Már nem lehet szánkóval óvodába menni...
A megyeszékhely központjában az Eco Csík Kft. időben eltakarította a január első napjaiban lehullt nagy mennyiségű havat, több lakószövetség is kivette a maga részét a munkából, a hét elején pedig az üzlethelyiségek, irodák előtt is megkezdték a már letapodott hóréteg eltakarítását.
A nagy havazás miatt kemény évkezdése volt az Eco Csík csapatának – felkészülten fogadták a télies időjárást, de az önkormányzat a lakosság együttműködésére is számít annak érdekében, hogy a közlekedés zökkenőmentes maradjon a tél további részében is – közölte lapunk a járdák jelenlegi állapotára vonatkozó érdeklődésére Bors Béla.
Nem használják furkósbotként a határozatot…
A város alpolgármestere azt mondta: a városvezetés reméli, hogy a városlakók továbbra is kiveszik a részüket abból, hogy Csíkszereda télen is biztonságos és rendezett maradjon – egyébként önkormányzati határozat értelmében kötelességük is a saját portájuk előtt eltakarítani a havat, aminek az elmulasztása bírságot vonhat maga után. Bors Béla az eddigi gyakorlat megerősítéseként most is kijelentette: nem a büntetés a cél, hanem az együttműködés és a biztonság.
A hó eltakarításának kötelezettségét a 2004/80-as számú önkormányzati határozat szabályozza, ami a 2005/141-es számú határozat által kiegészítve részletesen meghatározza a mulasztás esetén kiszabható bírságokat is. A szabálysértés 70 és 180 lej közötti bírságot vonhat maga után magánszemélyek esetében, míg jogi személyek számára 120 és 540 lej közötti pénzbírság szabható ki.
…de azért van helye a noszogatásnak
– Sajnos mi, csíkiak is elfelejtettük, hogy tél is szokott lenni – jegyezte meg az elöljáró. Jelezte, a központi parkban néhány napig szándékosan meghagyták a havat, hogy a gyerekek élvezhessék a téli hangulatot, azonban a jegesedés veszélye miatt később sózták a park területén található sétányokat is. – Manapság már nem viszik szánkón a gyermeket óvodába, iskolába, mint régen, más világban élünk, mások az igények
– jegyezte meg az alpolgármester.
Közölte még: az Eco Csík folyamatosan dolgozik azon, hogy a központi övezet és a járdák közlekedésre alkalmasak legyenek. Az alpolgármester szerint a város főbb utcái és terei jelenleg mind csúszásmentesítve vannak. A cég két járdatakarító géppel és húsz dolgozóval végzi a munkát, és a kritikus időkben a Csíki Trans Kft. is nyolc emberrel segítette a parkolóhelyek megtisztítását. A hóeltakarítást végző cégnek összesen mintegy 285 kilométer útszakaszt kell karbantartania a téli hónapokban, ebből 130 kilométer út- és járdahálózat – utóbbi körülbelül 25 kilométer – tartozik a kiemelt, elsődleges beavatkozási kategóriába, Hargitafürdőt is beleértve.
– Többször is – legutoljára hétfőn – felszólítottuk a lakószövetségeket, hogy végezzék el a hótakarítást, hiszen néhány helyen még mindig akadnak havas, csúszós járdaszakaszok. A magánházak és cégek székhelyei előtt pedig a tulajdonosoknak, lakóknak kötelességük eltakarítani a havat
– emlékeztetett Bors Béla.
Mint az elmúlt években, idén is online követhetők a hókotró gépek útvonalai, és a lakosság bejelentéseit a 0755–520515-ös telefonszámon várják.

