Kívül-belül omladozó állapotban, évek óta üresen áll a százhúsz évvel ezelőtt épült csíkszeredai Vigadó: kint hull a vakolat, az épület belsejében pedig beomlott mennyezet, törmelék, madártetemek, megrongálódott bútorok és régi iratok – közöttük a Hargita Népe egy lapszáma a kilencvenes évekből – és mozijegyek hevernek. Ottjártunkkor láttuk, hogy több helyen is felfedezhetők a belső tér átépítésének nyomai: három hatalmas, a Kőrösi Csoma Sándor utcára néző ablakot befalaztak, később a nagytermet horizontálisan kettéosztották, így a földszinten található a színpad, de a páholy már egy emeleti teremnek a része. Utólag falakat húztak fel, irodahelyiségeket alakítottak ki az épület egy részében, amelyben egykor mozi és szórakozóhely is működött, pedig eredeti rendeltetése szerint kulturális rendezvények helyszínéül szolgált, kávéházzal és szállodával.

Ladó Ágota művészettörténész egy 1914-ben készült helyszínrajzra hivatkozva közli, hogy az L alaprajzú épület egy háromszögű telken állt, főhomlokzata a Petőfi utcára, udvari homlokzata egy kis parkra nézett. A művészettörténész szerint a Vigadó nagytermének színpadát gazdagon díszítő, dús lombkoronához hasonló növényi ornamentika és az épület homlokzatait díszítő motívumok nem a népies elemeket is felvonultató magyaros jellegű szecessziót követik, hanem a maszkokat és örvénylő növényornamenseket használó bécsi szecesszió világát idézik.

25 millió lejből építenék újjá

A csíkszeredai Vigadó újjáépítésének finanszírozására Csíkszereda önkormányzata a Központi Régió Programhoz (PR Centru) nyújt be pályázatot: idén májusban még arról tájékoztatott az önkormányzat, hogy a pályázat benyújtási határideje november 8., de most érdeklődésünkre, hogy benyújtották-e a dokumentumokat, azt közölték, hogy a határidőt meghosszabbították február 10-ig. Az önkormányzati testület még májusban elfogadta a Vigadó felújításának megvalósíthatósági tanulmányát, ami többek között, az építkezési engedéllyel együtt, előfeltétele a Központi Régió Programhoz (PR Centru) benyújtandó pályázatnak. Megtudtuk, az önkormányzat a hetekben kapja meg az építkezési engedélyt, és a műszaki terv befejezés előtt áll.
8,6 millió eurót – mintegy 43 millió lejt – pályáznak meg, amely két beruházás megvalósítását segítené: 25 millió lejt a Vigadó újjáépítésére, míg 20 millió lejt a Piac utcai kazánház kortárs művészeti központtá való átalakítására szánnak.

Az újjáépített Vigadó külsőleg az eredeti megjelenést követi majd, és funkciójában is megtartja az előadóterem rendeltetést: elsősorban a Csíki Kamarazenekar és a Hargita Székely Néptáncszínház előadásainak biztosít helyet. A székelyudvarhelyi 4zet Architects építésziroda tervei szerint az alagsorban öltözőket, próbatermeket, hangszigetelt termet hoznak létre. Annak érdekében, hogy kialakítsák a színfalak mögötti teret, az épületet egy folyosóval is bővítik az udvar irányába, és az udvaron lévő melléképületet lebontják, hogy elegendő helyet lehessen biztosítani akár egy autóbusz számára is.

Ily körülmények között…

A Vigadó 1904. végére készült el, és a korabeli közhangulatot idéző írások szerint a helyieknek már régóta nagy igénye volt egy ilyen jellegű épületre, ugyanis a kulturális rendezvényeket – színjátszó társulatok előadásait és táncos-zenés mulatságokat – a helyi kocsmákban – például a Kossuth szállóban – rendezték meg, amelyek szűkösnek bizonyultak azokon az estéken, amikor nagy közönség gyűlt össze. A Vigadó fogadtatásáról részletesen beszámol a Csíkszereda hetilap, és az építés sajtóvisszhangját Ladó Ágota művészettörténész foglalja össze a Székelyföld folyóirat 21. évfolyamának 10. számában megjelent …rendkívül ízléses és mindamellett impozáns palota lesz… című írásában.

