Ráduly Annamária pedagógus

– Nagy kihívás összeegyeztetni a gyermeknevelést a karrierrel?

– Kihívás, de ugyanakkor hatalmas öröm és elégtétel is, nem nehézségként, hanem megoldandó feladatként tekintettem erre. Szerencsésnek mond­hatom magam, mert a munkám – pedagógus vagyok – egyben a hivatásom is, nagyon szeretem, hogy diákokkal, fiatalokkal dolgozhatok. Ha néha elfáradtam az otthoni mókuskerékben, a gyermeknevelésben, fel­töltődtem a munkahelyemen, ha pedig a munkahelyemen volt egy fárasztó időszak, otthon, velük kaptam újra erőre. Emellett sokat segített az is, hogy mai napig leigazolt sportoló – tájfutó és középtávfutó – vagyok, a rendszeres mozgás pedig szellemi pihenésre adott és ad ma is lehetőséget.

– Hogy látja, változott a nőnap lényege az idők során?

– Hálás vagyok a pedagógusoknak, az óvónőknek, tanítóknak, mert gyermekként megtanítottak, ho­gyan adhatok örömet, ötleteket adtak, hogy mivel lepjem meg édesanyámat, nagymamámat, majd később elégtétel volt, amikor ugyanezt kaptam én is a gyermekeimtől. Öt gyermekem van, egész gyűjteményem van a tőlük kapott kreatív ajándékokból, természetesen ehhez is szükség volt a pedagógusok irányítására, nevelésére. Tanítottak engem, majd őket is, és én is igyekszem arra nevelni a diákjaimat, hogy figyeljenek a nőkre, anyákra. Tanárként azt látom, hogy a diákok, a fiúk ma is köszöntik a hölgyeket, ilyenkor virágba borul a tanári iroda és valamennyi osztály. Az ajándékok jellege kissé változott az évek során, például már ritkán ajándékozunk márciuskát, jellemzőbb a virág vagy más apró figyelmesség, de a szeretet, a tisztelet kimutatása, az egymásra figyelés és a meglepetés ma is velünk van.

Ferencz Katalin lovardavezető

– Lovagol, lovakkal dolgozik, saját lovardát hozott létre és vezet. Nehezebb volt a folyamat, hogy nőként vágott bele a tervei megvalósításába?

– Székelyföldön kihívás nőnek lenni. Sokszor találkoztam olyan helyzetekkel, amikor éreztem, ha két méter magas férfi lennék, nem történtek volna úgy a dolgok, ahogy. Van is bennem egy ösztönös ellenállás emiatt. Ha egy társaságban a férfiak lekezelően viselkednek és beszélnek, átnéznek a nőkön, mindig felszólalok ez ellen. Sajnos ez hozzátartozik a kultúránkhoz, de Németországban például bármikor kezet fognak egy nővel is, ahogy a férfiak szoktak egymás között.

– Ön egy határozott, erős nő. Mi az, amitől meg­hatódik, elérzékenyül?

– Érzelmes ember vagyok. Ezt kevesen tudják rólam, de bármelyik romantikus filmen könnyen sírva fakadok. Már attól, hogy állatokkal dolgozom, nagyon empatikus vagyok, holott a lovaglás során, versenyhelyzetben nem szabad az érzelmekre alapozni, hanem szigorúan a taktikai feladatokra kell összpontosítani. Az érzelmeket kell tudni ural­ni, mert a lóval való kommunikáció verseny közben abszolút taktikai síkon működik.

– A lovaglás minden kultúrában évszázadokon át a férfiakhoz, hadakozáshoz kötődött. Manapság, a lovassportok előtérbe kerülésével, milyennek látja a sportolók között a nemek szerinti megoszlást?

– A lovaglás az egyetlen sportág – a sakk mel­lett –, ami nem különböztet meg nemeket. Együtt versenyzünk a férfiakkal. A statisztika azt mutatja, hogy a kezdő kategóriákban a lovardákban 99 százalékban kislányok vannak jelen. De ha megnézzük a világranglisták krémjét, körülbelül 20 százalék a nő. Ebből látszik, hogy hosszú távon a lányoknak nehezebb a versenyzés.

Szőcs Renáta énekesnő

– Mi a legkedvesebb, nőnaphoz kapcsolódó emléke?

– A legkedvesebb nőnapi élményem, amikor első osztályban a legszimpatikusabb fiú adta nekem a tulipánt és dobott egy puszit az arcomra. Nem tudtuk, mit jelent, nem tudtuk, mi az ok, csak hogy ez a lányok, nők napja, és mindenki kap egy tulipánt. Azóta is mindig tulipánt kapok március 8-án.

