Egyetlen ajánlat a hulladék gyűjtésére és szállítására
Az RDE Harghita, RDE Huron és AVE Bihor alkotta konzorcium az egyetlen jelentkező a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulás által kiírt, a hulladékgyűjtésre és -szállításra vonatkozó közbeszerzésre – közölte érdeklődésünkre Incze Csongor megyemenedzser.
Az ajánlattétel határideje október 24-én járt le, jelenleg az elbírálás zajlik. Mint Incze elmondta, céljuk az, hogy a folyamat a lehető leghamarabb lezáruljon, és megkezdődhessen a felkészülési időszak. Ez tartalmazza többek között a szükséges járművek gyártását és leszállítását, a szelektív hulladékgyűjtő eszközök kiosztását, valamint az átrakóállomások és hulladékudvarok működtetéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyek beszerzését. Amennyiben a konzorcium pozitív elbírálást kap, az új szolgáltatóval nyolc évre állapodnak meg, és a munka várhatóan a következő év közepén kezdődhet, de a pontos időpont az elbírálás lezárásától és az előkészületek elvégzésének idejétől függ.