A művészettörténész kutatásai szerint a hetilap 1903-ban még a szűkös, nem megfelelő térrel kapcsolatos elégedetlenséget fogalmazza meg: „…bírálaton alul levő állapot, hogy egy akkora városi és vidéki intelligencziával bíró városban, mint Csíkszereda, a közönség ősi időktől fogva arra van kárhoztatva, hogy egy privát korcsma »nagy termét« használja minden társadalmi összejövetelének és mulatságainak színhelyéül. Ennek természetesen nem az a privát tulajdonos az oka, ki a korcsma boldog tulajdonosa, hanem oka maga a csíkszeredai társadalom és annak minden rendű és rangú tényező embere. Oka pedig azért, mert nem jő öntudatára annak, hogy ez állapoton segíteni az ő legelső feladata volna” – olvasható a Csíkszereda első évfolyamának 22. számában. Az előző lapszámban pedig gúnyos hangvételű írás áll a csíkszeredai közösségi, kulturális életről: „Úgy látszik, a világtól elzárt külön életünkben szellemi kívánalmaink ma-holnap nem lesznek, és bőven ki vagyunk elégítve az ősi Csíkszeredának hagyományos kedvteléseivel, mely a családok egymástól való elzárkózottságában és közönyös, de azért sértő pletykáiból, továbbá korcsmai életéből van összeszőve. Ily körülmények között könnyen érthető, hogy nálunk egyetlen jobb színtársulat sem tud gyökeret verni, s alig egy-két heti kétségbeesett kísérletezés után kénytelen anyagi és erkölcsi deficittel megugrani, miként ez már több esetben megtörtént.”

A csíkszeredaiak várva-várták

A cikkek szerint változást a közhangulatban a Vigadó építésének ígérete hozott: 1903 őszén a város arról tájékoztatta a helyieket, hogy a vármegye költségein egy kulturális és társadalmi összejövetelekre alkalmas, elegáns bérpalota, vagyis redut fog épülni. A Csíkszereda szerint a Csíki Magánjavak vezetősége már 1904 márciusában elfogadta a budapesti vállalkozó, Koch Károly kivitelezési ajánlatát, akinek cége ugyanekkor építette a csíkszeredai Igazságügyi Palotát is. A Vigadót Szász Róbert építészmérnök tervezte és ő javasolta, hogy a kor legmodernebb követelményei szerint gőzfűtéssel és elektromos világítással lássák el az épületet.

„Impozáns méretekben kezd kibontakozni a csíkszeredai Vigadó pompás palotája a polgári leányiskola szomszédságában, ahol a nagy arányú építkezés igen gyorsan halad, úgy, hogy a jövő télen már valószínűleg meg lehet tartani a felavató ünnepet, azután pedig a nálunk szokásos oly nagysikerű, fényes táncmulatságokat... A csíkszeredai Vigadó minden ízében modern stílű, rendkívül ízléses és mindamellett impozáns palota lesz, amelynek kitűnő tervét Szász Róbert, az államépítészeti hivatal egyik legzseniálisabb és legképzettebb mérnöke készítette kiváló gonddal és ambícióval. A Vigadó beosztása, külső és belső díszítése, amely feltűnő szépségével és szecessziós árnyalataival valóságos szenzációt fog képezni, architekturiai szempontból dicséretére válnék bármely hírneves fővárosi építésznek, s városunk valóban büszke lehet, hogy falai között ilyen modern és impozáns palota fog emelkedni. A Vigadó díszterme, a praktikus és művészi kivitelű, szecessziós díszítésű színpaddal, a fényes vendéglő és kávéházi termek s az egész berendezés mindenkit meg fog lepni ízléses és pazar formájával” – olvasható az 1904. június 26-án megjelent Csíkszereda hetilapban.

Augusztusban arról számolnak be, hogy a Csíki Magánjavak vezetősége a berendezésről döntött, szeptemberben már a bérbeadás feltételeit határozták meg, decemberben pedig elfogadták a bérlő, Egyed Gyula jelentkezését, aki a nemzetközi vasúti háló- és étkezőkocsitársaság főpincére volt. Az év végén a várva várt felavatóünnep nélkül nyitották meg a Vigadót 1904. december 31-én, szilveszter estéjén. Csupán a Csíkszereda 1905-ös év első számában jelent meg egy cikk, amely a szilveszteri estéről tudósít, és az épület bérlőjének munkáját, a kiszolgálást, az ételeket és italokat dicséri.

