Itt és most, ebben a teremben, ebben a zöldes-sárgás-barnás hangulatú világban az immár hetven éven túli Turcza Lászlónak az utóbbi két esztendőben megfestett 32 alkotását láthatjuk, jó részük akt.
Nem mondok ezzel sok újat, az akt voltaképpen nem más, mint a meztelen emberi test ábrázolása, lehet akár tanulmányrajz, festmény vagy szobor, és megjelenési formáira, az időkhöz kötött vizsgálatára szerte a világon a művészettörténelem sok-sok kötetet fordított. 
Az idők során különösképpen a női aktok értelmezése nagy utat tett meg. Egykoron az eszményi szépség megte­rem­tő­jé­nek tartották, más korokban meg egyenesen a földi bűnök hor­do­zó jának, a modern időkben pedig a szexu­á­lis tabuk ledöntése eszközének is tekintik. Az igazi telitalálat azonban annak a mű­vé­szet­tör­té­nész­nek a megfogalmazása, aki még a múlt században így írt: „A meztelen női test látványának csak az értelmezése lehet erkölcsös vagy erkölcstelen.” Ez pedig nem annyira az ábrázolás, mint a befogadó közönség függvénye. 

Turcza László plakátján az írta: a kiállítást Gustav Klimt és Egon Schiele emlékének szenteli. Mindketten osztrákok, mindketten túlélték a tizenkilencedik és huszadik század fordulóját, mindketten 1918-ban haltak meg, mindketten a korabeli festészet szecessziós és szimbolikus iranyzatához tartoznak, de amíg az előző majdnem megélte a hatvan évet, addig az utóbbinak még harminc év sem adatott meg. 
Klimt népszerűsége manapság megint a csúcson van, alig akad ember, aki ne ismerné legnépszerűbb munkáját. Központi témája a nő, sok-sok változatában, életérzésben és nem véletlen, hogy munkáival befolyásolta az elkövetkező festőnemzedékeket. 
Egon Schiele mindenekelőtt Klimt hatása alatt nőtt fel ugyan, de csakhamar megtalálta a saját, önálló útját, olykor torz, olykor gyötrődő vonalai az aktokban semmiképpen nem a test eszményi női szépséget keresik, hanem a lélek megannyi megrázkódtatását vetítik elénk. A vonalak között színmezők és textúrák tudatosan felépített festői szerkezete teljesíti ki az élményt, valahogyan úgy, amiként most ezt Turcza László képein is láthatjuk, a különálló, önálló sárgás-barnás vagy zöldes színvilágban.
Turcza László aktjain is ugyanaz a derű, a vidámság, a játékosság, a pikantéria, a pajzánság és sok más életérzés köszönt vissza, de ezúttal jóval sűrítettebb formában, amelyeket még inkább kiegészítenek a különböző helyzetekben ábrázolt női testtel párhuzamokat, ellentéteket, egyensúlyhelyzeteket vagy éppen ellenkezőleg, egyensúlytalanságokat kereső tárgyak, és így teljesül ki a kompozíció, amelynek az összhatáson túl, tudatos szemlélődéssel a részleteit is érdemes alaposan figyelembe venni. 
És akkor még inkább rájövünk, hogy a művész kivételes elemző és összefüggéseket kereső képessége új jelentéstartalommal tudja felruházni mindazt, amit itt és most ezeken a falakon látunk. Hogyha egyetlen szóban szeretném összefoglalni mindazt, amit elmondtam, azt tehetném hozzá: fiatalság. Igen, Turcza László a hetven éven túl is – a saját maga által kidolgozott szemléletmódhoz ragaszkodva – fiatal maradt. Nem merevedik le, nem zárkózik skatulyákba, újító és megújító kedvű maradt. Ez a hátralévő munkás évek termékeny megélésének a záloga.