Megfelelő jelenleg a Szent Anna-tó vízszintje a júliusban hullott esőnek és a mérsékeltebb nyári hőmérsékleteknek köszönhetően – áll a dr. Máthé István (Sapientia EMTE) és dr. Vörös Lajos (HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet) által aláírt, szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben. Kontrasztként a szakemberek a 2012 májusa és 2013 augusztusa közötti időszakot állítják, amikor a tartós szárazság és a meleg nyarak miatt a krátertó vízszintje látványosan, 63 centiméterrel csökkent. „Ez emberemlékezet óta a legnagyobb vízszintsüllyedés volt, amelynek következtében a partvonal helyenként mintegy 10 méterrel visszahúzódott” – írják.

Nem a párolgás az elsődleges gond

Közép- és Kelet-Európa egyetlen épségben fennmaradt vulkáni krátertavának sajátossága, hogy a többi fürdésre is használt tóval (pl. a Medve-tóval vagy a zeteváraljai víztározóval) ellentétben nincs sem befolyása, sem kifolyása: vizét kizárólag az eső és a hó táplálja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tó rendkívül érzékeny a szennyeződésekre – ami egyszer bekerül a vizébe, az ott is marad – és az időjárás változásaira. Tartós szárazság idején a fokozott párolgás miatt jelentős vízszintcsökkenés következhet be. 

A kutatók 2012 óta rendszeresen vizsgálják a tó vízminőségét. A közel 15 éves monitoring során 65 különböző hónapban végeztek helyszíni méréseket és mintavételeket, amelyek eredményeként több ezer mérési adat áll rendelkezésre. Ezek alapján egyértelműen kirajzolódott, hogy a tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben jelentősen megváltozott.

2016-tól másik arcát mutatja a tó

Az első időszak vizsgálatainak egyik legfontosabb következtetése az volt, hogy a Szent Anna-tó algaközössége több mint 70 éven keresztül gyakorlatilag változatlan maradt. Már Hortobágyi Tibor botanikus 1941-es kutatásai kimutatták, hogy nyáron a tó algavilágának közel 97%-át egyetlen páncélos ostoros algafaj alkotta, a sárgásbarnás színű Parvodinium (Peridinium) inconspicuum nevű faj. Amikor 2012 nyarán ismét megvizsgálták a tó nyílt vizét, ugyanez a faj még mindig az algák biomasszájának 95%-át tette ki. Ez a hosszú időn át fennálló ökológiai egyensúly azonban néhány év alatt teljesen felborult. Először egy Cosmocladium nevű zöldalgafaj kezdett el tömegesen szaporodni, majd további zöldalgafajok (Stichococcus, Chlorella) is megjelentek, amelyek kiszorították a hét évtizedig egyeduralkodó páncélos ostoros algát. Ez a jelenség 2016-ra szemmel láthatóvá vált: a tó évtizedek óta kékesszürke színű vize zöldre változott, miközben átlátszósága drasztikusan lecsökkent. 2012 tavaszán a tó vizének átlátszósága (ún. Secchi-koronggal mérve) 6,3 méter volt, azaz gyakorlatilag a fenékig átlátszó volt a víz. 2019 tavaszán ez az átlátszóság már csak 1,4 méter volt.

Algakolónia és invazív halfaj

A zöldalgák elszaporodása a vízminőség romlásához vezetett: a víznek kellemetlen ízt, színt és szagot okoznak, rontják a víz átlátszóságát, elősegítik a baktériumok szaporodását, fölesedést okoznak, pusztulásukkor pedig oxigénhiány keletkezhet. A 2010-es évek előtti szakirodalom a Szent Anna-tavat tiszta vizű, szervesanyagban és algában szegény, úgynevezett szűken-közepesen termő (oligo-mezotróf) tónak írja le. Napjainkban azonban a tó vize az átlagos klorofilltartalom alapján már kevésbé tiszta (ún. eutróf vagy bőventermő), meleg nyári időszakokban pedig időnként algában és szerves anyagban túlzottan gazdag (hipertróf vagy túltermő) – mutatnak rá. 