„Szibériai hideg” és „pokoli sötétség”

Két héttel később viszont már arról írnak, hogy elviselhetetlen, „szibériai hideggel” és „pokoli sötétséggel” indult el a második színházi hét: „A sötétség nem tartott ugyan sokáig, csak egy előadás alkalmával szórakoztatott, a hideg azonban állandóan ott kellemetlenkedett az egész héten át, és elviselhetetlenné tette a tartózkodást a színházban. Nem tudjuk, hogy ezen visszás állapot a központi fűtés szerkezetének silányságában, avagy annak rossz kezelésében leli-e magyarázatát, annyi azonban bizonyos, hogy a közegészség érdekében a Vigadó nagy termét mindaddig, míg a fűtési mizériákon segítve nem lesz, a nagyközönség elől el kell zárni. A leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy oly hőmérséklet mellett, mint amilyen a színházteremben a múlt héten honolt, színelőadások a jövőben is megtartassanak. Biztosan reméljük, hogy az illetékes körök a színházteremben az előadásokat – ha a fűtési bajokon rövidesen nem segítenek – be is fogják tiltani” – olvasható az 1905. január 15-én megjelent Csíkszeredában.

A hetilap szerzője az épület hasznavehetetlenségéért Szász Róbert építészmérnököt vonja felelősségre, „mert tudnia kellett volna, hogy a téli vakolás, a nedves vakolatra való festés, szóval a téli lázas munka mit sem ér, és tavaszra szükséges lesz az összes falakat és termeket renoválni, mi csak tetemes költség és kiadás szaporításával jár; ezt pedig a szakembernek csak azért, hogy a vigadó egy nehány hónappal előbb a nyilvánosságnak átadható legyen, megengednie nem lett volna szabad”. A hetilap közlése szerint a bérlő, Egyed Gyula e körülmények között kénytelen volt a Vigadót bezárni, és a vármegyével kötött szerződést felbontani.
1905. január 19-én már arról tájékoztat a Csíkszereda, hogy „A Vigadó hideg és nedves nagytermének kapui bezárultak. Színészeink a héten az előadások sorozatát a Kossuth-szálló nagytermében folytatták. A terem távolról sem alkalmas ugyan színielőadások megtartására, de legalább meleg és barátságosabb a Vigadó nagyterménél”.

„Sajátosan sikertelen történet”

A későbbiekben még találhatók beszámolók a Vigadóban tartott előadásokról, és az épület rendbetétele is sokszor felmerült, de Ladó Ágota szerint a Vigadó építése „sajátosan sikertelen történet”. A művészettörténész adatai alapján csak 1912-ben hoztak döntést a Vigadó kibővítéséről és rendbetételéről. Mint a Romániai Magyar Lexikonban olvasható, a minisztériumi elutasítást követően hiányoztak azok az anyagi feltételek, melyek segítségével a Vigadóból ideális épület válhatott volna, így azt bérházként hasznosították. Bár az omladozó Vigadó helyreállítására sokáig nem volt elegendő pénz, az első világháború előtti években gyarapodott a Magánjavak jövedelme, ezért úgy tűnt, lehetőség adódik az épület felújítására, ennek reményében pedig számos terv is készült. A világháború kirobbanásának következtében azonban a megvalósíthatónak tűnő tervek végleg lekerültek a napirendről. A 20. század második évtizedétől megszűnt a polgárok érdeklődése a kaszinói élet iránt, így az épület is fokozatosan vesztett jelentőségéből. Később az egykori redut nagytermében filmszínházat rendeztek be, és sokáig irodák is működtek az épületben.

Az országos filmforgalmazó vállalat 2010-ben adta át Csíkszereda önkormányzatának az épületet. Azóta a sajtó többször is beszámolt arról, hogy az épületet több alkalommal is fel akarták újítani – sikertelenül. Az önkormányzat 2014-ben a Norvég Alaphoz nyújtott be pályázatot, hogy az ingatlan a Csíki Kamarazenekar székhelye legyen, de nem nyertek. Négy évvel ezután vállalkozói inkubátorház létrehozására pályáztak, hogy felújítsák az épületet, de a Vigadó egy részét egy cég bérelte az önkormányzattól, ami kizáró feltétel volt. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa 2021-ben haszonbérbe vette volna az ingatlant, vállalva a felújítást is, de ehhez hiányoztak a törvényes feltételek, így ez sem sikerült.