Szombaton ünnepi han­gulat töltötte be a szé­kelykeresztúri Lukács András Sportcsarnokot: a város karatés közössége negyven év kitartást, fejlődést és közösségépítést ünnepelt. A Fudoshin Sport Klub szervezésében zajló esemény nemcsak sportbemutató volt, hanem egy nagy találkozás is – múlt és jelen, mesterek és tanítványok, gyerekek és „öregfiúk” között.
Egykori és jelenlegi karatésok gyűltek össze, hogy közösen emlékezzenek a kezdetekre, megidézzék a régi edzések és versenyek hangulatát, s újra átéljék mindazt, amit ez a küzdősport adott nekik. A fotókiállítás és diavetítés során meg-megcsillant a múlt: egy elmosódott fekete-fehér kép, egy tornatermi pillanat, egy fiatalkori küzdelem. Mindegyik mögött egy történet, egy közösség, és egy ember áll – Fazakas István, a Fudoshin Sport Klub alapítója, 6 danos mester.

– 1985-ben Székelyudvarhelyen már tartottak karate-edzéseket, én is ott kezdtem egy évvel korábban – idézi fel Fazakas István. – Aztán Mika Dezső mester segítségével Szé­kelykeresztúron is elindítottuk a karatét. Azóta folyamatosan létezik ez a mozgalom, sőt, immár hat éve én tartok edzéseket Székelyudvarhelyen is, csapataim vannak.
A 80-as években azonban nem volt könnyű dolga annak, aki karatézni akart. A sportágat Romániában hivatalosan betiltották, a gyakorlók pincékben, raktárakban, hátsó udvarokban edzettek.
– 1988-ban már ügyem is lett belőle – meséli a mester mosolyogva. – A karatésokat kihallgatásokra hívták, megfenyegették, de mi nem adtuk fel. Titokban folytattuk az edzéseket. Akkor tanultuk meg igazán, mit jelent a kitartás és a fegyelem.
A rendszerváltás után a keresztúri karatemozgalom új lendületet kapott. Az edzések újra nyíltan zajlottak, és hamarosan generációk sora nőtt fel a Fudoshin Dojóban.
– Most már olyan gyerekek jönnek karatézni, akiknek a szülei is nálam edzettek valamikor – mondja Fazakas. – Ők tudják, hogy ez jó dolog: fegyelmet, tartást, önbizalmat ad. A karate mindig is több volt puszta sportnál.

Négy évtized

A szombati jubileum ennek a közösségnek az ünnepe volt. Délelőtt az „öregfiúk” közös edzése indította a napot a Fudoshin Hombu Dojóban, majd a Lukács András Sportcsarnokban köszöntők, bemutatók és emlékvetítések követték egymást. A város polgármestere, Koncz-János Hunor külön gratulált Fazakas Istvánnak: 
– Ő nemcsak sportot teremtett, hanem közösséget épített, olyat, amely generációkat köt össze fegyelemmel, kitartással és tisztelettel – fogalmazott a városvezető.
A bemutató alatt a nézők előtt felsorakozó karatésok között ott álltak a legkisebbek és a fekete öves mesterek is – a múlt, a jelen és talán a jövő tanítványai.
– A karate olyan küzdősport, amikor mindig, minden pillanatban készen kell állj. Nem kell külön készülnöd a vizsgára vagy a bemutatóra, mert te mindig készülsz. Amit ott megmutatsz, az a mindennapi gyakorlásod eredménye – magyarázza Fazakas.
Negyven év alatt több ezren fordultak meg a keresztúri edzéseken. Sokan talán csak pár hónapig maradtak, mások életformává tették. A mester szerint a legfontosabb mégis az, hogy aki egyszer belépett a dojóba, magával vitt valamit. Úgy véli, a karate megtanít arra, hogyan viselkedj, hogyan tartsd egyensúlyban a tested és az elméd, ami a mai világban különösen fontos, amikor annyi impulzus ér minket.

Japán példa

A Fudoshin mesterének életében központi szerepet játszik Japán is, a karate bölcsője. Évente ellátogat oda, nem turistaként, hanem tanulóként. Véleménye szerint Japán más, mint bármi a világon. Nagyon szervezett, pontos és odaadó társadalom. Ott mindenki teszi a dolgát, és nemcsak magáért, hanem a közösségért is.
– 2011-ben, a cunami és a fukushimai katasztrófa után láttam, ahogy az emberek segítik egymást, rendet tartanak a káoszban. Megtapasztalhattam, hogy mit jelent a segítőkészség, az odaadás, a szervezőkészség. Ez mélyen megérintett. Jól jönne a mi társadalmunknak is kicsivel több rend, jó lenne, ha minél többen el tudnának menni Japánba, hogy megtapasztalják mindezt – vélekedik a 6 danos mester.
Fazakas István szerint a karate jövője a jelenben dől el, és negyven év után előbb-utóbb felmerülhet, hogy egyszer majd át kell adnia a stafétát.
– Egyelőre még nem érzem, hogy ne tudnám folytatni, de bízom benne, hogy a sok tanítvány közül valaki majd viszi tovább. Japánban tanultam: nem én döntöm el, meddig gyakorlok. Az ég és a föld ereje dönti el, mikor jön el az idő, és ki viszi tovább a mozgalmat – mondja Fazakas.
A mester szavai mögött ott a derűs bizonyosság: a karate nem csupán sport, hanem életforma. Egy út, amelyen minden lépés számít – a fehér övtől a feketéig, a tanítványtól a tanítóig. És amíg Székelykeresztúron lesznek, akik belépnek a dojó ajtaján, addig a karate története itt nem zárul le.
Negyven év után is ugyanaz a csendes, koncentrált pillanat tölti be a termet, mint egykor: hajlongás, kiai, majd mozdulat – pontos, fegyelmezett, tiszta. A karate él, és élni is fog, mert szívvel gyakorolják.