– Hogyan élte meg korábban, és hogyan éli meg most a nőiségét, ami anyasággal egészült ki?
– Egy időben azt éreztem, hogy nem merek felhúzni rövidnadrágot, mert nem vagyok elég csinos, barna vagy izmos hozzá. Majd elkezdtem megélni a nőiességem, mint önkifejezést, kerestem az utam, bontogattam a szárnyaim és úgy éreztem, hogy ez leginkább az útkeresésről, belső önbizalmam növeléséről, értékeim elfogadásáról, saját magam megismeréséről kezd szólni. Itt olyan külsőségek kaptak helyet, mint az öltözködés, divat, érzelmek megélése. Majd jött az anyaság, ami egy más szakaszba repített. Olyan erőkkel, energiákkal bír, ami semmihez sem hasonlítható. Ezzel az úttal érzem azt, hogy megtaláltam a nőiségem, és látom, hogy mekkora utat tettem meg idáig, ami rávilágított a valódi értékekre, ami egy nőben rejlik. 

– Célja, hogy motiválja a felnövekvő lányokat álmaik megvalósítására? 

– Teljes mértékben hiszem, hogy a jövő leánygyermekeinek szükségük van példaképekre, ahogy nekünk is szükségünk volt rájuk. Azt szeretném, ha minden lány értené: a nőiesség nem korlát, hanem erőforrás. Legfőképp azt szeretném, ha tudnák: nem kell tökéletesnek lenniük ahhoz, hogy elég jók legyenek. Elég, ha bátrak.

Dr. Bernád Rita-Magdolna levéltári igazgató

– Nem szokványos hivatás az Öné: a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Leváltár első női és világi főlevéltáro­saként hogyan változott az élete a munkája által? 

– A mindennapi feladatok végzése a hasznosságtudatot erősíti bennem, a jó megoldások pedig az önbizalmamat építik. A gyermekeimnek is azt tanítom, hogy a szorgalom, a kitartás nem magától működik, hanem edzeni kell őket. A szorgalom azt jelenti, hogy akkor is folytatok valamit, ha épp nincs kedvem hozzá, vagy esetleg hiányzik a komfort; a kitartás pedig ennek az ikertestvére, hogy akkor sem adom fel, ha a körülmények nehézségi szintje emelkedik. Természetesen nagy bölcsesség kell észrevenni, hogy mi az, ami már erőltetés másokra vagy rám nézve, és még nagyobb bölcsesség kell, hogy ezen változtatni tudjunk. Ebben óriási segítség, ha az embernek személyes, élő kapcsolata van a Teremtőjével, tud hálát adni azért, amije van, tud kérni, tud várakozni, majd ismét kezdeni ezt elölről. 

– Milyen készségekre van szükség, hogy mindenkivel meg tudja találni a közös hangot?

– A Szent Ritáról készült olasz játékfilm egyik jelenete jut eszembe, amelyben a férje miatt kétségbeesett Ritának az ágostonos szerzetesnő azt tanácsolja, hogy „próbáld te előbb megérteni őt, még mielőtt elvárnád, hogy ő értsen meg téged”. Ezt a sugallatot igyekszem aktiválni minden emberi kapcsolatomban. Meggyőződésem, hogy ahol két ember között a megértés és az elfogadás sokszor magas lépcsőfokait megléptük, ott már csak együttműködés következhet, minden különbözőség ellenére.

– Mit jelent az egyensúly egy vezető beosztásban lévő, négygyermekes édesanya életében? 

– Az egyensúly egy ideális fogalom, amin nem is szoktam elmélkedni. Úgy vagyok vele, mint a boldogság fogalmával. A mindennapok jó működéséhez – családban és munkahelyen egyformán – fontos a tudatos időbeosztás, a tervezés. Amikor pedig már csapnak össze a hullámok a fejünk fölött – mert ez is előfordul –, akkor jöhet az elcsendesülés és az Eisenhower-mátrix a rendteremtéshez. Bevált recept: minél több a tennivaló, annál többet kell imádkozni.

Madaras Gizella Aliz cukrász, vállalkozó

– Sikeres cukrászműhelyt működtet. Nőként mennyire érezte nehezített terepnek a vállalkozói pályát?

– Amikor elindultam, nem tudtam, mivel kell szembenéznem, fogalmam sem volt, hogyan fogom beosztani az időmet úgy, hogy a vállalkozásra és a családra is legyen elegendő, csak azt tudtam, hogy működni fog. A kezdetekkor vasárnap is nyitva voltunk, aznap jött egy hölgy a tortarendeléséért, és csodálkozva kérdezte, hogyhogy nem vagyok a családdal, otthon. Talán ez a különbség, a társadalmi megítélés, hiszen egy férfitól nem kérdeznének ilyet, nőként pedig elvárják, hogy ügyesen végezzük a dolgunkat, de a családra is kellő időt és energiát fordítsunk. Szakmai tekintetben nem találkoztam hasonló kérdésekkel, ott természetes volt, hogy nőként ezt bevállaltam és fejlődni akarok.