A kedvezőtlen változás hátterében elsősorban a tó megnövekedett növényi tápanyagterhelése áll, amely két fő okra vezethető vissza. 2018 előtt a tavat évente felkereső mintegy százezer turista révén, a fürdőzés, piknikezés és a hiányos, illetve nem megfelelően használt illemhely-infrastruktúra következtében jelentős mennyiségű tápanyag (többletfoszfor és nitrogén) került a tóba, amely kedvezett az algák tömeges elszaporodásának. A 2012-es és 2016-os higiéniai vizsgálatok kimutatták, hogy a tó fürdőzónájában jelentős volt az emberi vizeletből származó urea mennyisége (18–60 milligramm/liter), és megnőtt a mikrobák, többek között a fekális eredetű baktériumok csíraszáma (fekálkóli vagy Escherichia coli, fekális Enterococcus). A vízminőség általános romlása miatt 2018-tól betiltották a fürdőzést és a piknikezést.

A vízminőségromlás második fő oka, hogy a 2010-es évek elején megjelent a Szent Anna-tóban egy tájidegen, agresszíven szaporodó (invazív) halfaj, az ezüstkárász (Carassius gibelio), amely néhány éven belül az egész tavat benépesítette. Mivel a tóból néhány nagyobb méretű fejes domolykó, valamint egy fél méternél nagyobb fogassüllő elpusztult egyede is előkerült, szinte biztosra vehető, hogy a halak nem véletlenül – például tőkésrécék közvetítésével – kerültek a Szent Anna-tóba, hanem kitervelt, szándékos és illegális halbetelepítés történt – mutatnak rá a szakemberek. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet 2024-ben végzett béltartalom-vizsgálatai kimutatták, hogy az ezüstkárász táplálékának több mint 50%-át a tó fenekének iszapja alkotja. Ez azt is jelenti, hogy táplálkozásuk révén visszajuttatják a vízbe a tó üledékében korábban felhalmozódott („eltemetett”) tápanyagokat (elsősorban a foszfort, de a nitrogént is), ami kedvez az algák szaporodásának. Ugyanakkor a fiatal ezüstkárász ivadékok kieszik a vízből az algafogyasztó állatkákat, így például a kis rákfajokat, kerekesférgeket (egyedszámuk ma százszor kevesebb, mint 10–20 éve), így ragadozóik hiányában jobban szaporodhatnak az algák. 

A kárásznak mennie kell(ene)

Megállapítható, hogy napjainkra egy önfenntartó folyamat alakult ki a tóban: az algák tömeges elszaporodása jelentősen rontja a vízminőséget, miközben az inváziós ezüstkárász-állomány folyamatosan biztosítja az algák növekedéséhez szükséges tápanyag-utánpótlást, ráadásul kifalják az algákkal táplálkozó apró vízi élőlényeket (zooplanktont), azaz az algák ragadozóit.

Vízminőség-javulás csak akkor várható, ha sikerül jelentősen csökkenteni az algák szaporodását elősegítő tápanyagterhelést. Ebben előrelépést jelentett, hogy 2018-ban megszűnt a fürdőzés és a piknikező turizmus, így jelentősen csökkent az emberi tevékenységből származó külső tápanyagterhelés. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a tó állapota azóta nem romlott tovább, sőt egyes vízminőségi mutatókban javulás is megfigyelhető (pl. az algák átlag biomasszája csökkent). Ugyanakkor az úgynevezett belső tápanyagterhelés továbbra is jelentős, ugyanis az ezüstkárászok táplálkozásuk során a tó üledékében korábban felhalmozódott tápanyagokat (elsősorban foszfort és nitrogént) visszajuttatják a vízbe. 

A jelenlegi tudományos eredmények a gyakorlati tapasztalatok alapján a román vízügyi hatóságok felügyelete alá tartozó Szent Anna-tó vízminőségének javítása érdekében az inváziós ezüstkárász teljes eltávolítása (eradikálása) jelentheti az egyetlen hatékony megoldást – jelentik ki a kutatók.