Mindennapi társalgásokban gyakran halljuk fiatal nők jellemzésére az olyan kijelentéseket, mint szép, de buta; okos, de csúf, vagy kissé bizonytalan hangsúllyal azt, hogy hát azért kedves… A férfiakról pedig, ha valami dicsérőt akarnak mondani, annak felsőfoka ilyenféle: nemcsak jóképű, hanem gazdag is. Tanulmányok születnek arról, hogy ezek a sokszor meggondolatlanul pufogtatott vélekedések milyen kapcsolatban állnak az egyéni vonzalmakkal, korízléssel, valamint a közösségi elvárásokkal, na meg a túlélési praktikákkal. Az élet és a párválasztás persze nem ilyen leegyszerűsített fogalmakra épül, de már az is sokatmondó lehet, hogyha figyelünk arra is, esetenként milyen következményekkel jár, hogyan járulunk hozzá mi magunk is a különböző előítéletek életben tartásához, megerősítéséhez, amikor ezeket ismételgetjük, és beszélgetőtársunk egyetértése jeléül jó eséllyel rábólint erre. Ha ebből az alaphelyzetből indulunk ki, akkor tulajdonképpen csatlakozunk a tudós elmékhez, akik azt állítják, hogy az óriási technikai fejlődés mellett és ellenére az emberi psziché nem sokat változott az évezredek alatt. Ámbár legalább az lassú változást jelent, hogy a nemi hovatartozásról, valódi és látszat-egyenjogúságról egyre színesebb és hitelesebb az őszinte, politikai manipulációtól mentes közbeszéd. Vajon hogyan beszélhettek erről, vagy egyáltalán szóba hoztak-e hasonló témákat az ókori Leszbosz szigetén, amelynek földrajzi neve tovább él a leszboszi szerelem fogalmában, azt sugallva, mintha a történelemben először ott esett volna meg? A macsó férfigőg nem sok jót mond ezekről a nőkről, megítélésüket nem szelídíti a leghalványabb megértés sem azzal, hogy egy jelentős korszakukban élükön éppen egy költőnő állt: Szapphó (i. e. 610/580–550). Még nehezebb elképzelni a macsókról, hogy jeleskednének versírásban, szorosabban véve a klasszikus szapphói verssorok megalkotásában, amely a profi költőknek ma is kihívást jelenthet. Szapphó költeményei ott vannak a legszebb versalbumokban, viszont legtöbb munkája mások idézeteiben maradt fönn. Leszbosz szigete az egyetemes művelődéstörténet szerint elsősorban az előkelő lányok ókori nevelőintézete volt, ahol a versírás mindennapi tevékenységnek számított a műveltség megszerzésében. Szapphó 
a halála után századokkal is nagy tiszteletnek örvendett a művelt világban, az alexandriai filozófusok adták ki a verseit kilenc kötetbe gyűjtve. Sajnos ez a kora középkorban elveszett, viszont a nevével jelzett versforma mindaddig emlékeztet rá, amíg költészeti stílustörténet létezik. A 9. század közepén élt bizánci költőnő, Kasszia szép volt, és okos. A korabeli bizánci történetírók azt mesélik róla, hogy ő is ott volt, amikor Theophilosz keletrómai császár még trónörökösként szépségversenyt rendeztetett, hogy a legszebbet feleségnek válassza közülük. Ma a Nagy Ő című televíziós műsorok utánozzák, illetve fejlesztik tovább ezt a szép nők szellemi, lelki, fizikai próbatételeit felvonultató álvalóságot vagy inkább alávalóságot. A Nagy Ő természetesen finnyás dúsgazdag, akinek eddig köznapibb módszerekkel nem sikerült feleséget találnia magának. Van valaki, aki ezt elhiszi? Az egykori Kasszia szépsége felkeltette a császár érdeklődését, ám a nőket lenézően kezelő császár azt mondta, hogy az emberiség első asszonya, Éva a legtöbb rossz eredője, amit tovább örökített minden nőbe. Kasszia vitába szállt ezzel, Szűz Máriára hivatkozott, aki minden jót megtestesít. Ez a párbeszéd, illetve az összehasonlítás korokon átívelve mai napig hasonló értelemben örökké visszatérő témaként jelen van erkölcstanban, irodalomban és a köztudatban egyaránt. Így hát a szép, de okos Kasszia nem lehetett sem a szépségverseny győztese, sem a császár felesége. Esetleg, ha butának tettette volna magát?! 843-ban kolostort alapított, amelynek apátnője lett. Több vallásos költeménye bekerült az ortodox liturgiába. A bűnbánó asszony éneke igazi költészet a szó legnemesebb értelmében. „Uram, az asszony, akit számtalan bűn terhe nyom, megérezte istenvoltodat, beállt az illatszert hozók közé, s könnyezve kente meg holttestedet kenettel. Jaj, jaj nekem, szólt, már beállt az éj, sötét és fénytelen a féktelenségnek fullánkja s a bűn utáni vágy. Fogadd be könnyem árjait, miként felhőid szívják el a tengernek vizét. Hajlítsanak meg szívemnek keservei, miként az ég ívét hajlítja a láthatatlan űr…” Kassziát az ortodox egyházban szentként tisztelik, ünnepe szeptember 7-én van.