A helyi, de a szélesebb közvéleményt is foglalkoztatja a kérdés, így rendszeres sajtótéma – legutóbb a Transtelex portálon jelent meg a Somlyó 33. informális romatelepről és az ott élőkről szóló beszámoló. A riport több, számunkra meglepő információt is közöl, például azt, hogy – miután három éve tűzvész pusztított – az illetékesek nem hivatalos, de hallgatólagos beleegyezésével ismét lakóházként szolgáló épületeket építhetnének maguknak a telepen élők: egy kilenctagú család már el is bontotta a konténert, amelyben addig lakott, a fémet értékesítette, és házat építene, amelynek elkészültéig egy istállóban húzza meg magát, igen rossz körülmények között. A riport azt is állítja, hogy Csíkszereda önkormányzata és a telepen felzárkóztató központot működtető Máltai Szeretetszolgálat felajánlotta annak lehetőségét, hogy a konténerek helyén a romák saját költségükön két- vagy háromszobás, főzőfülkével, vizesblokkal felszerelt házakat építsenek, amelyekhez „mérnökök és tervezők segítségével készítették el a rajzokat”. A konténereket pedig, amelyek nem kínálnak megfelelő lakhatási körülményeket, elszállítják. 

Mivel ezek az információk ellentmondásosak, megkérdeztük a telepen élőket, a nekik segítséget nyújtó szeretetszolgálatot és a csíkszeredai városházát, hogy látják a helyzetet?

Cigánysor(s), labirintus

Ahogy a helyszínen meggyőződtünk róla, az egyik család valóban elbontotta a hajlékként felajánlott konténert: a szomszédok azt állítják, a családfő 6 ezer lejt kapott a leadott fémért a „vastelepen”, emellett a család több tagja külföldön vállalt munkát annak érdekében, hogy házat tudjanak építeni. A szomszédok egy része szintén értékesítené a konténert, s saját ház építésébe kezdene. Mások inkább maradnának a konténerben, mivel nem lenne pénzük befejezni a házat, illetve az elöljárók időközben szóltak, hogy bontani nincs joguk, mivel a konténer nem az ő tulajdonuk. Utóbbi megállapítást többen nehezményezték:

– A nekünk adott adomá­nyokból vásárolták, akkor mi­ért mondják, hogy nem a miénk? Saját erőből kellett felújítsuk és berendezzük, ami sok pénzünkbe került, mi szegény családok vagyunk, de ez senkit sem érdekel – részletezte az egyik család. Ők öten élnek a konténer egyik részében, másik részében egy négyfős család lakik. Többen kijelentették: az „adományból” nem konténereket kellett volna vásárolni, hanem megengedni, hogy „abból a több száz millió lejből” házakat építhessenek.
– A konténereket nekünk kellett lakhatóvá tenni, ami sok pénzükbe került, azzal az erővel és az adományokból építhettünk volna magunk is kisebb házakat – vélekedtek. Azt ugyanakkor elismerték, hogy a terület nem az ő tulajdonuk, de mint felhívták a figyelmet: nem is az önkormányzaté. 

A konténerek szigetelését a telepiek maguk végezték. Ami sok esetben nem vezetett jó eredményre: a konténerek beáznak, penészednek. 

Többet is megnéztünk belülről, nehezen elviselhető forróság és legyek fogadtak minket. Többen arra panaszkodtak, nem tudják fizetni a víz- és áramszolgáltatás ellenértékét, s úgy vélik, nem fogyasztanak annyit, mint amennyit „ki akarnak velünk fizettetni”. A munkalehetőség hiányát is emlegették: dolgoznának, de itthon sehová sem veszik fel őket, külföldre meg nem tudnak menni, mert nincsenek irataik. Egy részük bizalmatlan a városvezetéssel és a felzárkóztató központot működtető szeretetszolgálattal szemben, mint mondták: ha jönnek hozzájuk „a vezetők”, akkor mindig veszekednek velük és sérelmezik, hogy a sajtót beengedik a romatelepre.
Beszélgetésünk ideje alatt a fából épült istálló – amelyet állítólag az a család használ hajlékul, amelyik elbontotta a konténert – szemünk láttára majdnem meggyulladt a közvetlen közelében, szabad térben égő kályha tüzétől.

Vádak helyett változás

Sógor Enikő, Csíkszereda szociális ügyekkel foglalkozó alpolgármestere írásban válaszolt kérdéseinkre, meglátásait interjú formájában közöljük. 

– A telepiek azt sejtetik, az önkormányzat nem hivatalos beleegyezését bírják, hogy építkezhessenek. Egyeztettek erről?

