Megadatott számomra a megtiszteltetés, hogy személyesen ismerjem a képzőművészet e jeles mesterét, aki a Hargita megyei tájakról indult el a művészet útján. Magával vitte a következő szavakat is: „Számomra a természet, az élet a művészi teljesség feltétele. Szeretem felebarátaimat, szeretem az alkotómunkát, a békét – szeretem mindazt, ami fenntartja az életet, a világmindenséget.”
Drócsay Imre csíki mester kedvenc műfaja a rézkarc volt, a rendkívül nehéz, fárasztó technika, amely saját bevallása szerint mély lelki elégtétel forrása. A vonal a lélek és a gerinc a képzőművészetben – jelentette ki a metszetkészítő. A vonal a legősibb szellemi örökség a művész számára.

Akárcsak Nagy István és Nagy Imre képzőművészek számára, a szülőföld Drócsay Imre alkotásainak is főhőse volt. Mint mondogatta nekünk, legfontosabb vizuálisélmény-forrása a természet. A művész többet lát a valóságból, és ennek a többletélménynek a segítségével láttatja. „Mindig a valóságból indulok ki, de nem maradok adós, nem elégszem meg azzal, hogy a természetet másoló kényelmes hivatásnak eleget tegyek; arra törekszem, hogy újraalkossam a látványt – s ezt értelmezhető művészi nyelvezet révén tegyem, megfelelve intellektuális elvárásaimnak.” (Drócsay Imre)
A fémmetszés technikája, főként a satírozott aquaforte – amely rokona a ceruza- vagy a tollrajznak – a legmegfelelőbbnek bizonyult Drócsay Imre jellemének és temperamentumának. Alkotásait nézve nemcsak a szemlélő, hanem a hűséges zenehallgató bőrébe bújsz, nem hiába mondják, hogy miként a hegedűművész alakítja a zenei művet a húrok megérintésével, ugyanúgy a metsző is alakítja a grafikai képet, amikor a hegyes metszőtűvel megérinti a fémlemezt…
Eredetileg a képzőművészeti alkotások nyomdai reprodukciójának készítésére használták. Fokozatosan fejlődve, tökéletesítve kifejezésmódját, a grafika önálló, megérdemelt státust nyert.
Viszontlátva Drócsay Imre alkotásainak némelyikét, elgondolkodtam azon, hogy mikor kezdődhetett az ember és a műalkotás közötti párbeszéd, mikor nyílt meg az a bizonyos kommunikációs kapu. Mi más lehetne egy műtárgy, ha nem az igazság felé vezető palló, az alkotó felé vezető és onnan áradó örömöt közvetítő híd? Lévén, hogy a művészet maga a szépségbe átültetett élet, amely előtt felragyog az igazság, magától értetődő, hogy minden művész a legtermészetesebb párbeszédet keresi. Végezetül engedjék meg, hogy teljes mértékben azonosuljak Benedetto Croce megállapításával, miszerint a művészet mindenekelőtt intuitív megismerés.

Fordította: Sarány István