Tuktuk-jelenség: már nálunk is otthon
Nem mindegy, hogy elektromos triciklivel, áruszállító háromkerekűvel vagy négykerekű quaddal közlekedünk – főleg, ha megállít a rendőr: míg az utóbbi időben városon és falun is rengeteg elektromos meghajtású kisjármű jelent meg, ezek egy részénél, a műszaki jellemzőktől függően, jogosítványra, nyilvántartásba vételre és kötelező biztosításra is szükség lehet. Mivel eltérő szabályok vonatkoznak rájuk, érdemes tisztában lenni besorolásukkal.
Székelyföldön ma városi és vidéki környezetben is sokféle elektromos meghajtású járművel találkozhatunk a közutakon. Az elektromos rollerek már az utcakép részei, és mellettük a három- és négykerekű, személyszállításra vagy akár áruszállításra kialakított járgányok is egyre inkább.
Délkelet-Ázsiából a székelyföldi térségekbe
Ezeknek a járműveknek a közkeletű gyűjtőneve a tuktuk. Az eredeti tuktukok vagy autoriksák motorkerékpár-alapú triciklik, azaz háromkerekű, nyitott, motoros járművek, és elsősorban Ázsiában népszerűek: nevüket állítólag kétütemű motorjaik jellegzetes, „tuk-tuk-tuk”-szerű pöfögéséről kapták. Ám attól, hogy gyűjtőnevet alkalmazunk rájuk, ma már igen sokfélék, és így a rájuk vonatkozó közlekedési szabályozás sem egységes. A jármű műszaki jellemzői határozzák meg, hogy milyen kategóriába tartozik, szükséges-e hozzá vezetői engedély, illetve kell-e nyilvántartásba venni vagy biztosítani. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a háromkerekű elektromos járművek az L2e, a négykerekű könnyű járművek pedig az L6e kategóriába sorolhatók. Mindkét kategórián belül további alkategóriák vannak, amelyek között a jármű rendeltetése, kialakítása és teljesítménye alapján tesznek különbséget.
Három keréken személyt vagy árut is szállíthatnak
Az L2e kategóriába tartozó háromkerekű segédmotoros kerékpárok legnagyobb (tervezési) sebessége nem haladhatja meg a 45 kilométer/órát, saját tömegük legfeljebb 270 kilogramm lehet, és maximum két ülőhellyel rendelkezhetnek, a vezető ülését is beleszámítva. Meghajtásukat biztosíthatja belső égésű motor, elektromos motor vagy hibrid rendszer. A kategórián belül külön besorolást kapnak az áruszállításra kialakított járművek. Az L2e-U jelzésű háromkerekűeket kifejezetten teherszállításra tervezték, rakodófelületük lehet nyitott vagy zárt, és alkalmasnak kell lenniük áruk, illetve felszerelések szállítására. Az L2e-P kategóriába azok a háromkerekű járművek tartoznak, amelyek nem felelnek meg az áruszállító változatra vonatkozó különleges feltételeknek.
A négykerekűeknél is számít a teljesítmény
A négykerekű könnyű járművek az L6e kategóriába tartoznak. Ezek legnagyobb tervezési sebessége nem haladhatja meg a 45 kilométer/órát, saját tömegük legfeljebb 425 kilogramm lehet, és maximum két ülőhellyel rendelkezhetnek.
Ezen belül az L6e-A jelölés a könnyű quadokat, az L6e-B pedig a zárt utasterű, könnyű négykerekűeket foglalja magában. Utóbbiak vezető- és utasfülkével rendelkeznek, névleges vagy nettó folyamatos teljesítményük pedig nem haladhatja meg a 6000 wattot. A könnyű quadok esetében a teljesítmény felső határa 4000 watt. A besorolás azért fontos, mert a különböző járműtípusokra eltérő műszaki és közlekedési előírások vonatkoznak. Nem elegendő tehát csupán azt tudni, hogy a járgány elektromos meghajtású, vagy hogy négy keréken közlekedik: a pontos kategóriát a gyártó által meghatározott műszaki adatok alapján lehet megállapítani.
Mikor kell jogosítvány?
A három- és négykerekű elektromos járművek vezetéséhez nem minden esetben szükséges jogosítvány, a követelményeket a műszaki paraméterek határozzák meg. A rendőrség tájékoztatása szerint amennyiben a jármű tervezési legnagyobb sebessége meghaladja a 25 kilométer/órát, de nem lépi túl a 45 kilométer/órát, AM kategóriás vezetői engedélyre van szükség. A könnyű quadok esetében bizonyos műszaki feltételek teljesülésekor B1 kategóriás jogosítvány szükséges. Ez azokra a járművekre vonatkozik, amelyek saját tömege nem haladja meg a 450 kilogrammot, áruszállításra kialakított változatok esetében pedig a 600 kilogrammot, és amelyek belső égésű motorjának teljesítménye nem több 15 kilowattnál, elektromos meghajtás esetében pedig a névleges teljesítmény nem haladja meg a 15 kilowattot.
A járművek forgalomba helyezése vagy nyilvántartásba vétele szintén a kategóriájuk szerint történik. A közutakon közlekedő járműveket főszabály szerint nyilvántartásba kell venni vagy forgalomba kell íratni. A segédmotoros kerékpárokat – köztük az L2e kategóriába tartozó járműveket – a települési önkormányzatoknál kell nyilvántartásba venni. A kerékpárok és az elektromos rollerek kivételt képeznek az általános forgalomba helyezési kötelezettség alól.
Biztosítással vagy anélkül?
A rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet: a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, vagyis az RCA szükségessége szintén a jármű műszaki jellemzőitől függ. A 2017/132-es törvény szerint kötelező biztosítást kell kötni azokra a saját meghajtású szárazföldi járművekre, amelyek nem sínen közlekednek, és amelyekre érvényes a következő állítások egyike: tervezési végsebességük meghaladja a 25 kilométer/órát, vagy saját tömegük nagyobb 25 kilogrammnál, miközben tervezési végsebességük meghaladja a 14 kilométer/órát. Vagyis nem minden elektromos járgányra vonatkozik automatikusan ugyanaz a biztosítási kötelezettség. Az adott jármű sebessége és tömege alapján lehet megállapítani, hogy szükséges-e.
A rollerekre is külön szabályok vonatkoznak
Az elektromos rollerek esetében más előírások érvényesek. Ezekkel 14 éves életkortól lehet közlekedni kerékpárúton, annak hiányában pedig olyan úttesten, ahol a megengedett legnagyobb sebesség nem haladja meg az 50 kilométer/órát. A 16 év alatti vezetőknek az úttesten kötelező a védősisak viselése, utast szállítani pedig tilos. A roller vezetőjének személyazonosító igazolványát is magánál kell tartania. A közlekedési szabályok megszegése akár 1730 lejes pénzbírságot is maga után vonhat. A közúti ellenőrzéseket a megyei rendőrség, illetve a törvényben meghatározott hatáskörök szerint a helyi rendőrség is végezheti. A járművezetőknek be kell tartaniuk a közúti közlekedésre vonatkozó előírásokat, a szabályszegések pedig az eset súlyosságától függően szabálysértési vagy büntetőjogi felelősséget vonhatnak maguk után – tájékoztatott a rendőr-főkapitányság.
