Különleges és egzotikus képzeletjátékra invitál Cristoph Ransmayr osztrák író ebben a regényben. A tizennyolcadik században járunk, a helyszín pedig Kína. Ebben a térben és időben oly távolra helyezett miliőben találkozik a korabeli nyugat technikai beállítottságát képviselő londoni órakészítő, Alistair Cox, illetve a kínai császárság teljhatalmú ura, az időtlen rendet megtestesítő Qiánlóng császár. A különleges órák iránt szenvedélyesen érdeklődő uralkodó udvarába hívatja a mesterségében legjobbnak számító Coxot, és eleinte olyan órákat kér tőle, amelyek a különböző élethelyzetekben levő emberek szubjektív idejét mutatják. Az órák funkciója már itt átalakul, nem az a dolguk, hogy mérjék az időt, hanem hogy érzékeltessék, megragadhatóvá tegyék azt. Ezek után következik az igazi megrendelés, amit viszont nem is kell magyarázni Coxnak, mert kiderül, hogy a technikai kérdésekre fogékony Coxot és a filozófiai kérdésekre fogékony császárt ugyanaz a probléma foglalkoztatja: a perpetuum mobile, az öröklétet mérő óra. A nyugati órásmesternek a mulandóság és veszteség legyőzését jelképező szerkezet, a mindenható és halhatatlanként számontartott császárnak pont e halhatatlan mindenhatóság megfoghatóvá tétele lenne ez az óra. A lehetetlen ostromlása, fausti feladat. 

A szerkezet végül meg is valósul, meg nem is, bravúros kibúvót talál Ransmayr, így hőseinknek nem kell azonnal elkárhozniuk. A történet nem sikertörténet, de nem is egy kudarc története. Inkább egy kérdés felvázolása és körbetáncolása. Játék. És mindez gyönyörű díszlet között történik. A tájak, a flamingók, a nagy fal magasztossága, a császári udvar pompája és könyörtelensége túldíszített, ugyanakkor stilizált festményként jelenik meg a szemünk előtt. Ransmayr prózája egyszerre tudja nagyon plasztikussá és lebegővé tenni a látványt. A cizellált külső mögött ketyegő regényszerkezetnek fontos elemei a nyelvek és kultúrák között tolmácsoló Kiang alakja, az óraműként működő hatalmi szerkezet fennhatósága alól kicsúszó dolgok, a keleti és nyugati hatalomgyakorlás különbségei, a pillanat, ami elég jelentőségteljes ahhoz, hogy fontosabbá váljon az örökkévalóságnál, és egyéb olyan motívumok, amik önmagukban is komoly gondolati kitérőre késztetik az olvasót. Ráadásul mind Qiánlóng császár, mind Cox mester létező személy volt, noha a szövegben erősen fikcionalizált alakjukkal találkozunk. A valódi Coxnak például James volt a neve, nem Alistair, de hihetetlen mechanikus szerkezeteinek egy része ma is létezik. A regény is hasonlít ezekhez, egy olajozottan működő és gyönyörű gondolati szerkezet, luxustermék, elbűvölő szalonfilozófia. Igazi csecsebecse.

Christoph Ransmayr: Cox vagy az idő múlása, Kalligram, 2018.