Csíkszeredából Sepsiszentgyörgy irányában, Mikóújfalunál eltérve, Barót felé jutunk el az erdőfülei helyszínre „pisztrángászni” – kisautóval ez az ajánlott útvonal, bár terepjáróval a csíkszentimrei Büdösfürdő felől, a hegyen keresztül is lehet próbálkozni. Vadregényes székely táj: a környék magaslataira szép kilátás nyílik, a domboldalakon lombhullatók és tűlevelűek foltjai keverednek. Amikor a látogató végül megérkezik a Kormos-patak partján fekvő, mintegy másfél hektáros területre, azonnal hat rá a hely varázsa. Nem egy tipikus, rideg ipari létesítmény fogadja, hanem egy természetbe simuló, tizenöt tóból álló oázis, már a bejáratnál egy nagyobb, pisztránggal teli tó mutatja, hogy mire készüljön. A víz nyugtató, lazító csobogása mögött azonban komoly szakmai elhivatottság, mindennapos küzdelem, munka és egy igazi családi vál­lalkozás története húzódik meg. A gazdaság vezetője, Noda-Scurtu Szabolcs (medalionképünkön) fogad minket, s már az első mondataiból érezni a szakma iránti tiszteletet és a vidék szeretetét.

Botcsinálta halgazdából profi tenyésztő

Bár sokan azt gondolnák, hogy a hegyvidéki adottságok miatt Székelyföldön sokan akarják kihasználni a pisztrángtenyésztésben lévő potenciált, s egyre csak szaporodnak a pisztrángosok, Noda-Scurtu Szabolcs gyorsan eloszlatja a tévhitet. Kovászna megyében például mindössze ketten-hárman foglalkoznak ezzel komolyabb termelői szinten, és Hargita megyében sincs több öt-hat komolyabb telepnél. Hobbi- és kerti tavak akadnak ugyan, de a professzionális ágazat szűk.

– Itt nálunk, Székelyföldön, ez a szakma még erősen gyermekcipőben jár. Nem olyan, mint a juhászat, amit falun szinte mindenki ismer, és generáció­ról generációra öröklődött. Komoly felkészültséget, specifikus tudást igényel

– magyarázza. Ő sem az iskolapadban, hanem a gyakorlatban, mint fogalmaz, „botcsinálta halgazdaként” sajátította el a fortélyokat.

A telepet édesapja alapította 2007-ben, kezdetben három másik befektetővel. Az évek során a társak lemorzsolódtak, a halgazdaság teljesen családi kézbe került. Szabolcs 2017-ben költözött ki a telepre, és azóta teljes munkaidőben, immár kilenc éve irányítja a minden­napi folyamatokat, fenntartva és továbbfejlesztve azt, amit az édesapja a semmiből, egy teljesen üres területen felépített.

– Bárki meg tud építeni egy farmot, ha van rá pénz, és akármilyen modern technológiát le lehet fektetni. De működtetni, a halat megfelelő körülmények között tartani és úgy elsajátítani a szakmát, hogy ne érhessen meglepetés – na, ez az igazi kihívás

– hívja fel a figyelmet még beszélgetésünk kezdetén Szabolcs.

Ahol a tőzegláp festi a vizet

A gazdaság karakterét jelentős részben a Kormos-patak adja, amely a Büdösfürdő melletti Lucs-tőzeglápból ered. Ez a különleges forrásvidék határozza meg a víz jellemzőit. 

– A patak azért kapta a Kormos nevet, mert a tőzegláp megfesti a vizét. Amikor nagyobb a vízhozam, a Lucsból kioldódó anyagok miatt a víz színe sötétebbé válik, mintha festékanyagot eresztettek volna bele

– magyarázza a halgazdaság vezetője. Ez a természeti adottság nemcsak látványnak különleges, de a halak húsának ízvilágát is egyedivé teszi, amit az ínyencek azonnal felismernek, s ami miatt visszajárnak.

– A tenyésztett hal íze három dologtól függ: hogy milyen vízben tartják, hogy milyen medencében él, és mivel etetik. Mi nem forrásvízen, hanem patakvízen termelünk, így a halak rengeteg természetes táplálékot kapnak a prémium halliszt alapú táp mellett. A Kormos-patak tőzeges karakterét pedig érezni lehet a húsán: aki evett már sok halat, az meg tudja mondani, hogy ennek a pisztrángnak különleges, semmivel össze nem téveszthető íze van

– nyomatékosítja vendéglátónk.

