Helyreállítanák a Sötétpataki fürdőt

Megvásárolta a gyimesközéploki önkormányzat a hajdan nagy hírű, az 1990-es évek elején bezárt Sötétpataki fürdőt. Gergely Károly polgármester szerint az elmúlt harminc évben a magántulajdonban lévő épület állapota nagyon leromlott, ezért annak helyreállítása csak úgy lehetséges, ha először visszabontják az alapokig. A fürdő újraindításához pályázati lehetőséget keresnek.

Pál Bíborka
Helyreállítanák a Sötétpataki fürdőt
A Sötétpataki fürdő homlokzata 2025 novemberében. Ha minden jól alakul, jövőre lebontják, mivel az épület menthetetlen, de aztán újjáépítenék és ismét működtetnék Fotó: Gyimesközéplok Polgármesteri Hivatala

Gyimesközéplok község önkormányzata saját költségvetéséből és a megyei önkormányzat támogatásával, 30 ezer euróért (mintegy 150 ezer lejért) megvásárolta a főúttól egy kilométerre, a Sötétpatak völgyében található, egykor gyógyvizéről híres fürdő épületét, amely az elmúlt több mint harminc évben üresen állt. 

– 1989 előtt az emberek minden tavasszal várták, hogy kinyisson a fürdő, faluünnep volt ez a nap, élénk fürdőidény kezdetét jelentette, míg aztán ősszel a létesítmény ismét bezárt. Az idős emberek máig ragaszkodnak hozzá, sokan kérdezték, hogy nem tudnánk-e rendbe tenni, ismét megnyitni. Ebből kifolyólag többször megkerestük a magánkézen lévő fürdő tulajdonosát, végül most sikerült megállapodnunk vele és megvásárolnunk az ingatlant. Sajnos az elhanyagolt faépület nagyon rossz állapotban van, menthetetlen, vissza kell bontsuk az alapokig – szeretnénk azonban az eredeti formájában, de a mai igényeknek megfelelően helyreállítani –

nyilatkozta lapunknak Gergely Károly polgármester.

Helyreállítanák a Sötétpataki fürdőt
Előkészítő területrendezés a Sötétpataki fürdőnél. Lebontanák és újraépítenék


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Az önkormányzat a faluközösség segítségével kalákát szervezett, hogy a fürdőhöz tartozó 20 ár nagyságú területen lévő veszélyes fákat kivágja, a bontási munkálatokat pedig a tervek szerint a jövő évben szeretnék elkezdeni.

– Egy 10 x 12 méteres alapterületű épületről van szó, amely egy fogadó- és egy várakozóhelyiségből, valamint hat, egymástól elkülönített kádas fürdőrészből állt. Az itteni gyógyvíz valamikor igen népszerű volt, alkalmas reuma, idegmegbetegedések, női bajok gyógyítására

– tette hozzá a polgármester.
A 19. század végén létesült fürdő – amelynek környezetében egyébként három borvízforrás is található – helyreállítására egyelőre nincs anyagi lehetősége az önkormányzatnak, a községvezető szerint az egyetlen megoldás, hogy pályázati úton szerezzenek rá forrást.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!