Ötvenöt éve vagyok orvos, harmincöt éve élek Vácott, máig aktív fül-orr-gégészként. Nagy megtiszteltetés – még mindig számítok! –, hogy augusztus 20-án átvehettem Vác város kitüntetését az itt végzett orvosi munkám elismeréseként.

Már túl vagyok a szülőföld iránti nosztalgiából fakadó amatőr helytörténeti kalandozásaimon, ez már az emlékezések ideje. Következzék egy időutazás, vissza orvosi pályám kezdetéhez, valahol Moldvában. Emlékek, mai szemmel elképzelhetetlen történetek, amelyek ötven év távlatából is elevenen élnek.

1971 novemberében megkésve kerültem a Iași megyei Miroslovești-re, miután Anyám mindent megmozgatott – eredménytelenül –, hogy ne kerüljek Moldvába.

Miroslovești a csángók lakta terület északi peremén fekszik, Szabófalvától, az utolsó még magyarul beszélő csángók településétól 25 km-rel északabbra. A község egészségügyi körzetként négy falut látott el. Volt ott szülőotthon, gyermekfektető, gyógyszertára viszont nem volt. A kollégák, akiket ott és a környéken találtam, egész Erdélyt reprezentálták: négy magyar – Szatmárnémetiből, Aradról, Hétfaluból (Szecsele) és én Csíkból; két román – Kolozsvárról és Brassóból; egy kettős identitású – Máramarosszigetről. Hogy mennyi volt ebben a politika, és mennyi az egészségügyi szükségszerűség? Azt hiszem, mindkettő.
Különleges, addig ismeretlen érzés kerített hatalmába, erdélyiekként összetartottunk, és ez ott az idegenben őszintének is tűnt. Természetesen volt ebben egy felsőbbrendű méltatlankodás is, hogyan kerülhettünk ide Moldvába, a világvégére?! Egyetértésünkben kissé lenéztük a moldvaiakat, pedig többségükben jó szándékú, csendes, egyszerű emberek voltak.

Gyógyszertár hiányában az orvosi rendelés menete szokatlan, szinte bizarr módon zajlott. A gyógyszertárt egy, a rendelőben elhelyezett vasszekrény képezte, rendszeresen fel kellett tölteni a pașcani-i gyógyszerlerakatból. A város földúton rövidítve kb. 8 km-re volt. Az igényelt gyógyszerek listájával lovas szekér indult egy nővér kíséretében, a gyógyszereket krumpliszsákokban szállították.

A rendelés menete: vizsgálat, a szükséges gyógyszerek beírása a betegnaplóba, a gyógyszer kiadása, amit a beteg aláírásával igazolt. Ez igen gyakran az írástudatlanság okán az ujjlenyomat volt. (Pune degetul!)

A szülőotthonban tapasztalt bábák dolgoztak, így orvosi segítségre nemigen volt szükség. A hat-hét ágyas gyermekfektető felügyelete az én reszortom volt.

Katonáskodás Focșani-ban

1972 tavaszán négy hónapra bevonultam katonának Foc­șani-ba. A katonaság emlékezetes eseménye maradt az április 29-én lejátszott magyar–román futballmérkőzés. Mivel öt nap eltávozást kaptunk, dönteni kellett: hazautazás vagy ennek rovására focimeccs a tévében. Szeren­csétlenségemre ez utóbbit vá­lasztottam. Az első gólt Bra­nikovits rúgta. A teremben der­medt csend. Csendben ma­radtam én is, bár pokoli kín volt leplezni örömömet. Aztán Sătmăreanu 2 kiegyenlített. Üdvrivalgás a teremben, a mellettem ülő oltyán katona táncra perdült, partnerének éppen engem talált. Kínkeserves tánc volt, ráadásul a szabadságom is másfél nappal megrövidült.
*
Mivel a moldvai viszonyokhoz képest Miroslovești-en re­latív létszámfölösleg volt, először Cristești-re, majd Mo­goșești-Siretre helyeztek egy-egy fél évre.
Cristești

Cristești-re visszagondolva há­rom dolog jut eszembe. Először: itt töltöttem életem leghosszabb, legmagányosabb telét. Szeptemberben elkezdett esni, majd később havazóra fordult, kemény téllel. Egyedül voltam egy ismeretlen faluban más nyelvű és kultúrájú emberek között. Háromszor két négyzetméteres orvosi „lakásom” bútorzata egy sodronyos ágy és egy vasszekrény volt. Ezt próbáltam lakályossá tenni egy általam moldvai csángó mintázatúnak vélt faliszőnyeggel. A messzire került szülőföldet Márton Árpád sógorom festménye idézte. Másodszor: Domnu Toma mindenható felcser alakja sejlik fel. Döbbenetes volt látni, amint a kötelező oltásokhoz gyanúsan fehér köpenye gallérjából elővette a „sokszor használatos tűt”… Harmadsorban: a külvilágtól elszakított monoton mindennapjaimba egy magyarországi házaspár váratlan látogatása hozott színt. Falusiak irányították hozzám az eltévedt autóst. Kiderült, hogy tengerre menet szívességből egy csomagot szeretett volna Maroskeresztúron leadni. Román megnevezése mindkét falunak Cristești…

(Folytatjuk)