A természet azonban minden ajándékával együtt is komoly kihívások elé állítja az utóbbi években a telepet – a klímaváltozás hatásait az erdőfülei telepen is közvetlenül érzik. Bár a 2026-os év eddig rendkívül csapadékos és kedvező volt, a hosszú távú trendek aggasztók: a pisztrángos indulása óta a nyári vízhozam drasztikusan, mintegy 30-33 százalékára esett vissza az első évekhez képest, miközben a patakvíz nyaranta egyre jobban felmelegedik, ami ugyancsak problémát jelent.

Halász medvék nincsenek, de a vidra nem játék

A pisztráng rendkívül kényes, például állandó, literenként legalább 8 milligrammos oxigénszintre van szüksége a túléléshez és a fejlődéshez. A levegőztetésre, főleg nyáron, egyre jobban oda kell figyelni, hisz miként Noda-Scurtu Szabolcs rámutat, minél melegebb a víz, annál kevesebb oxigén oldódik fel benne, így a nyári hőségben elengedhetetlenné válik a mesterséges levegőztetés.

Vadakból sincs hiány a völgyben – a környező sűrű erdők miatt adódik is a kérdés, hogy a medvék mekkora pusztítást végeznek a medencéknél.

– Nálunk nincsenek halász medvék – viccelődik a tulajdonos, hozzáfűzve, hogy bár a nagyvadakat időnként ijesztéssel riasztani kell, a legnagyobb fejfájást nem azok jelentik. Sokkal jelentősebb kárt okoznak a telepre beszökő vidrák, valamint a magasból lecsapó szürkegémek, amelyek meg tudják tizedelni a halállományt. S mivel védett állatokról van szó, a telepen kizárólag hangos ijesztéssel és folyamatos éberséggel tudnak védekezni ellenük.

Halringlispíl oxigéntoronnyal

A víztakarékosság jegyében idén márciusban egy nagy, saját finanszírozású beruházásba kezdtek. Négy darab speciális, úgynevezett cirkuláris, kerek medencét építettek ki – ottjártunkkor már próbaüzemben működtek –, amelyek a gazdaság elhasznált vizének újrahasznosítását szolgálják. A folyamat lényege, hogy a telepen működő tizenegy hagyományos tóból lefolyó vizet nem engedik el, hanem összegyűjtik, majd egy oxigéndúsító tornyon és speciális biológiai szűrőn átvezetve egyenesen a négy új kerek medencébe irányítják, melyeknek az alja enyhe dőléssel készült, így a halak folyamatos körkörös mozgása magától a középső kifolyó felé tereli az üledéket, vagyis a rendszer önműködően tisztul. Ez az innovatív technológia teszi lehetővé, hogy a nyári vízhiányok ellenére is biztonságosan fenntartsák a megszokott, évi 20-25 tonnás termelési szintet.

– Többször is áttekintettük a pályázati lehetőségeket, de a román állam által kiírt uniós programok olyan szigorú, mondhatni, teljesíthetetlen elvárásokat támasztottak, hogy kisgazdaként, egy esetleges szárazságtól tartva, nem mertük bevállalni. Így bár jelenleg semmilyen támogatást vagy vadkárenyhítést nem kapunk, a rendszerünk teljesen jövedelmező és fenntartható

– mutat rá a tulajdonos.

Kisokos a pisztránghoz

Az erdőfülei gazdaság igazi különlegessége, hogy teljes körű tenyészetként működik: saját anyahalállományuk van, maguk fejnek, termékenyítenek, és az ikrától kezdve nevelik fel a halakat, ellentétben sok más teleppel, amelyek kész ivadékot vásárolnak fel hizlalásra. A novemberben lefejt ikrák karácsony és újév környékén kelnek ki az inkubátorházban, majd a szikzacskó felszívódása után kezdődik a rendkívüli odafigyelést és precíz takarítást igénylő ivadéknevelés.

A telepen jelenleg három fajtával foglalkoznak. A fő profilt a pataki szajbling adja, amely egy gyönyörű küllemű, kiváló húsminőségű, észak-amerikai eredetű faj, amit az 1800-as években hoztak be Európába. Ez a hal mintegy másfél év alatt éri el az étkezési méretet, a 250–350 grammot. Ezzel szemben a legtöbb hazai haltenyészet a gyorsabban, akár egy év alatt felnevelhető szivárványos pisztrángra áll rá, amiből Szabolcsék is tartanak egy keveset – ennek egyik változata a látványos aranypisztráng.

