Első látásra a kiállítás címe „…, 1 út” nem mondott semmit a látogatónak. Ha viszont figyelmesen végignéztük a rajzokat és az azok jobb alsó sarkában olvasható, már-már mikroszkopikus méretű jelzéseket, akkor a rovásírással írt évszámokból megtudhattuk, hogy a kiállított anyag 2020 és 2022 között készült. Azaz, 3 év terméséből láthatunk válogatást. Máthé megfogalmazásában, a címben szereplő „1 út”, valójában az Ő egyik művészeti korszakát, illetve annak lezárását hivatott jelezni. 
Közelről szemlélve a grafikákat leheletfinom vonalakkal, tónusokkal találtuk szembe magunkat, és a buján tekergő formák elágazásai, hálózatai nóvumként, kis túlzással egyfajta revelációként hatottak. Mindez pedig hatványozottan érvényes volt azok számára, akik ismerik a művész eddigi tevékenységét, munkásságát és emlékeznek egy-egy korábbi Máthé Lóránt-kiállítás anyagára, melyeken egy teljesen más világ volt jelen mind formájában, anyagában, mind látványvilágában.
Eddig művészetét csak kerámiamunkái által ismertük, ami egyáltalán nem volt különös, rendellenes, mert Ő szakképzett keramikusművész a szó valódi értelmében. A székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola tanára, Kolozsváron végzett a képzőművészeti egyetem kerámia szakán. Bevallása szerint, szerencséjére Ő még ahhoz a végzős „csapathoz” tarozott, akik még egyhuzamban 5 évet jártak, járhattak egyetemre.

A több évtizedes tanári munka mellett, párhuzamosan folytatott művészeti munkásságát számos egyéni kiállítás jelezte. A keramikus művészete lazán, korszakokra is osztható, mely korszakokat az anyagmegmunkálás, a formavilág jegyei, a tömegek játéka, esetenként színvilága és mondanivalója határoztak meg. 
Egy korszaknak tekinthető a közép-amerikai, eltűnt civilizációk fennmaradt kerámiaanyagára jellemző formavilág újrateremtése, továbbgondolása. Ezt a korszakot követte az általa „tűzföldnek” nevezett periódus, mely valójában a tűz és az agyag találkozásából született formák, textúrák, mintázatok, tárgyak sokaságát jelentette. Ezek segítségével megismerhettük, hogy mi lesz akkor, ha Máthé „találkozóra” hívja a két őselemet, a földet és a tüzet. Az eredmény minden esetben érdekes és izgalmas volt. Egy másik korszaknak tekinthető művészetének az a ciklusa, amikor archeológiai feltárások során előkerült, évezredekkel ezelőtti, rég elhalt, elfelejtett kultúrák kerámialeletei alapján gondolta tovább, és egy bizonyos szintig teremtette újra azok forma- és esetenként színvilágát. Így, a rá jellemző sajátos stílusban és módon mondhatjuk, hogy a mába „emelte” az évezredes múltat.
Az ilyen és ehhez hasonló előzmények ismeretében érthető, hogy Máthé legutóbbi kiállítása meglepő, érdekes és nem mindennapi újdonságként hatott a látogatóra.
Több mint 12 éve ez volt az első tárlata. Nem a tőle megszokott őselemek, a föld és tűz találkozásának eredményeit vehettük számba, hanem „csak” egyszerűen a papír és ceruza találkozásából született formák forgatagában, örvényében, kuszaságában mélyedhettünk el. A rajzok többségén, egy, két vagy három körszerű objektummal találkozhattunk, amelyek esetenként a Napra, a Földre és a Holdra utalnak. Tulajdonképpen ezeknek a mikrovilágra gyakorolt együttes, vagy egyenkénti hatását, hatásait láthattuk, követhettük, figyelhettük meg a rajzokon. A B5-ös vagy B10-es ceruzával megjelenített formavilágból kitűnik az, hogy sejtszinten, a hajszálgyökerek, gyökerek szintjén már ugyanolyan feszültségek léteznek, hatnak, mint az általunk is ismert és megszokott makrovilágban. Ezt pedig nem más, mint az élet állandó újjászületését, körforgását alakító erők gerjesztették, okozták, indukálták. A gyökerek, indák kuszaságában – főleg a 2022-ben készült rajzokon –, ha nagyon sematikusan, éppen csak jelzésként emberi testrészekre, azok formáira utaló, sejtető alakzatokkal is találkozhattunk, igaz, jól elrejtve. 

A Homoródfürdőre költözött, és ott élő Máthé Lóránt-Pált több év kihagyás után újra „megtalálta” és „hatalmába” kerítette az alkotás ihlete. Remetei magányában, eddig tőle szokatlan módon, a grafika világa felé fordult. Székelyudvarhelyi kiállítása ebbe, a számára új univerzumba engedett bepillantást. Reméljük, lesz folytatás.
Jó ötletnek bizonyult az a felismerés, hogy a székelyudvarhelyi belvárosi unitárius papi lak pincéjében kialakított közösségi tér egyben galéria szerepét is betöltheti, annál is inkább, mivel a város állandóan akut kiállítótér-hiányban szenved. A mennyezet téglából készült keresztboltozata oldja a pincékre jellemző nyomasztó hangulatot, és simára vakolt, fehér oldalfalai szinte kínálják magukat arra, hogy kiállításra szánt műtárgyakat helyezzenek el rajtuk. Összhatásában, hangulatában az egykori kolozsvári Korunk Galériára emlékeztet, hajaz, amely a folyóirat szerkesztőségének falait használta kiállító felületként, több évtizeden át. Negatívumként a világítástechnika hiányát róhatjuk fel az Unitárius Galériának, de bízunk benne, hogy hamarosan az is megoldódik.