Járda helyett ösvény a gyalogosoknak

Járhatóvá tették Gyer­gyó­­szárhegy alszegi részében a járdát: a helyi önkormányzat saját költségén alakított ki a gyalogosok számára biztonságos járófelületet, miután a járdaépítéshez szükséges engedélyeket évek óta nem kapják meg.

Boncina-Székely Szidónia
Járda helyett ösvény a gyalogosoknak
Ösvényt vágnak járda helyett. Ideiglenes megoldás Fotó: Gyergyószárhegy Önkormányzata

Több járdaszakasz építése volt beütemezve idénre  Szárhegyen, az alszegi csengettyűtől Ditró irányába az E578-as európai út mentén, a falu végéig, jobb oldalon. A több éve húzódó bürokratikus eljárás miatt a kivitelezés eredeti formájában nem valósulhatott meg, ezért a helyi önkormányzat ideiglenes megoldást talált.
– Bár a járdaépítési tervek elkészültek, nem tudtunk engedélyt kiadni az építkezésre, mert a település általános rendezési terve a minisztériumban vár elfogadásra hosszú ideje, a műemlékvédelmi hivatal sem bocsátja ki a szükséges engedélyeket. Ezen a szakaszon van egy kritikus rész, ahol a patakmeder nagyobb esőzések idején nem tudja elnyelni a vizet: erre a szakaszra az országos útügy és a vízügy engedélyére, a patakmeder és az út megerősítésére lenne szükség a járdaépítéshez. Ezek a bürokratikus folyamatok évek óta zajlanak, eredménytelenül. Támfal nélkül nem lehet itt járdát építeni. Úgy oldottuk meg ideiglenesen a problémát, hogy egy ösvényt alakítottunk ki, biztonságos közlekedési lehetőséget biztosítva ezáltal a gyalogosoknak – fogalmazott a munkálatok kapcsán érdeklődésünkre Danguly Ervin, Gyergyószárhegy polgármestere.
Az elöljáró szerint az említett szakaszon felszedtek egy réteg gyepet, a felületet kővel és ballasztréteggel borították, lehengerelték, hogy ideiglenes megoldásként járófelületet biztosítsanak a gyalogosok számára.

Járda helyett ösvény a gyalogosoknak





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!