A legnagyobb büszkeségük és egyben a legkényesebb állományuk az őshonos, piros pöttyös sebes pisztráng.

– Ez a hal rendkívül vad, kényes, nem szokik az emberhez. Olyan, mintha a szürkemarhát vagy a bivalyt hasonlítanánk a házi marhához. Lassú növekedésű, két – két és fél év kell neki az ikrától az étkezési méretig, de a húsa mindegyik közül a legfinomabb

– mutatja be Szabolcs a fajtát, amiből évente tízezer darabot nevelnek fel.

Az idei év nagy terve a pénzes pér – szintén a lazacféle szalmonidák családjába tartozó faj – szaporítása, kimondottan visszatelepítési célból. A Kormos-patakban egykor pompás természetes pérállomány élt, amely a klímaváltozás és a pérzóna megszűnése miatt teljesen eltűnt – ezt a hiányt szeretnék most orvosolni.

A pityóka mellett a pisztráng is elfér

Miközben körbejárjuk a telepet, megtudjuk, hogy a napi munka szezonálisan változik: a tavasz az egészségügyi ellenőrzésekről szól, ilyenkor figyelnek a mikroszkopikus parazitákra vagy a gombásodásra, amelyek sűrű állománynál fordulhatnak elő.Az ősz a szaporításé, a tél az ivadéknevelésé, míg a nyár az értékesítés főszezonja. Ezt az egész éves, ciklikus, komoly szaktudást igénylő munkát Szabolcs ma már nem egyedül végzi: a vállalkozás stabil növekedésének köszönhetően a családfő mellett két állandó alkalmazottnak is biztos megélhetést nyújt a tógazdaság.

A gazda megfigyelése szerint az elmúlt húsz évben komoly változás ment végbe Székelyföldön a gasztronómiában. 

– A székely ember hagyományosan nem volt nagy halevő. Régen járt is egy olyan mondás mifelénk, hogy „70-ben akkora szárazság volt, hogy még a halat is meg kellett enni”

– mondja mosolyogva. – De mára ez teljesen megváltozott, egyre jobban keresik a friss, helyi halat. Sokan vannak úgy is, hogy általában nem szeretik a halat, de a pisztrángot megeszik.

A telepen előállított hal döntő többségét a környékbeli lakosság és a helyi családok vásárolják fel, kilónkénti 40 lejes áron, de szállítanak néhány olyan környékbeli étteremnek is, amelyek hajlandóak megfizetni a prémiumminőséget a tömegtermékekkel szemben. Nagybani kereskedőkkel alig dolgoznak. A kínálatot kézműves termékekkel, például füstölt pisztránggal is színesítik, bár a romániai szigorú és bürokratikus szabályozás miatt a kézműves feldolgozás rendkívül nehézkes.

Helyben működött egy halsütöde is, ami sajnos tavaly – nem sokkal a megnyitása után – leégett. A tulajdonos tervezi az újjáépítését, de egyelőre a nemrég átadott új medencerendszer finomhangolása élvez elsőbbséget. Addig is a látogatók – szerdától vasárnapig – maguk is kipróbálhatják a halfogás örömét: a tavakból bárki kifoghatja a saját vacsoráját, ami a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt nagy élmény.

A vadvizek védelme lelkiismereti kérdés

A vadvizek védelme szívügy. Rendszeresen végeznek telepítéseket a környező folyókba és patakokba – legutóbb a Maros egyik mellékágába telepítettek háromezer ivadékot, amiről lapunk is beszámolt. Noda-Scurtu Szabolcs tapasztalatai szerint a náluk nevelt 3-4 centis halak 50-60 százaléka, míg a nagyobb, 10 centis egyedeknek akár a 90-95 százaléka is garantáltan életben marad a vadvízben a megfelelő időzítésnek és a patak természetes táplálékkínálatának köszönhetően.

Az erdőfülei pisztrángos tulajdonosa optimistán tekint a jövőbe. Konkurenciától nem tart, hiszen a termelők inkább kiegészítik egymást, a tiszta vizű, alkalmas patakok száma pedig a klímaváltozás miatt egyre fogy. Az erdőfülei pisztrángos így nemcsak egy sikeres vállalkozás, hanem a székelyföldi halgazdálkodás egyik bástyája is.