– Régóta jelezték az egyre súlyosbodó lakhatási problémáikat, és be kellett látnunk, hogy sok szempontból igazuk van. A nagyobb gondok 2023 őszén kezdődtek: kiadósabb esőzéskor a konténerekbe befolyt a víz, a tető megereszkedett, a bútorok eláztak és megpenészedtek, a padlón állt a víz. A penészedés miatt a gyermekek elkezdtek megbetegedni – hat kisgyermek került kórházba kezdődő asztmával, illetve más légúti megbetegedéssel –, emiatt is kötelességünk minél hatékonyabban segíteni. Továbbra sem tudunk szükséglakásokat biztosítani a rászorulóknak, ezért kényszerűségből csak annyit tehetünk, hogy nem lehetetlenítjük el a törekvéseiket. Nyilván: engedély nélküli építkezésben nem fogunk sem anyagi, sem szakmai támogatást nyújtani. 

– Ha a tulajdonjogtól el is tekintünk, tényleg a helyiekre bíznák a házépítést? Mi a garancia, hogy nem történik baleset, vagy hogy ezt jobban sikerülne kivitelezniük, mint a konténerek szigetelését? 2021 telén tűzvész pusztította el, most visszaépül a gettó?

– Új gettó nem fog épülni, de kétségtelen, hogy a meglévőnek a felszámolása csak a tulajdonjog tisztázását követően történhet meg.

– Hogy lehet házat építeni engedélyek, közművesítés nélkül?

– Erre csak ez lehet a válaszunk: törvénytelenül.

– Engedik vagy sem az építkezést?

– Törvénytelen építkezést nem engedélyezünk, de a humanitárius helyzet miatt kénytelenek vagyunk tudomásul venni, és az önerőből való építkezést nem akadályozzuk meg. Arról viszont kezeskedünk, hogy bárhová bármit nem építhetnek.

– A konténereket 2022 őszén állították fel. Miért viszik el őket? 

– Amelyiket megfelelően alakítottak át és továbbra is lakható, az maradhat. Amelyik család eláll az önerőből való törvénytelen építkezéstől, marad a konténerében. A szándékuk nagyon változó, követhetetlen. Feltehetőleg ősszel derülhet ki, hogy végül is hányan építenének.

– Kié a konténer?

– A konténereket adománygyűjtés nyomán vásároltuk és a Máltai Szeretetszolgálat tulajdonát képezik.

– Ősszel kezdenének építeni? Mi lesz télen a családokkal?

– A konténerben élők eljutottak odáig, hogy fontos számukra a tisztaság. A gyermekeik is tisztán járnak iskolába. A Szociális Igazgatóság és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság partnerségben végzi továbbra is a felzárkóztatási tevékenységeket, illetve az egészségügyi programokat, amelyeken szép számban részt vesznek a családok, segíti a családokat a deszegregáció felé. A kezüket nem engedjük el, de nagyon kérdéses, hogy mi lesz a sorsuk. 

– Önökön is nagy a nyomás. Mit tudnak tenni?

– Folytatjuk a felzárkóztatási programot, amelyet a Szociális Igazgatóság alkalmazottai végeznek. Idetartozik az iskoláztatás (jelenleg minden gyermek be van íratva oktatási intézménybe, 31 felnőtt kapcsolódott be a Második Esély programba), valamint a munkahelykeresés és a mentorálás. Továbbra is az a cél, hogy de­szegregáljuk a közösséget. Nem adjuk fel, a családokat segítjük a rendelkezésre álló eszközeinkkel, hogy minél inkább megálljanak a saját lábukon, önerőből tudjanak lakást, házat bérelni vagy vásárolni. Ugyanakkor – akár a helyi sajtó bevonásával – paradigmaváltásra volna szükség: a városban és környékén uralkodó negatív hozzáállás, az előítéletek, a sztereotípiák lebontására. Öt család van, amely két éve próbál sikertelenül lakást bérelni, telket vásárolni, annak ellenére, hogy meglenne az anyagi hátterük, folyamatos elutasításban részesültek, mert hiába rendesebb családokról van szó, akik ki akarnak törni a szegregációból, őket is a közösség gyengébb családjai­nak viselkedése alapján ítélik meg. Az informális telepeken élő emberek problémája egy össztársadalmi probléma. Sokoldalú megközelítést, sok időt igényel, és az egész közösség, az egészségügyi, oktatási, közigazgatási, intézményrendszer és civilek erőfeszítésén, a közbeszéd, a többségi hozzáállás megváltoztatásán múlik, hogy valamikor végre ne legyenek a városnak olyan részei, ahol gyermekek, családok élnek egészségtelen, alapfeltételeket, biztonságot nélkülöző körülmények között. No meg jó szociális és munkaügyi törvényekre is szükség lenne a sok ráfordítható pénz és szaktudás mellett. 

