Szokatlan meghívót kap­tam gyermekeim haj­da­ni iskolája könyv­tá­ro­sá­tól: büszkén hívott, hogy nézzem meg a diákok által kezdeményezett Pe­tőfi-kiállítást és az általuk válogatott versekből összeállított Pe­tő­fi-emlékünnepséget. A kiállítást látva elégtétellel nyugtáztam, hogy Egyed Daniela könyvtáros büszkesége nem elfogultságból fakad, ugyanis a kiállítás híven tükrözte, hogy milyen színes és változatos Petőfi-kép él a gyermekek tudatában, mintegy bizonyítva, hogy a tanórai kötelezettségen túl is érdekli őket a téma, érdekli őket Petőfi személye és személyisége, és érdekli őket a költő munkássága. Számos portrét láthattam a kiállításon, volt, amelyek a híres – s talán egyedüli hiteles – Petőfi-képről, az Egressy Gábor-féle dagerrotípiáról ismert arcra emlékeztettek, de volt olyan munka, amely másféle megközelítésben ábrázolta a költőt, s akad olyan is, aki ősz hajú és ősz szakállú aggastyánnak ábrázolta. Mert a gyermeki fantázia határtalan. De láthattunk János Vitéz utazásait rögzítő térképeket, sőt a Petőfi-versekből ismert épületek, épületbelsők makettjét is elkészítették a diákok.

Az előadás is remek volt, a tanítók, tanárok vették a lapot, bekapcsolódva a remek petőfis játékba: a zenepedagógusokból is álló Codex együttes ismert és kevésbé ismert Petőfi-dalokat énekelt, majd a gyermekek szavaltak maguk választotta Petőfi-verset, komolyan vette önként vállalt feladatát a másodikos kicsi és a hetedikes nyurga kamasz is. Magyartanárnőjük rendhagyó irodalomórán a költő hazafiságáról, a hazafiság mai jelentéséről beszélgetett a hallgatósággal, az egyik tanítónő megilletődötten állt a gyermekek elé szavalatával, mondván, hogy képzős diák kora óta nem állt verssel közönség elé, s bekapcsolódott a román-, angol- és némettanár is, a gyerekek rendelkezésére bocsátva a Füstbe ment terv román, angol és német fordítását.
S hogy mennyire jól sikerült a produkció, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a gyermekek csendben, türelmesen hallgatták végig egymást, lelkes tapssal jutalmazva minden produkciót. S azt is bebizonyították a csíki művészetisek, hogy az irodalmi évforduló is lehet játékos, könnyed, nem kell feltétlenül fennköltnek és unalmasnak lennie.