Képzeljük el, hogy életünk során mintha két ellentétes erő hatna ránk: egy húzó- és egy lökőerő. A húzóerő megkívánja, hogy ugyanúgy működjünk, mint a felmenőink, úgy viselkedjünk, úgy gondolkodjunk és érezzünk, mint ők. Gondolhatunk a családból hozott szokásokra, hagyományokra, amiket még akkor is csinálunk, amikor már nem a javunkat szolgálja. A másik erő a lökőerő, hogy én másképp csinálom, nem szeretnék olyan lenni, mint „apám vagy anyám” – például ha valaki diszfunkcionális családban nőtt fel, ahol bántalmazás volt, alkoholizmus, és „megfogadja” magának, hogy ő ezeket nem fogja tenni. Sok esetben a vágy, hogy más legyen, elég erős ahhoz, hogy meg is tegye – de más esetben ugyanazt a mintát követi. Vajon miért?

Érzelmekről nem beszélünk

A helyzetet Telman Enikő mentálhigiénés segítő szakember, függőségi tanácsadó, családi és párkapcsolati tanácsadó, terapeuta vázolta fel, és együtt eredtünk a kérdés nyomába. 

– A felmenőinktől kapott minták tovább élnek bennünk, befolyásolják fejlődésünket, hatnak a gondolkodásunkra, érzelmeinkre és beszédünkre. Szokták is mondani: „kiköpött nagyapja”, „úgy beszél, mint az anyja”, „olyan indulatos, mint a nagybátyja”.  Nemcsak a génjeinkben hordozzuk felmenőinket, hanem reakcióinkban, be­szédünkben, vérmérsékletünk­ben, hiedelmeinkben. A transzgeneráció mint kifejezés is azt jelenti, hogy nemzedékeken átívelő, generációkon keresztül továbbadódó szemlélet, ami túlmutat a jelenlegi családon. Például egy családban generációkon át az a szabály, hogy „az érzelmekről nem beszélünk”, vagy a nagyapa alkoholproblémával küzdött, a fia nagyon kontrolláló volt emiatt, mindent kézben akart tartani, és az unoka ezáltal megtanulja, hogy „csak akkor vagyok biztonságban, ha mindent kontrollálok”, ami nagy feszültséggel jár – magyarázta a szakember. A családi minták több csatornán keresztül hathatnak ránk: nemcsak abban jelennek meg, amit a szüleink mondanak nekünk, hanem abban is, amit nap mint nap látunk és megtapasztalunk.

Értékek és traumák

A felmenőinknek nagyon sokat köszönhetünk, tőlük kaptuk elsősorban az életet, de értékeket és erőforrásokat is. 

– Lehet, hogy a nagytata meséiből a gyermek magába szívja a bátor küzdést, a „megharcolok, ha nehéz is” érzést, a kitartást és megannyi értéket, például az összetartozást, hogy „segítjük egymást, ha baj van” vagy hogy tisztességesek vagyunk az emberekkel. De megtanuljuk azt is, hogy kik a „rendes” emberek, kiben és miben lehet bízni – emlékeztetett Telman Enikő. 
Ám gyakran látványosan olyan terheket cipelünk, amelyek a múltban gyökereznek. 

– A múltból hozott terhek lehetnek gyermekkori traumák, fájdalmas veszteségek, látott vagy átélt bántalmazások, családi konfliktusok, elzárkózások, titkok, amelyek akkor is hatnak, amikor nem beszélünk róluk, vagy a következő generáció nem is tud róla. Ezek mind olyan események, történések, amelyek mély érzelmi nyomot hagynak, és gyakran kapcsolódnak a biztonság, szeretet, elfogadás vagy kontroll elvesztéséhez. Ezek az élmények hozzájárulhatnak a későbbi generációk érzelmi biztonságához, kapcsolati működésekhez, stresszkezeléséhez, bizonyos esetekben szorongásos, depresszív vagy kapcsolati nehézségek kialakulásához is.

A titkok nyomában

Vannak nyílt és zárt családi titkok. A nyílt titkok, amikor mindenki tud róla, de úgy csinálnak, úgy viselkednek, mintha nem létezne például az apa alkoholproblémája, valaki börtönviseltsége vagy akár elmebetegsége. Ilyenkor elhallgatnak az asztalnál, megváltozik a hangulat, nem mennek tovább a beszélgetésben. A zárt titkok akkor is hatnak a jelenben, ha a családtagok nem tudnak róla, de érzik a reakciókból, az érzelmekből. A gyermek például érzékelheti, hogy „valamiről nem szabad kérdezni”. Jól ismert jelenség, hogy nagyon sok holokauszttúlélő eltitkolta a múltját, de a leszármazottjaikban mégis erős szorongás, fokozott veszélyérzet, bűntudat vagy a múlthoz nehezen kapcsolható érzelmi reakciók jelentek meg. Egyébként – emelte ki a szakember – ezek a tapasztalatok jelentősen hozzájárultak a transzgenerációs hatások tudományos vizsgálatához. És azóta tudja a pszichológia, hogy nem árt behatóbban megismerni a felmenőinktől hozott „lelki örökséget”. 

– A megismerés fontos, ám nem azért, hogy keressük a hibásokat, hanem azért, hogy a káros mintákat ne hagyományozzuk tovább gyermekeinkre és az ő gyermekeikre. A felismerések, a megértések, az elfogadás segítenek a saját életutunk jobb megismerésében, a tudatosításban, jobb rálátást biztosítva az egész családi rendszerre – hangsúlyozta Telman Enikő.

Készítsünk genogramot

A hozott családi minták felfejtésében szakemberek, pszichológusok, mentálhigiénés se­gí­tők, terapeuták segítségét is igénybe vehetjük egyéni konzultáció keretén belül, de csoportos formában is működik a dolog – nagy önismereti haszonnal. Egyedül is elindulhatunk az úton, ha megpróbálunk genogramot készíteni. 

– Sok ember kíváncsi a felmenőire, sokan családfát is készítenek, utánajárva, megkérdezve a még élő nagyszülőket, rokonokat. Érdekes dolgokra bukkanhatunk, megérthetünk helyzeteket, kulturális és politikai befolyásoltságot, gondolok itt a világháborúkra, a holokausztra, nagy árvizekre stb. A családfa megadja a tényeket, de ha genogramot készítünk, akkor ez annál többet nyújt. A genogram úgymond egy bővített családfa, ahol fel vannak tüntetve a közelségek, távolságok a családtagok között, a veszteségek, főbb betegségek, és minden esemény, ami nem kellett volna megtörténjen, de mégis megtörtént. Ilyenek a korai elhalálozások, öngyilkosságok, függőségek, konfliktusok, a vagyon elvesztése, elszegényedés, elhurcolás, sorozatos traumák a generációkban A genogram egy eszköz a családunk és felmenőink felkutatására, megvizsgálására, az ismétlődések figyelésére – részletezte a szakember. A nagy kérdés, amit közben magunknak fel kell tennünk, a következő: hogyan hatnak a minták az én jelenlegi életemre, működésemre, és mit szeretnék vagy nem szeretnék továbbadni.