Hulltak a fejek
Három napon át ünnepelték a szárhegyi káposztát a gyergyószéki településen: a káposztavásár és -fesztivál a káposztavágás köré alakult szokásokat elevenítette fel. Szombaton Csíkszépvízen a gazdák közösen takarították be a terményt, Csicsóban pedig káposztafesztivált szerveztek.
A gyergyószárhegyi káposztavágó hagyományok felelevenítése és a káposztavágás a település egyik legnagyobb ünnepe: a hétvégén a helyi közösség a hét testvértelepülés küldöttségeit és számos érdeklődőt látott vendégül.
Egy fej káposzta egy galambasért
A Cárinában, a szárhegyi káposztáskertben Danguly Ervin polgármester és Lukács Géza őstermelő „alkudozása”, majd a kalákában végzett káposztavágás adta meg az ünnep hangulatát. Végül egy galambas (kalácstésztából készült sütemény) egy káposzta ellenértékben egyeztek meg, és abban, hogy a jelenlévők kalákában segítenek levágni a káposztát.
Nagy László plébános áldása után el is kezdődött a munka, majd az idén nagykorúsított, népviseletbe öltözött fiatalok marosszéki táncokkal és a szárhegyi himnusszal adták meg az ünnep hangulatát.
Sok vizet igényel
A háromnapos ünnepen a jelenlévők helyi recept szerint készült töltött káposztát kóstolhattak, a vásártéren jelen lévő termelőktől pedig vásárolhattak a minőségi termékből.
– Idén az esős tavasz miatt megkéstünk az ültetéssel, nyáron pedig a szárazság okozott nehézségeket, így szükséges volt a locsolórendszer üzembe helyezése. Bár a szárhegyi káposzta sok vizet igényel, nagyon kell figyelni arra, hogy ne hirtelen kapjon nagy mennyiséget belőle
– számolt be érdeklődésünkre Keresztes-Vakaria Edit termelő.
Az ünnepséggel egy időben aktívvá vált a www.kaposzta.ro webes felület is, ahol a szárhegyi káposzta múltjától annak savanyítási módjáig minden hasznos információt megtudhatnak az érdeklődők.
Zenés felvonulás és bál
Közösen takarították be a termést a szépvízi káposztatermesztő gazdák szombaton a Nád-dűlőben. Az esemény szekeres felvonulással kezdődött. Az ünnepi menet Borzsovából fúvószenekar kíséretében vonult a dűlőbe, ahol megáldották a termést, majd citerások, néptáncosok, kórusok előadása emelte a jó hangulatot. A nap folyamán volt főzőverseny, hagyományos termékek vására, este pedig a szépvízi kultúrotthonban az elmaradhatatlan káposztabállal zárult a nap.
Kelendő a „kutyahajító” is
Becze Enikő helyi kistermelő öt áron termel káposztát. Érdeklődésünkre elmondta: az idei termés vegyes képet mutat, vannak szép nagy fejek, de akadnak bőven kisebbek is, sőt akad a kutyahajigáló méretűből is rendesen, de van, aki csak kimondottan ezt keresi, hisz a csorbához, zöldség- és húsleveshez – ízesítéshez, salátákhoz, csalamádéhoz, „muraturához”, párolt káposztához kiváló és praktikus. A kistermelőtől megtudtuk, hogy az idei szélsőséges időjárás nem tett jót a termésnek, viszont sokat segített a helyi önkormányzat által épített öntözőrendszer.
Káposztás kavalkád
A hétvégén tartották Csíkcsicsóban is a káposztafesztivált. A helyi önkormányzat és a Várkőszikla Ifjúsági Szervezet rendezvényén traktoros felvonulást, főzőversenyt szerveztek, színpadi produkciók és zenés előadások is színesítették a programot. A közösségi ünnepen részt vettek Csíkcsicsó testvértelepüléseinek képviselői, illetve egy japán delegáció is megtisztelte jelenlétével az eseményt.

