800 ezer nem a melegházasságra

HN-információ
A szükséges félmilliónál jóval több, 825 ezer aláírás gyűlt össze eddig annak az alkotmánymódosító törvénykezdeményezésnek a támogatására, amely alkotmányba iktatná, hogy „a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul”. Acsalád fogalmának törvé­nyes megerősítéséért, az azonos neműek összeházasodása ellen indított polgári kezdeményezés szövege tavaly november 25-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Ahhoz, hogy a parlament napirendre tűzze, a kezdeményezőknek május 24-ig kell félmillió aláírást összegyűjteniük az ország megyéi­nek legalább a feléből úgy, hogy valamennyi megyéből legkevesebb húszezer aláíró legyen. A követelménynek már most eleget tettek – jelentette be szerdán a Koalíció a családért kezdeményező csoport elnöke, Mihai Gheorghiu múzeumigazgató, volt külügyi államtitkár. A Koalíció a családért kezdeményező csoport a Polgári Törvénykönyvben szereplő család-meghatározásnak akar alkotmányos súlyt kölcsönözni. A jelenlegi alaptörvény „házaspárok” önkéntes elhatározásával alapított családról beszél. A kezdeményezést az ortodox egyház is felkarolta, és az erdélyi magyar egyházi vezetők is kiálltak a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért folyó aláírásgyűjtés mellett. A hatályos törvények szerint az alkotmánymódosításhoz kétharmados parlamenti többség, valamint érvényes és eredményes népszavazás szükséges. A melegházasság későbbi engedélyezését ellehetetlenítő pontosítást 2013-ban is megpróbálták alkotmányba iktatni az ortodox egyház javaslatára, az akkori átfogó alkotmányos reformot az alkotmánybíróság megakadályozta, később a kormánykoalíció már nem rendelkezett kétharmados parlamenti többséggel.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!