Csökkenő tendencia

Az idén eddig jegyzett 402 vadkár többségét a medvék okozták, összesen 216 juhot, 105 szarvasmarhát pusztítottak el a ragadozók, valamint 86 méhkaptárt is tönkretettek. A szántóföldeken főleg a kukoricát és a kalászosokat dézsmálták a vadak.

Létai Tibor
Csökkenő tendencia
Elpusztított juh a legelőn. Háromszáznál több háziállatot öltek meg idén a vadak a megyében Fotó: Tusnád Polgármesteri Hivatala

Negyedik éve minden évben csökken a védett nagyvadak okozta károk száma Hargita megyében – tájékoztatott Szabó Szilárd, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség Természetvédelmi Osztályának vezetője. Mint mondta, a tavalyi 460 bejelentés után idén 402 esetet jegyeztek, és év végéig nem várható további számottevő változás. A károk túlnyomó többségét, mintegy 80-85 százalékát medvék, a fennmaradó hányadát főként farkasok okozták, de érkezett két bejelentés hódokról és egy hiúzrók is. A szakember szerint a visszaesés mögött több tényező állhat. 

– Az idén például a gyümölcsfák nagy része lefagyott, így a kevesebb élelem nem vonzotta a medvéket a lakott területekre. Emellett az is közrejátszott, hogy a 2021/81-es számú sürgősségi rendelet alapján az utóbbi években több problémás egyedet sikerült kilőni, így kevesebb az olyan eset, amikor egy medve hetekig terrorizál egy-egy környéket

– magyarázta Szabó Szilárd.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Megtudtuk: a károk jelentős része az állattartó gazdaságokat érintette. Összesen 216 juhot, 105 szarvasmarhát pusztítottak el a ragadozók, valamint 86 méhkaptárt is tönkretettek. A mezőgazdasági károk közel 400 hektárnyi területet érintettek, de ténylegesen ezeknek csak 5-10 százaléka károsodott. Elsősorban a kukoricát és a kalászosokat dézsmálták a vadak.
Érdekesség, hogy a legtöbb bejelentés nem is ott történik, ahol a legnagyobb a medveállomány. 

– Inkább azokban a térségekben gyakoribbak a károk, ahol a medvék élettere és az emberi tevékenység terepe fedi egymást

– mondta a szakember.
Az idén bejelentett vadkárok közül eddig 150 esetben fizetett kártérítést az állam, összesen mintegy 400 ezer lej értékben. Az adatok szerint a bejelentett károk az év végi összesítés alapján várhatóan eléri a másfél millió lejt. 

– Itt figyelembe kell venni, hogy a nagyobb értékű károk az év második felében, és ősszel voltak, és azok kifizetésére még nem került sor, de a fennmaradó összeget is – a korábbi évek gyakorlata szerint – várhatóan február–márciusig rendezik majd Bukarestből. Tavaly a teljes kártérítést kifizették, idén is erre számítunk

– tette hozzá Szabó Szilárd.
A környezetvédelmi ügynökség természetvédelmi osztályának vezetője szerint a megelőzés kulcsfontosságú. A károk mérséklésében a megelőző intézkedések is jelentős szerepet játszanak. Egyre több gazda használ villanypásztort, ami ugyan nem nyújt százszázalékos védelmet, de hatékonynak bizonyul, ha megfelelően karban van tartva – mutatott rá Szabó Szilárd.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!