A vadőrökről számos tévképzet él munkájukkal, a vadak kilövésével és a vadászok megélhetésével kapcsolatban. De tévhitek élnek a vadakról is, mindenki tudja, hogy mit kell tenni, ha medvével fut össze, tudja, hogy az orvvadászat törvénybe ütköző, és hogy a vadetetés nem csupán az állat takarmánnyal való ellátását jelenti. De a kép ennél sokkal összetettebb, ezer meg ezer változóval, amiket sokévi tapasztalat híján csak felszínesen lehet megismerni. A tapasztalatot pedig sok befektetett terepmunka során, az erdőket és mezőket járva lehet megszerezni.
Péter András hivatásos vadőr elsőként erre világít rá, amikor a kutyadermesztő hidegben, még derengés előtt találkozunk. Termetes terepjárója és a hátsó ülésnek támasztott Winchester puska hűséges társa, platóján két zsák kukorica rostokol, de az elgázolt vagy kilőtt vadak elszállításakor is hasznos a tágas hátsó raktér. Péter András szerint gyakran akad olyan eset, hogy kora hajnalban elgázolt állattetemeket gyűjt be, ezek a vadásztársulatok és egyesületek számára mind veszteséget jelentenek, ráadásul a tetemek törvényesen végrehajtott semlegesítésének jelentős anyagi vonzata van.

A rutinos kávézás után rögtön útnak indulunk, hogy azt az útszakaszt, munkát és megfigyelést, amint mindennap elvégez, én is láthassam.

– Fényváltásra már kint szoktam lenni az erdőn. Ekkor lehet a legjobban megfigyelni a vadat, ez teszi ki munkánknak a legnagyobb részét

– hangsúlyozta, leszögezve, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem igaz az, hogy egy vadász mindig lőni megy, mikor kimegy egy vadleshez. 

– Nekem vadőrként nem az az elsődleges feladatom, hogy lőjek. Persze vannak esetek, amikor kell használni a fegyvert, de az a munkánk legkisebb részét teszi ki, és jövedelmezőnek sem nevezhető

– fűzte hozzá.
Péter András szerint sokan úgy vélik, hogy a vadászok gyilkosok, és ezt a meggyőződésüket az táplálja, hogy főként kilövésekről, hajtásról, külföldi vendégek fogadásáról kapnak hírt, holott mindez munkájuk csekély hányadát jelenti. Mint elmondta, csökkent a vadászatokból származó bevétel, ebben köz­rejátszik a sertéspestis, a medvepopuláció növekedése és bizonyos fajok veszélyeztetettsége is. A medvekérdéssel kapcsolatban a vadőr rámutatott, hogy a távolabb eső, többségében nem magyarlakta területen a medvék okozta károkat a megszokott procedúra betartása nélkül is tudják orvosolni, ez viszont környékünkre nem jellemző, „itt más a módi”.

Figyelni az etetőket, jeleket, nyomokat

Bejárt és felügyelt területek szempontjából a vadőrök munkája vadászterületekre terjed ki, ezek határait elsősorban patakok, folyók és gerincek jelölik. Jelen esetben a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület által felügyelt száztízezer hektárból a Székelyudvarhely – Székelykeresztúr – Nagy-Küküllő – Fehér-Nyikó közötti tizennégyezer hektáros terület Fehér-Nyikó felőli oldala tartozik Péter András kezelésébe, a gerinc túlsó oldalán kollégája tevékenykedik.

– A területek mérete bár nem változott, a vadak mozgástere és élettere jelentős mértékben csökkent, ami a táplálékszerző terület csökkenését is jelenti. Ez amiatt van, hogy sokan már az erdő alá is kikertelnek, több tíz-, akár százhektáros területeket vágva el a többitől, mit sem tudva arról, hogy ott régebb vadcsordák vonultak át, jutottak hozzá vadvackorhoz, vadalmához, amit ma már senki nem használ fel

– fejtette ki.
Péter András szerint, ha a vadőrök nem végeznék a munkájukat, már nem lennének vadak, hiszen az emberi önzés és a kizsigerelő magatartás megszüntette, „kivégezte” volna a teljes vadállományt.

– Ahhoz, hogy legyen vad mivel gazdálkodni, mindennap két‑három zsák kukorica és legalább tizenöt‑húsz liter üzemanyag kell. Hogy hányszor járom meg az erdőt, a teendőktől is függ: van-e vadászom, kell-e felújításokat végezni a vadleseken vagy etetőkön? Naponta mintegy százötven kilométert teszek meg, ezalatt reggel és este is lejárom a kört, megnézem a szórókat, etetőket, figyelem az elváltozásokat, az etetők körül összegyűlt vadakat

– sorolja a vadőr.
Felhívta a figyelmet a vadetetés fontosságára is, ennek célja az állományt az erdőben tartani. Ez különösen fontos olyan években, mint amilyen a tavalyi volt, mikor csekély volt a makk- és bükkmakktermés.

