalmi munkásságára, közéleti tevékenységére, fejet hajt Bodor Pál előtt. Olyan hétköznapi hőst tisztelhettünk benne, akit hosszú ellehetetlenítések sorát követően sem lehetett elhallgattatni, aki kiállta az élet mindhét próbáját”.