– A kisvárosi lét nem feltétlenül kedvez egy innovatív vállalkozásnak – vagy mégis?

– A vállalkozásokra nehezedő terheket érezzük, ezekkel szembe kell néznünk, de megoldásokat kell keresnünk, hogy fenn tudjunk maradni. Sokan ismernek és sokan jönnek teljesen ismeretlenül, turistaként a kis műhelyünkbe. A fennmaradásunkért most óriási lépésre szántuk el magunkat, tervezzük megnyitni a műhely mellett a cukrászdánkat is.

Miklós Tünde hivatásos sportoló

– Ön a Góbék Teqball Team játékosa. Mit tesz hozzá az életéhez a teqball?

– A teqball viszonylag fiatal sport, nekem éppen jókor jött, mert kilenc év foci után volt egy-két év pihenőm, szinte mellékvágányra tettem a sportot, amikor, mint a napsugár, megjelent a teqball Székelyudvarhelyen, és kerestek női játékosokat. A székelyudvarhelyi Góbék Teqball Teamnek köszönhetően újra sportolónak tekinthettem magam.

– Mennyire nehéz nőként boldogulni a sport világában?  

– Ezelőtt 15-20 évvel, amikor elkezdtem focizni, nem volt könnyű a női focisták élete, akkor, ha egy lány focizott, meglepődve néztek rá. Ennek ellenére személyes bántást soha nem kaptam a környezetemben élőktől azért, mert a futballt választottam. Akkor azok a lányok, akik focizni akartak, inkább a kézilabdát választották, mert az szintén labdasport, és trendibb volt. Viszont mi, akik megtaláltuk az utat a foci felé, a csapatban, és a válogatottban sem éreztük azt, hogy nőként másképp néznek ránk, mint a férfi focistákra. Abban a közegben csak az ötös méretű focilabda volt fontos, és az, hogy nagypályán tudjunk játszani. A teqball az a sportág, ahol a nők ugyanolyan értékű játékosok, mint a férfiak, a versenyekben is ugyanolyan esélyekkel indulnak, sőt van vegyes páros kategória is. Ez a szép benne, hogy nincs nemek közti megkülönböztetés.

– Ki a női példaképe?

– Elsősorban édesanyám. Gyermekként továbbá példaképem volt a női futballlegenda, a brazil Marta, aki csatárként ért el sikereket. Felnőttként már nem tudnék megnevezni egy példaképet, nem célom senkire hasonlítani, de több sportoló, elsősorban női teqball-játékos munkásságát követem a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt. Többek között felnézek az egykori csapattársamra, a marosvásárhelyi Barabási Kingára, aki Európa-bajnok női teqballjátékos.

Lőrincz Zsuzsánna közművelődési alapítványi vezető

– Elmesélné egy nőnaphoz kapcsolódó kellemes emlékét?

– Nagyon szeretem a meglepetéseket, akár kapom, akár én adom másoknak. Hálás vagyok a kérdésért, mert gondolkodtam és kutakodtam az emlékeim között, így villant be egy kép, amikor kislány koromban édesapámtól kaptam egy képeslapot március 8-ra. Hihetetlen jó érzések öntöttek el, úgyhogy ezt mondanám a legkedvesebb emlékemnek. Ha nem kapom ezt a kérdést, talán eszembe sem jut, de most nagyon jó volt feleleveníteni. Ahogy telik az idő, úgy minden emlék megszépül és megelevenedik. Ha visszatekintek, akkor az is kedves emlék, amikor a férjemtől virágot kaptam, bár tegyük hozzá, ez nem volt gyakori.

– Melyek a kedvenc nőnapi ajándékai?

– Egyértelműen a gyermekeimtől és unokáimtól kapott figyelmességeknek örvendek a legjobban. Nyolc unokám van, a legidősebbek 26 évesek, a legfiatalabb pedig hat hetes. A nagy unokáim külföldön élnek, egyetemen tanulnak, de ilyenkor felhívnak, üzennek, és ezek a figyelmességek mindig feldobják, ünnepivé teszik a napomat. Úgy gondolom, az ünnep nem attól lesz az, mert pirossal írták a naptárba, hanem mert rám figyelnek.

– Mit üzen ez alkalomból a fiatal generációknak?

– A legfontosabb üzenetem mindenkinek, hogy addig köszöntsük fel szeretteinket, vigyünk nekik virágot, amíg megtehetjük. Emlékszem, édesanyám mindig nagyon várta, hogy felköszöntsem, neki már nem volt meglepetés, hiszen tudta, hogy megyek, hogy számíthat rám. Ma már csak a temetőbe tudom vinni a virágot – három évvel ezelőtt, 98 éves korában hunyt el, de azóta is minden március 8-án felköszöntöm.