– Mi egész évben etetjük a vadakat, télen lucernával és sarjúval töltjük fel az etetőket. A legfontosabb, hogy olyan ételt adjunk a vadnak, mintha versenylovat etetnénk

– mondta Péter András, akivel közben Nyikómalomfalva határához érkeztünk.

Az erdő felé menet fácánkakasok és tyúkok csoportja csodálkozott felénk, látszólag ahhoz vannak szokva, hogy Péter egyedül érkezik kukoricát szórni nekik.
Etetéskor a változatosságot is figyelembe veszik, így kukorica és lucernasarjú mellett cukorrépát, búzát is szoktak kihordani a vadaknak.

– A cukorrépát platószám lehet hordani a szarvasoknak, nagyon szeretik. Ezeket egy halomba szoktam leönteni, a többi etetőponttól távolabb

– közölte, felszólítva engem meg fotós kollégámat, hogy az etetők környékén és az ösvényeken ne érjünk hozzá semmihez, hiszen a szagunkat érezve a vadak nem fognak visszajönni, más utat választanak.

– Egy ilyen etetőhöz sok vad jön, ezeket nagyjából számszerűsíteni is lehet a nyomok szerint. Járnak vaddisznók, medvék, rókák, őzek és szarvasok más időben. Aki ismeri az állományt, könnyebben kiszűri, hogy ez a rengeteg nyom sok vagy épp kevés, esetleg hiányzik‑e egy medve.

Betegségre só a megoldás, na de a farkasokra?

A vadász szerint nagy figyelmet kell fordítaniuk az állatok betegségeinek kiszűrésére, hogy azok ne terjedhessenek, megfertőzve akár az egész állományt. Erre a feladatra „speciális sózókat” alakítottak ki, ami nem is lehetne természetesebb az állatok számára.

– A vadakat nem lehet lefogni, beadni nekik egy injekciót és elengedni, ha betegség adódik. Ilyen esetben a sózóhelyekre tesszük a gyógyszereket, a sót nyalva az állatok beviszik a szervezetükbe

– számolt be a módszerről.

A sózók nem mellesleg fatönkök üregében vannak, így a vadaknak nem kell más, tájidegen eszközökhöz hozzászokniuk.

– Elsősorban a természetes gyógyszereket részesítjük előnyben. Tavasszal például, mikor hirtelen belaknak a friss zöld fűből az őzek, és megy a hasuk tőle, akkor faszenet teszünk a só mellé, hogy helyreállítsa az emésztésüket

– ismertette a gyógymódot.

A vadőr tapasztalatai alapján néhány veszélyes tévhitre is felhívta a figyelmünket. Mint mondta, a farkasokról azt állítják, hogy kiszemelik a leggyengébb egyedet a csordából, és óvatosan közelítve – felmérve a terepet – támadnak csak, ám ez gyakran nem így van.

– A farkas egy gyilkológép. Ahol egyszer átvonulnak, ott pusztítást hagynak maguk után. Egyik évben három felnőtt példány egy éjszaka alatt tizenhat őzet ölt meg. Olyan, mint a tyúkólban a menyét: nem csak az éhségét csillapítja, a vére hajtja, hogy öljön

– jegyezte meg, mikor épp egy olyan területen álltunk meg, ahol két farkas nyomait azonosította.
A vadőr szerint a medvékkel kapcsolatban is hasonló félreértések élnek, ám a helyzet annyiban összetettebb, hogy azok már megszokták az ember közelségét.

Garázda pelék, orvvadászok, motorosok

Csend kell ahhoz, hogy a vadállomány zavartalanul tudjon fejlődni, erre pedig a vadőröknek, vadászoknak kell vigyázniuk. Péter András szerint nagy problémát jelent a vadgazdászok számára az, hogy a favágási időszak egész évre kitolódott, így a vadak jólétéhez szükséges csendet nehéz megtartani, vigyázni rá. Mint mondta, ha épp nem zajongnak a láncfűrészek, bélyegezni mennek ki, de kevés olyan időszak van, hogy az erdőben csend legyen, hol egyik, hol másik felében ne legyen zajszennyezés. Bár a favágók munkája is zajjal jár, kellemetlenséget okoznak más zajforrások is.

– Országos szinten nagy gondot jelent az, hogy az emberek nem tisztelik a magántulajdont. A motorosok, hobbiterepjárósok csak a kövezett, murvás úton közlekedhetnek. Ha mást szeretnének tenni, vannak speciális pályák, azokat kell használni. Tegyük fel, ha egy motoros át akar menni az erdőn, több magántulajdonban lévő parcellán kell áthajtson. Ezt nem tehetné meg a tulajdonos engedélye nélkül

– panaszkodott, kitérve arra, hogy hasonló szabályozás érvényes a gyümölcs- és gombagyűjtőkre is, viszont senki nem ellenőrzi őket, s ennek hatásai országos szinten érződnek.
A vadőrnek a kártevő pelék is bosszúságot okoznak, mint elmondta, több vadlest életveszélyessé rágtak szét, így folyamatosan javítani kell őket, ráadásul az ipari mérgeken kívül nincs hatékony módszer megfékezésükre, ezeket viszont nem használhatják.