Azt mondja a tudomány, hogy a párválasztás egy bonyolult folyamat, amelyben szerepet játszanak evolúciós tényezők, gyermekkori hatások és tapasztalatok, a kötődés minősége, szülői, családi minták, az ismerősség érzése, a saját státuszunk, avagy vonzerőnk, és persze a másiké is, a kulturális és földrajzi környezet és az azonos értékrend. Nézzük meg közelebbről.

A homogámia vajon mi?

Számos kutatás igazolja a „hasonló a hasonlóval” elvet. Az asszortatív párválasztás azt jelenti, hogy az egyének önmagukhoz hasonló – fizikai, pszichológiai, szociális vagy genetikai tulajdonságokkal rendelkező – partnert választanak. A hosszabb ideje tartó kapcsolatok vizsgálata során kiderült, hogy nagyon erős a hasonlóság a felek között az iskolázottság, a társadalmi-gazdasági státusz, a vallás, a politikai nézetek és az etnikai hovatartozás terén. A Pécsi Evolúciós Pszichológia Kutatócsoport kutatása például azt találta, hogy az emberek magukhoz hasonló megjelenésű partnert választanak, elsősorban a hosszú távú kapcsolataik során – ezt homogámiának nevezik. Ennek alapja főleg a korai tanulásban, a gyermekkori tapasztalatokban rejlik, amikor a kisfiúk mintegy magukba szívják anyukájuk képét, és ez lesz egyfajta mentális modell a párválasztásuknál – tehát a minta a „családban marad”. Ugyanez fordítva is működik. A pécsiek (de sokan mások is) arra is találtak bizonyítékokat, hogy a partnerek közötti hasonlóság bizonyos személyiségjegyekre is kiterjed (pl. barátságosság, nyitottság stb.).

Az immunrendszer sem mindegy

Tehát az emberek gyakran olyan partnert választanak, aki hozzájuk hasonló „párválasztási értéket” képvisel. Sőt, több tanulmány is utal arra, hogy a hasonlóság kimutatható az olyan jellemzők esetében is, mint a magasság, testsúly, értékek, a családi szerepekkel kapcsolatos attitűdök. Mások arra találtak bizonyítékokat, hogy a saját önértékelésünkkel megegyezően érvelő társ iránt fogunk érdeklődni. És ez már tényleg hab a tortán: még az illat is számít! Evolúciókutatók szerint az illat alapján olyan párt választunk, akinek az immunrendszere kiegészíti a miénket, így ellenállóbb utódaink születhetnek.

Jönnek a mamutok

Tehát az emberek leggyakrabban a nagyjából azonos fizikai vonzerővel rendelkező társat preferálják. De mi van, amikor mégsem? Hiszen gyakran lehet látni például feltűnően vonzó hölgyeket kevésbé vonzó férfiak mellett. A válaszért egy kicsit elkanyarodunk az asszortatív párválasztástól, és átevezünk az evolúciós tényezők „vizeire”. Az evolúciós pszichológia szerint a párválasztást a sikeres túlélés és a génjeink továbbörökítése irányítja. Ezt nevezik erőforrás központú stratégiának is, és ma, amikor már nem a barlangban és mamutokból élünk, hatása nem enyészett el! A nők, azért, hogy a lehető legéletrevalóbb (erősebb, szebb, okosabb stb.) utódot hozzanak világra, és a nagyobb kiszolgáltatottsággal járó terhesség, szoptatás ideje alatt nagyobb biztonságban legyenek, olyan partnert keresnek, amely ezt képes biztosítani. Erőforrásokban például azáltal, hogy nagy, harcias, erős, megbízható a férfi, státuszban és ambícióban, hiszen a magasabb társadalmi pozíció az erőforrások feletti ellenőrzést jelzi, sőt, gyakran preferálják az idősebb férfiakat, mert azok már biztosabb háttérrel rendelkeznek (részben itt a válasz a szép fiatal nő – idősebb, kevésbé vonzó férfi párosára). A férfiak evolúciós célja pedig a minél több egészséges utód nemzése, ennek érdekében számukra vonzerőt jelent a fiatalság, ami magas termékenységet jelenthet, a fizikai egészség, azaz ennek látható jelei, mint a szép bőr, fényes haj stb. a derék-csípő arány, és bizony, a hűség is. Gyakran legyintünk egyet, hogy a férfiak „csak a külsőt”, a nők pedig „csak a pénzt” nézik, és lám-lám, van benne némi igazság, bár a kijelentés csak durva leegyszerűsítése az igencsak sokrétű párválasztási folyamatnak.

Tűz és víz?

És mi van az ellentétekkel? Az, hogy néha valóban vonzzák egymást, de úgy tűnik, hogy a hasonlóságnak nagyobb szerepe van a párválasztásban, a kutatások inkább a fentebb említett asszortatív párválasztás dominanciája felé mutatnak. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy a felek mindenben hasonlítanak egymásra, azonban amiben nem, azok a vonások kiegészítik egymást, és az sem mindegy, hogy rövid távú viszonyról, fellángolásról vagy hosszú távú kapcsolatról beszélünk. Az „ellentétek vonzzák egymást” inkább egy hiedelem, akárcsak az, hogy a nő választ és a férfi dönt. A tudomány ma már inkább a kölcsönösséget hangsúlyozza, miszerint párválasztáskor mindkét fél mintegy szűri, monitorozza a lehetséges partnereket, és ha megszületik a vonzalom, akkor valamilyen módon mindkét fél kezdeményezhet, illetve dönthet, hogy elfogadja-e a felkérést, azaz belép-e a kapcsolatba. Nem a férfi választja a nőt, és nem a nő választja a férfit. Másképp fogalamazva: mindketten választanak, de nem azonos feltételek mellett és nem mindig ugyanazokat a tulajdonságokat keresve.

Nagyobb merítés

Szóval bármennyire is úgy tűnik, a párválasztás nem a véletlenek szerencsés avagy szerencsétlen összjátéka. Érdekes az a szempont is, hogy egyáltalán kik kerülnek látóterünkbe, akik közül választani lehet. Azt, hogy kikkel találkozunk, meghatározza a lakóhelyünk, a társadalmi környezetünk, az, hogy hol dolgozunk, vagy épp még tanulunk, a baráti körünk, viszont tény, hogy mindez az utóbbi időben nagyon kitágult, hiszen jóval többet utazunk, és ott van az online ismerkedés lehetősége is. Mondhatjuk azt is, hogy jóval nagyobb merítésre van lehetősége ma egy fiatalnak, mint mondjuk a dédnagymamájának, aki egy faluban élte le az életét. Mondják azt is a kutatók, hogy a párválasztás első szakasza már önmagában szűrés: hiszen rengeteg emberrel sosem lesz kapcsolatunk, mert nem is ismerjük meg őket.