– Mi volt az a szakmai vagy éppen személyes indíttatás, ami miatt Kratochvil Károly életútjának kutatásába, fel­tárásába kezdett?

– Történészként és er­délyi származású család tagjaként is elsősorban az im­périumváltás körüli korszak keltette fel az érdeklődése­met. Ebben az időszakban, az 1918 és 1920 közötti években gyökeresen megváltozott és kifordult sarkából a vi­lág. Az ország területét ide­gen haderők szállták meg, amelyek kihasználva Ma­gyarország katonai gyen­ge­ségét és politikai bi­zonytalanságát ellenállás nél­­kül vették birtokba a kü­lönböző országrészeket. És itt nyer különös jelentősé­get a Kratochvil Ká­roly által parancsnokolt, önkéntes ala­pon létrejött Szé­kely Had­osztály, amely saját hit­vallá­sa szerint nem ideo­lógiá­ért, hanem terüle­tért har­colt. A Szé­kely Hadosz­tály Király­­hágó körüli harcai, ame­lyek megállították a román előrenyomulást, a történelem nagy lapjai­ra valók. Egészen különleges, hogy egy ilyen kis létszámú katonai haderő ilyen hosszú frontszakaszt ennyi ideig tudjon tartani úgy, hogy erejéből sok eset­ben még ellenállásra is fu­totta. Kratochvil személyes hitvallása és a haza iránti el­kötelezettsége példaértékű, ezért fontos, hogy személyét és történelmi szerepét reális és hiteles megvilágításba helyezzük. Erre teszek kí­sérletet a most megjelent ta­nulmányomban.

– A könyvben elsősorban nem katonaként, hanem a katona mögött rejlő em­­berként mutatja be Kra­tochvilt. Mi volt az a tu­lajdonsága vagy élet­ese­ménye, ami leginkább meg­ragadta önt?

– Katonákról életrajzot írni rendkívül hálátlan feladat, mert a katonazubbony mö­gött rejtőző embert nehéz megismerni. Kratochvil Ká­­roly végigharcolta az első világháborút, ott volt Volhínia véres harcterein, és kitüntette magát a má­sodik isonzói csatában is. Fegyelmezett és kö­te­les­ség­tudó parancsnok volt, aki azonban a katonáihoz mindig nagy odafigyeléssel és emberséggel viszonyult. Tisztában volt azzal, hogy a haza a legtöbbet, az életüket követeli tőlük. Szociális ér­zékenységét és a katonái irán­ti önzetlen gondoskodást köszönőlevelek százai bizo­nyítják. Még a 20-as, 30-as években is írnak hozzá olyan méltató és köszönőleveleket, amelyek egykori parancsnoki gondoskodásáért mondanak neki hálát. A katonaélet mel­lett méltán híres volt az Erdély iránti mély elkötelezettsége. A gyermekkorában Brassó­ban eltöltött tíz év meg­ha­tározó volt számára. Be­szívta Erdély mély páradús levegőjét, és megértette an­nak szellemiségét. Ez tette őt alkalmassá később arra, hogy bár ő maga nem Erdély szülötte volt, mégis oly kitartó és elkötelezett mó­don küzdhessen annak min­­den porszeméért. Ne­me­si jelmondata sem volt más, mint: „Mindent a szé­ke­lyekért.” Mindezek hoz­­­zám nagyon közel álló érték­ren­det tük­röznek, ame­lyek akár egyikéért is lehetne őt tisztelni. Ám mégis, ha egy életeseményt kellene ki­vá­lasztanom, akkor az az 1919. április 26-án megkötött demecseri fegyverszüneti szer­­­­­­ződés lenne. Kratochvil csapataival két pogány közt állt. Szemben a románok, hátá­ban a vörösök. Hiányos fegyver­zet és felszerelés, politikailag és katonailag kilátástalan helyzet. Katonai bölcsességét és emberi nagyságát jellemzi, hogy a kilátástalan harc és a fölösleges véráldozat helyett az emberéletet tartotta a leg­fontosabbnak. Tudta, hogy katonái mögött családok ez­rei állnak, akik várják haza sze­retteiket, akiknek a kisebbségi helyzetben való túlélésért és megmaradásért még fontos szerepet kell majd játszaniuk.

– Ennek ellenére mé­g­is kikopott Kratochvil alakja a köz­tudatból. Ez tudatos felejtés lehetett, vagy csak a történelem mostohasága?

– Kratochvil az 1925-ös kény­szerű nyugállományba vonu­lása után a civil életben folytatta tevékenységét. Első­sorban a Székely Hadosztály Egyesület elnökeként fejtette ki aktivitását. Célja az egy­kori hadi­tettekhez méltó em­lékezetpolitika kiala­kítása volt. Ennek érdekében had­tudományi értekezéseket írt, kiterjedt társadalmi levelezést folytatott, és sok esetben egy­kori katonái érdekében igye­kezett eljárni. Munkabírása és szerteágazó figyelme ré­vén aktív szerepet vállalt a Ma­gyar Külügyi Társaság, a Nemzeti Összetartozás Tár­­sasköre vagy éppen az Er­délyi Férfiak Egyesületének munkájában. Többek között Herczeg Ferenccel, Teleki Pállal, Ugron Gáborral és Urmánczy Nándorral is le­velezett. Levelezőpartnerei a ve­le egy világnézeti felfogást val­ló legitimisták és az er­délyi ügyek iránt elkötelezett személyiségek voltak. Célja mind­ezzel a nemzeti ügyek fel­tétlen szolgálata volt. S ugyan az új politikai kurzus nem tartott igényt katonai szolgálataira, így reaktiválását sem tették lehetővé, a nem­zeti ügyek iránti feltétlen elkötelezettsége mégsem lan­kadt. A kommunis­ta tör­ténetírás számára ezért vál­lal­hatatlan személyiséggé vált. Számos kortársával együtt mun­kásságát elfeledték, el­temették, a Székely Hadosztály harcait pedig leginkább el­hazudták.

– A könyv a jelen számára üzenetet hordoz. Ön szerint miben lehet ma aktuális Kratochvil Károly életpéldája?

– Mindvégig hű maradt katonai elveihez és nemzeti értékrendjéhez, amelyekben rendkívül magas erkölcsi szín­vonalon teljesített. Katonai erényei, oktatói tevékenysé­ge és közösségi működése mind-mind olyan értékek, amelyek ma is követendő példát adhatnak számunkra. A közösségért való tenni akarást előbbre tartotta az egyéni boldogulásnál, ami ma is megszívlelendő lehet mindannyiunk számára.