A hírlapi kacsa fogalma ma kamu néven ismeretes, jelentése igaznak álcázott megtévesztés, amelyből könnyen lesz sokak által hitt és terjesztett tartósított bolondság. A 19. század leghíresebb ilyen kacsája Hold-átverés néven maradt fenn a művelődéstörténetben. 1835-ben a New York Sun nevű újság cikksorozatából röppent fel, bejárta az egész világot, és alig egy év múlva a magyar Rajzolatok a Társasélet és Divatvilágból című lapban is fészket rakott. E szerint John Herschel angol csillagász és matematikus Dél-Afrika Jóreménység foki helyén teleszkópjával a Holdon létező növényeket, állatokat és denevérszerű szárnyas embereket figyelt meg. Mindezt Richard Adams Locke újságíró „riporterkedte” össze, s a kitalációt Herschel nevével hitelesítette. Brassai Sámuel erdélyi polihisztor azon kevesek közé tartozott, akik nem hitték el az ámulatba ejtő hírt, és az általa szerkesztett kolozsvári Vasárnapi Ujságban kijelentette: „Több ujságokban kihirdeték Herschel nevü égvizsgálónak, ki most a Jóremény fokánál foglalkozik tudományos nyomozásokkal, bizonyos felfedezéseit, mi szerint a holdban embereket stb. látott volna egy roppant messzelátó csővel. Az féle s oly szerszám nincsen.” Brassai kevés türelmet tanúsított az emberi hiszékenység iránt, sajnos abból nem lett világhír, így Brassai nem értesült az őt is igazoló cikkről, amelyben Edgar Allan Poe a modern detektívregény és a horror-sci-fi atyja azzal vádolta meg Locke-ot, hogy ellopta az ő eredeti ötletét, mert kevéssel azelőtt jelent meg ugyancsak a Sunban Hans Pfaall páratlan kalandja című novellája, amelyből Locke valódinak tűnő történetet kreált. A 2013-ban elhunyt Urbán László könyvtáros és irodalomtörténész a budapesti Országos Széchényi Könyvtár munkatársa volt, fő kutatási területe a könyvtártörténet építési és berendezés-szervezési szempontból, de kereste az érdekes, a megszokott kánonból kimaradt régi irodalmi munkákat is. Elfeledett írókat (pl. a székelyföldi Petelei Istvánt), valamint neves írók régi folyóiratokban lappangó ismeretlen elbeszéléseit mentette át az utókornak. Az ő nevéhez fűződik az általa első magyar sci-fi alkotásnak nevezett Ney Ferenc Utazás a Holdba (Agyrém) című kisregényének újrafelfedezése is, amely a Rajzolatok a Társasélet és Divatvilágból című lapban jelent meg folytatásokban 1836-ban, rögtön a Hold-átverés kamuja után. Urbán László 1989-ben megjelentetett A fekete sugár című antológiában szerkesztette egybe és adta ki Ney Ferenc író, költő, pedagógus sci-fi műveit. Ney szatírának szánta a fent említett művét. Míg két hőse, a beszélő nevű Kalandfi és Regényi csodálkozva és csodálattal fedezik fel a holdbéli tökéletes édeni nyugalmú és bölcsességű társadalmat, az ott élők jól ismerik a földi élet hazug és elmaradott világát, amit – amikor már türelmüket vesztik a földi látogatók áradozó képmutatását hallgatva – szóvá is tesznek. „Egyszerre megzördül valami Kalandfi mögött s a gyönyörű Zuldina az oldalához lejtett. Kalandfi elragadtatása kimondhatatlan. De a leány tiszta égről, tudományokról beszél, az ifjú pedig szívről s érzeményről. Mindég nyugodtan hallgatta őt ugyan a kegyes, de semmit sem felelt reá, és sem szigorúbb, sem nyájasabb nem lőn tekintete. Mikor aztán megelégeli a lovag áradozásait, őt is odaviszi a medencéhez, ahol Regényi szerelmi vallomását hallani. Most végre megszólal a leány is, de nincs sok köszönet benne: Nyomorult földfiak, mint árulja el önmagát ügyefogyott szegénységtek csalárd színleléstek mesterségében! Egy kaptafára csigázzátok erőltetett érzeményitek sántikáló kiömléseit.” Ney Ferenc (1814–1889) a Szinnyei József-féle Magyar írók élete és munkái című kötetében hosszú szócikket kapott negyvenhat megjelent kötetének felsorolásával. A Révai Nagy Lexikona is részletes szócikket szentelt neki, amelyben méltatják pedagógusi, írói és lapszerkesztői munkásságát, neve főleg a magyar iskolaés neveléstörténetet érintő pedagógiai tanulmányai, valamint az óvodák létrehozásának reformtörekvései révén maradt ismert. Ma már a sci-fi irodalmi műfajának elsők közötti magyar úttörőjeként is számon tartják. Egy lexikontörténeti anekdota jut eszembe. Amikor kiadták a Révai Nagy Lexikonát, aminek alapja a Pallas Nagy Lexikona bővítése és átdolgozása volt, valaki számonkérte a kiadótól, hogy a Pallasban még benne volt a neve, de a Révaiból kihagyták. Révai Mór János így válaszolt: „A lexikonokba nem bekerülni nehéz, hanem benne maradni.”