Elsőként kukásként próbáltunk szerencsét az RDE Harghita hulladékgyűjtő vállalatnál. Igyekeztünk feltárni a kukásélet kulisszatitkait, szemeteseket ürítettünk, hulladékot válogattunk, közben pedig hivatásos hulladékgyűjtőket kérdeztünk a munka nehézségeiről, felelőtlen kukatulajdonosokról és arról, hogy lehet-e ilyen munka mellett enni. 
Kukás kalandunk néhány hete kezdődött el, mikor megkeresésünkre Bálint Lehel, az RDE Harghita Kft. igazgatója készségesen elmondta, hogy a bürokrácián kívül semmi akadálya annak, hogy fotós kollégámmal egy napra kipróbálhassuk, milyen mások szemetét összeszedni. A kötelező papírmunkaköröket letudva egy rövid munkavédelmi gyorstalpalót is tartott nekünk, amin többek közt megtudtuk, hogy a ránk förmedő kukatulajdonosokkal nem szabad szóváltásba elegyedni, a mozgó autóról nem szabad leugrani, és a kukásautó présétől távolabb kell állni ürítéskor, megelőzve ezzel a baleseteket. Míg az igazgatóval megbeszéltük a munkakezdés idejét, az egyik kollégája már előkészítette az „egyenruhánkat”, ami egy kantáros nadrágból, bakancsból és kabátból áll, a nagy melegre való tekintettel simléderes sapkát és pólót is kaptunk. Utólag még ez is túl melegnek tűnt a nyári napsütésben.

Indul a kukásautó

Hétfő reggel háromnegyed hétre mentünk a Termés utcai RDE udvarára, ekkor még csak annyi volt leszögezve, hogy először a magánházaknál, majd a tömbháznegyedekben fogjuk összeszedni a szemetet, és a szelektív hulladékválogató telepen fejezzük be a napot. A helyszínen a csoportvezető rövid eligazítást tartott nekünk, tudatta, hogy terepen a kukásautó sofőrje lesz a főnökünk, és nyugodtan keressük telefonon, ha bármi történne, értünk jön autóval. Az irodában gyorsan átöltöztünk, felvettük az „egyenruhát”, és miután alaposan letörölgettük a kukásautót, indultunk is.
Utunkat a kabinban kezdtük, ahol elsőre kellemetlenül érintett minket a beáramló, orrfacsaró bűz. De ez, mint kiderült, főként nyáron mindennapos, hiszen a szemétből kiszivárgó lé összegyűl a rakodótérben, és az árasztja a kellemetlen szagot. Balázs János, a kukásautó sofőrje szerint a szag megfékezése érdekében ki szokták mosni az autókat, vagy úgy szállítják ki a hulladéktelepre a szemetet, hogy útközben a szennyvízhálózatba ürítik a felgyűlt levet. Balázs elmondása szerint a város 5 szektorra van osztva, ezek mindenikéhez más időpontban kell indulniuk reggel. 
– A Bethlen és a Kossuth Lajos utcában mindig korábban, legalább hajnali 5-kor indul a begyűjtés, hogy ne akadályozzuk a forgalmat. A többi szektorban iskolaidőben szintén korábban kell kezdjünk, hogy ne gátoljuk a reggeli közlekedést – mutatott rá. – A kukásautó fedélzeti kamerája nem működik – ezen lehet látni a rakodók tevékenységét – de a visszapillantó tükrök is könnyen megrongálódnak a begyűjtés során, mivel az útra kihajló faágakat nem vágják le a tulajdonosok, és autóik leparkolásakor sem körültekintőek a legtöbben – panaszolta Balázs, hozzátéve, hogy sokszor ki kell nyúlnia, megtartani a visszapillantó tükröt, hogy az ne törjön le.