– Sokan arra panaszkodnak, személyi okmányok hiányában nem tudnak boldogulni. 

– Az informális telepen lakókra is ugyanazok a személynyilvántartási törvé­nyek vonatkoznak, mint másra: személyazonossági iga­zolványt csak lakcím, házszámbizonylat alapján kaphatnak, vagyis a bérlés vagy a tulajdonjog igazolásával. Az önkormányzat lakcím nélküli személyeknek csakis ideiglenes papír alapú igazolást adhat. Viszont külföldre utazáshoz bárki kaphat útlevelet – a telepről jelenleg is 27 személy dolgozik hivatalos szerződéssel külföldön, nekik csak útlevelük van. Hamarosan életbe lép az a törvény, amely más alapokra helyezi – pont az ilyen helyzetben lévők miatt – a személyazonosságot igazoló iratok kibocsátását.

– Nem vezet jóra, ha újságírók járnak  a telepen? Volt ilyen tiltás?

– Beszéltünk arról, hogy idegenek bejárását – és főleg beköltözését! – jelezzék az önkormányzat felé, de nem tiltottuk meg, hogy nyilatkozzanak újságíróknak, legfennebb óvatosságra intettük a kérdező valós szándékát illetően. Alapfeltétel, hogy az önkormányzattal és a Máltai Szeretetszolgálattal tartósan megmaradjon az együttműködés, a bizalmi viszony. Enélkül a felzárkózásuk ellehetetlenül. Számtalan esetben civil szervezetek, emberjogi aktivisták provokatív módon viselkedtek, és anélkül, hogy a valós tényeket ismernék, csak a közösség gyakran kaotikus, sűrűn változó véleményére ala­pozva ítélik meg a helyzetet és a szociális munkánkat, az önkormányzat képviselői ellen hangolják a közösséget. Fontos, hogy nem homogén közösségről van szó: a családok egyharmada nagyon szeretne elköltözni és önálló életet kezdeni, egyharmaduk a változásra nyitott, együttműködő, és vannak a többiek, akik elégedetlenkednek, vitatkoznak, vádolnak, kö­vetelőznek anélkül, hogy valóban tennének is valamit sorsuk javítása érdekében. Minél kevesebb képességgel, változásra való szándékkal, tanulékonysággal rendelkezik egy ember, annál sérülékenyebb, kiszolgáltatottabb tudatlansága és eszköztelensége miatt. Ezek a családok nagy terhet jelentenek a közösség számára, visszahúzzák a fejlődésben. 

– Vannak hangok, a sajtóban is, amelyek a többségi közösséget kárhoztatják, mert nem elég befogadó. A magyar és a roma közösségnek is változnia kell?

– A többségiek a leggyengébb láncszem alapján ítélik meg a roma közösséget. Gondoljunk például a ki nem fizetett áramfogyasztásra: a felhalmozott tartozás az egész közösséget patthelyzetbe hozza, hiába fizeti sok család rendesen a közös számlából a részét, mindig vannak, akik nem hajlandók vagy egyszerűen képtelenek fizetni. A sokadik munkahelyajánlatot, szakképzést utasítják el, folyamatosan adósságot halmoznak fel, ígérgetnek, de nem tartják be, és vádaskodással, káosz keltésével próbálnak segítséget, támogatást, előnyöket kicsikarni bárkitől, akivel dolguk van. Az ő túlélési stratégiájuk az, hogy addig panaszkodnak, kiabálnak, jajveszékelnek, amíg valaki csak megkönyörül rajtuk – vagy élnek a nyomorban tovább. Az önkormányzatnak elsősorban az a feladata, hogy azokat támogassa minden lehetőséggel, eszközzel, akik változni, kitörni akarnak. A lakhatási, oktatási és a munkahelyi lehetőségek folyamatos javításával elsősorban a gyermekek jövőjét egyengetjük, hiszen rengeteg gyönyörű, egészséges, értelmes gyermek él a telepen. Nem kapják meg a fejlődésükhöz szükséges támogatást, ingereket, eszközöket és lehetőségeket. Számos programunk fut, amely igyekszik ezt pótolni, többnyire iskola utáni órákban, hellyel-közzel igenis látható sikerrel. Megszűnt az általános iskolában a sok hiányzás, a korai iskolaelhagyás, és kevés kivétellel minden nyolcadikos folytatja a tanulmányait valamilyen szakiskolában. Az új tanévben két elméleti líceumos diákunk is lesz a somlyói telepről. A hosszú távú cél: képessé tenni minél több családot, fiatalt az önfenntartó, önellátó életre.

