Megnyitották Bakó Klára textilművész és Sólyom Zsuzsanna festőművész közös kiállítását tegnap a Megyeháza Galériában. A tárlatmegnyitón Túros Eszter művészettörténész méltatta a kiállított alkotásokat, amelyek december 15-ig láthatók a galériában.  Szűknek bizonyult a Megyeháza Galéria tegnap délután, mivel sokan részt vettek Bakó Klára textilművész és Sólyom Zsuzsanna festőművész kiállításának a megnyitóján. Elsőként Botár László, a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársa köszöntötte a jelenlevőket. Elmondása szerint rég nem volt olyan sok érdeklődő egy tárlatmegnyitón, mint tegnap este. A kiállított textilműveket és festményeket Túros Eszter művészettörténész méltatta. Túros Eszter szerint terek és helyek, kint és bent, éles kontrasztok, szűnni nem akaró feszültségek, klímaválság és apokaliptikus szorongás, a menekülés halvány lehetőségei, a nyugalom keresése, a biztonságé – Bakó Klára textilművész és Sólyom (Bíró) Zsuzsanna festőművész kiállítását elsősorban a barátság, a valamikori tanár-diák, a későbbi munkatársi viszony szervezi eggyé, együtt kiállított alkotásaik viszont nagyon izgalmasan kapcsolódhatnak, olyan külső és belső tereket tesznek láthatóvá és tapinthatótóvá, melyek aktuális állapotuk, az utóbbi időszak bizonytalanságait, belső vívódásait, vergődéseit teszik megközelíthetővé. Mint mondta, Bakó Klára textilképei, a képek síkjából ki- és befele tartó, gyakran mesebeli, mesékből, illetve a gyermekek világából is inspirálódó, időnként unokái gyermekrajzai mellé gondolt, álomszerűen szerveződő képtájai a változó puhaságú, de legtöbbször az érintés megnyugtató lehetőségeit is tartogató textiltörténetek, melyek olyan világot hoznak létre, ahol az otthonosságot a természetesség jelenti. ‒ Meséivel, személyes történeteivel, a különböző textilfajták és technikák segítségével olyan helyeket jelöl ki, ahol a figurák vagy az alkotásokat előhívó konkrét történetek bár felismerhető módon vannak jelen, mégis gyakran háttérbe szorulnak a textiltörténések és az általuk előhívott játéklehetőségek javára – mondta. [caption id="attachment_138477" align="alignnone" width="2560"] Sokakat érdekelt az új tárlat[/caption] A művészettörténész szerint természet és a természetesség nemcsak Bakó Klára képeinek forrása, hanem tárgya és eszköze is. Lényege, az alkotás mint tér válik itt hangsúlyossá, mely a hétköznapokba ágyazottan, azoktól mégis elkülönülve egy sajátos dimenziót képez, egy olyan személyes légkört, ahová ha beszűrődnek vagy bezavarnak is a mindennapok konkrét zörejei, mégiscsak egy viszonylagos szabadság és nyugalom lehetőségeit jelentik. Az alkotás folyamata által megteremtett tér pedig feltétele annak, hogy láthatóvá váljanak azok a hatások, belső történések, dédelgetett ötletek, melyek egy helyre kívánkoznak, melyek az otthonosság tartozékai. Mindez olyan természetességgel zajlik, ahogy álmodni szoktunk, ahogy a virágok nyílnak, ahogy a levelek hullanak, a lepkék repdesnek, a gyermekek játszanak, rajzolnak vagy ahogy hull a hó. A kint ugyan nem számolható fel, és időnként beszivárog, de néha-néha kirekeszthető, átmenetileg felfüggeszthető. Túros Eszter úgy véli, Bakó Klára határozottan keretezett képtereit Sólyom (Bíró) Zsuzsanna végtelenbe vesző, futurisztikus hatású terei ellenpontozzák. A tőle megszokott üdén áradó organikus formákat az elmúlt időszak szorongásokkal teli, nem túl sok jóval kecsegtető klausztrofób látomásai váltják fel. ‒ Elnéptelenedett szürreális terekbe csöppenünk, ahol semmi sem természetes, pontosabban ami természetes, az is konstrukció. Látványelem, amely azonban pixeleire bomlik. A perspektívaváltások, a közelítések és távolítások nem mutatnak különösebb változásokat, a kint és a bent fájdalmasan hasonlít. A hologramcsíkok, neonszínek, minimalista térelemek, geometrikus lazaság magával ragadnak a mind jobban kiüresedő tájban. Először az ember marad le ezekről az egyre inkább sci-fiket idéző képterekről. És ahogy az álom során könnyedén átalakul környezetünk, ahogy például a legnagyobb természetességgel válhatnak álom közben hegyekké a minket körülvelő párnák, úgy alakul át, pillanatok alatt, a jól kialakított, stabilnak hitt kényelmünk korábban elképzelhetetlen sivársággá – vélekedett a tárlatot méltató művészettörténész. Hozzátette, hogy a humor jelent némi kapaszkodót, amely kibillenthet a szomorúság és a szorongás állapotaiból. Naplószerűen követhető képek sokasága látható, melyek egy mindenkit próbára tevő időszak személyes lenyomatai. Prizmaszerűen szerkesztett konkrét képtárgyak figyelhetők meg, hegyekkel, tengerparttal, kaktusszal és rinocérosszal, sátorral és mökkivel, növekvő távolságokkal, a biztonság egyre szűkülő tereivel. Klímakatasztrófa, virtuális valóságok, apokaliptikus hangulat, darabjaira hulló látvány, menekülő színek, képrobbanás. ‒ Disztópikus látomások. A szorongás, aggodalom képei, melyek náhány jóval festőibb portréval is kiegészülnek. Ez utóbbiak nem távolítanak a témától, csupán egy másfajta megközelítésben tálal közvetettebb reflexiók – hangzott el a megnyitón. Végül Túros Eszter elmondta, Bakó Klára és Sólyom Zsuzsánna munkái különböző irányokba vezetnek, hiszen más és más utakat járnak be, máshol találják fogódzóikat, különböző módon alakítják az otthonosság tereit, melyek egymás mellett úgy szabják meg a kiállítás dinamikáját, változó feszültségeit, oldásait és kötéseit, hogy egyik sem válik hangsúlyosabbá és végső soron ugyanazokhoz a kérdésekhez közelítenek.

Péter Ágnes