Amikor bele kell könyékig nyúlni…

A Kőbánya utcában szálltunk ki a kabinból, és csatlakoztunk a rakodókhoz. Az egyik rakodó, aki a nehezebb és törött kukáktól óva intett, rögtön megmutatta, hogyan történik a kukák ürítése. Először tisztes távolságból néztük, ahogy a gombok megnyomásával kiürítik és a raktérbe préselik a szemetet, majd mi is kipróbáltuk, hogy miként működik. A rakodóknak számos kukával meggyűlt ürítéskor a bajuk, ám egyiknél sem panaszkodtak. Azt mondták „mindennapos, hogy agyontömnek egy kukát és beleszorul a szemét.” Csakhogy ezekből mind kézzel kell kisegíteni a hulladékot. Az egyik rakodó szerint főként azzal van a gond, hogy sokan az ágnyesedéket és a lenyírt füvet is beletömködik a kukákba – holott ez tilos, mivel nem háztartási hulladék –, ami miatt a többi szemét is beleszorul. Ezzel több kukánál is szembesültünk. Hasonló, a lakosok hanyagságát tükröző jelenség a kukák állapota is. Több tehetősnek látszó családi ház előtt szem­besültünk összetört, rossz állapotban levő kukákkal, míg az egyszerű családi házak kapujában ép, matricával gondosan ellátott kukákat találtunk. A tapasztalat elborzasztó volt, de a rakodók szerint megszokták, hogy a tehetősebbek kevésbé figyelnek oda a szemetükre, és többször is keverednek velük szóváltásba, mint más lakosok.

Azok a fránya parkoló autók…

Következő utunk a lakótelepek hulladékgyűjtőihez vezetett, itt már más autóba szálltunk be. Az itt rakodók többek közt arra világítottak rá, hogy felelőtlenül dobják el szemetüket a lakosok, mivel a szelektív hulladékba is jelentős mennyiségű kommunális szemét kerül. Az egyik rakodó szerint bár a szemét tükrözi a gazdája jellemképét, ez a gyűjtőpontoknál az egész közösségre kiterjed. A rakodás közben arra is rákérdeztük, hogy van-e szünet, szoktak-e a munkások enni.  
– Nem szoktunk, de ilyen szagokkal együtt nincs sok étvágya az embernek – érkezett a válasz. A sofőr szerint a „guberálókkal” is jelentősen meggyűlik a hulladékgyűjtő vállalat baja, ugyanis mindent szétszednek és szétdobálnak a gyűjtőpontoknál, aminek összetakarítására egy külön kollégát kell alkalmazni.  
– Az összes gyűjtőpontot egy kulcs nyitja, ezeket mindennap felügyelni kell, össze kell szedni, lapátolni, amit szétdobálnak a guberálók – mutatott rá a sofőr, ugyanakkor a legnagyobb gondnak azt nevezte meg, hogy sokan helytelenül parkolnak, ezzel megközelíthetetlenné téve az amúgy is szűk bejárókat, amelyek a gyűjtőpontokhoz vezetnek. 

Tetemek terítéken

Miután begyűjtöttük a Kórház negyed szemetét, utunk a szelektív hulladékválogatóba vezetett, ahol egy hatalmas futószalagon válogatják szét az újrahasznosítható hulladékot. A telephely vezetője, Balázs Hegedüs Csaba körbevezetve minket elmondta, hogy az ide szállítható szelektív hulladéknak nagyjából fele, ha újrahasznosítható, a többit égetőbe kell szállítani. Elcsodálkozva a termetes hulladékhegyen, inkább munkába is álltunk. A szalag mellett egy helyet ideiglenesen elfoglaltunk a szorgos kezek között, PET-palackokat válogattunk ki. Gyorsan kellett járjon a kezünk, hogy a szalagon érkező flakonokat mind le tudjuk szedni, de ez a tempó az ottani dolgozók számára normálisnak számít. A válogatókat kérdezve kiderült, hogy a szelektív hulladékkal együtt báránybőr, kutya- és macskatetem, de egyszer még vaddisznóbőr is érkezett a futószalagra, de szerencsére mi csak bomló fűnyesedékkel találkoztunk. A válogatósort elhagyva egy hulladékbálázót is kipróbáltunk. Ahhoz, hogy rendesen összetömörítsék, ötventonnás prések nyomják össze a belapátolt hulladékot, amit az előre befűzött drótszálak összekötésével rögzítenek. A négyből két szálat mi is összeköthettünk, majd egy targoncával a mérleghez vittük a bálát. A PET-palack-bála 312 kg-ot nyomott, ez a munkások szerint karton és fólia esetében más értéket mutat, utóbbit akár 800 kg-os bálákba is tömöríthetik. 
Napunkat végül Bálint Lehel igazgató irodájában zártuk, ahol egy üdítő víz társaságában átbeszélhettük a tapasztalatainkat. Az igazgató állítása szerint a hulladékmennyiség száma egyre csak nő, és ezt nem befolyásolja az sem, hogy az emberek szelektíven is gyűjtenek. Elmondása szerint több kiadvánnyal is buzdítják a diákokat és a lakosokat a tudatosabb szemetelésre, de a siker nem jelentős, a szemét meg egyre csak több lesz.