Hiba általánosítani

Megkerestük Székely Róbertet, a telepen felzárkóztató központot működtető Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátorát. Ő is írásban válaszolt, és rögtön leszögezte: az építkezések tekintetében semmilyen engedélyt nem adtak ki, erre nem is lenne jogalapjuk. Azt viszont megerősítette, hogy a konténerek nem váltották be a reményeket, és nem felelnek meg annak, amit a szakemberek korábban ígértek. Székely szerint az önkormányzat arra kérte őket, szállítsák el azokat. „A közösség kereste meg az önkormányzatot azzal, hogy a konténerek élhetetlenek, el kell vinni azokat, inkább önerőből építkezésbe fognak. Megjegyzem, azok a konténerek, amelyeket megfelelően szigeteltek abból az anyagból, amit a Máltai Szeretetszolgálat vásárolt meg, most is jó állapotban vannak, de voltak hanyag családok, akik ezt nem végezték el. Ha a konténerekhez vásárolt anyagokat rendeltetésüknek megfelelően és szakszerűen használták volna fel, a szigetelőanyagot, tetőszerkezetet nem eladták vagy eltüzelték volna, akkor nem lenne probléma. Ha figyelnének a szellőztetésre, a fűtésre, nem a konténerben szárítanák a ruhákat, javulna a helyzet. Hiába új lakások, ha nem lesznek megfelelően szellőztetve, ugyanúgy penészedni fognak” – közölte, hozzátéve: a szeretetszolgálat „segítségként terveket készíttetett, hogy a házak egyformák legyenek, ne putrik és gettó legyen újból. Ezeket a terveket figyelembe véve az önkormányzat alkalmazottja fogja felügyelni az építkezést, hogy a standardok tartva legyenek” – írta. Az áramszolgáltató felé való elmaradásról megjegyezte, „sajnos tartozások vannak, nagyon kevés az a család, aki napirenden van és fizette az elhasznált energia árát. Így valóban fel van halmozva egy nagyobb összeg, amit sajnos nem látom, mikor és hogyan tudnak törleszteni, és megtörténhet, hogy a családok és a teljes telep villany nélkül marad. Az összeg nagyságát nem szeretném számszerűsíteni” – jelezte. Közölte, eredetileg 11 volt, cikkünk megírásakor 10 konténer van a telepen, ebből 9 a Máltai Szeretetszolgálat tulajdona. Ezeket elszállítják és értékesíteni fogják, hogy a tartozásokat fedezni tudják, a fennmaradó összeget a közösség javára fordítják. Az elszállításukat nem egyszerre tervezik, és figyelnek arra, hogy a családok ne maradjanak fedél nélkül. A Transtelexen megjelent riport állítását, hogy a konténert elbontó család tagjai, közöttük gyermekek, patkányokkal teli istállóban laknak, szenzációkeltésnek tartja. „A gyermekek nem istállókban laknak és nem is patkányok között. Az tény, hogy a telepen vannak patkányok, de folyamatos a rágcsáló- és rovarirtás, csakhogy a szemetelésre jobban oda kellene figyelni, illetve a tisztaság és a higiénia első helyen kellene álljon. A lehetőség megvan, van víz és kanalizálás, villany, folyamatos szemételszállítás. A gyermekvédelem munkatársai rendszeresen látogatják a telepet, figyelemmel követik a családokat, a gyermekek helyzetét”. 
A többségi társadalom hozzáállásáról azt mondta, létezik egy alapelőítélet, és tény az is, hogy „vannak családok, akik képesek lennének kiköltözni, számláikat fizetni, ahogy most is megteszik, és sajnos vannak családok, akik nem. És az az igazság, hogy ők a hangosabbak, ők vannak többen, és emiatt negatív előítélet éri a közösséget. Dolgozunk azon, hogy a többségi társadalom tudjon különbséget tenni e csa­ládok között, de hosszú még az út és sok a munka. Egyelőre elindult a folyamat azért, hogy a konténerek helyett egy élhetőbb körülményeket teremtő épületegyüttesbe költözhessenek. Hogy végül az eredmény mi lesz, az nagyban függ a közösségtől” – közölte lapunkkal Székely.