–  Hogyan vezetett életútja a püspöki tisztségig?

– Háromszéken, Baróton születtem. Az első tíz osztályt ott jártam, majd 1990-ben felvételiztem az ottani társadalomtudományi osztályba, de már az volt a szándékom, hogy teológiát szeretnék tanulni. Felvételim után láttam egy újsághirdetést, hogy újraindul a református kollégium. Édesapám kérdezte, szeretnék-e ott tanulni, mondtam, hogy igen, és így kerültem aztán az újrainduló kolozsvári református kollégiumba. Érettségi után az egyetemen folytattam teológiai tanulmányaimat, és elkezdődött az életem egyik legszebb időszaka. A mai napig boldogan emlékszem rá, mert akkor életre szóló barátságok köttettek. A teológiai tanulmányokkal egy időben történelmet is tanultam. Ez sem állt távol tőlem, hiszen édesapám, annak ellenére, hogy kulákgyermek volt és csak szakiskolát végezhetett, sokat tudott a történelemről, mindig volt a keze ügyében egy-egy könyv, amiből olvasott, és rengeteget tanultunk tőle. A teológia elvégzése után másfél évig Bölönben szolgáltam lelkipásztorként. Aztán 1999-ben értesültem arról, hogy a kolozsvári teológián bővítik a tanári kart. Úgy gondoltam, elég erőt és tudást érzek magamban ahhoz, hogy tanári munkát végezzek.

A meghirdetett versenyvizsgán elnyertem a tanári állást, így 2000 február elsejétől a teológián tanítottam. Ez egy hosszú és szintén nagyon szép időszak volt az életemben. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek a hobbija a munkájuk. A tanítás mellett mindig izgalommal, lelkesedéssel töltött el a kutatás is. 2020 februárjában rektorrá választottak az egyetemen, majd 2022 júliusában az egyházkerület közgyűlése főjegyzővé választott. Püspökhelyettesként különböző gyülekezeti ünnepeken vettem részt. Bukaresti tárgyalásoktól kezdve a felsőoktatási és középiskolai kérdések megoldásán át sok mindennel foglalkoztam. Kihívásnak tekintettem ezt az időszakot, ugyanakkor nagyon jó tapasztalat is volt, hogy a tanári katedrától kilépve láthattam, mire jutottak az általunk tanított lelkipásztorok, illetve hogyan is működik a valóságban az egyház. Lehetőségem volt Erdély minden szegletében meglátni, megismerni az adott közösség kérdéseit, kihívásait, ugyanakkor örömeit és sikereit is. Így jött el 2024 decembere, amikor kerületi tisztújításokra került sor: a 15 egyházmegyéből mind a 15 egyházmegye jelölt, és így engem választottak az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé. Ezt is örömmel, de nagy kihívásként élem meg, és nagy alázati szolgálatként tekintek az előttem álló feladatokra. Továbbra is úgy gondolom, elsődleges feladatom az, hogy Erdély reformátusságát és magyarságát szolgáljam. 

– Elődje nevéhez az építkezés, az anyagi megerősödés fűződik, Ön mit tart a legnagyobb feladatának?

– Kató Béla emeritus püspök 12 éves püspöki mandátumával – és azt megelőzően még ugyancsak 12 évig volt püspökhelyettes – olyan periódus záródott le, amire a történészek kiemelt korszakként fognak tekinteni. Az elmúlt 12 évben megújultak a templomok, iskolákat javítottak fel, bölcsődéket, óvodákat építettek, egyetemépítés volt. Ezek mind-mind szükségesek ahhoz, hogy az erdélyi magyarság külső strukturális életfeltételei adottak legyenek. Ezt a megkezdett munkát tovább kell vinni, illetve az említett épületeket élettel kell megtölteni. A hitvallásom az, amit az elődeimtől tanultam, vagyis az elmúlt több mint 450 év református vezetőitől, akik meghatározták az erdélyi református egyház két nagy feladatát: hirdetni az evangéliumot és szolgálni az erdélyi magyarságot. Ami válaszként szintén ehhez a kérdéshez tartozik: látni, hogy az elmúlt évszázadoknak az az eredménye, miszerint az erdélyi ember – és nemcsak a magyarokra, hanem a szászokra és a románokra is gondolok – megtanulta a józanságot, a józan látást és a gyakorlatiasságot. Többé-kevésbé megtanultunk békésen egymás mellett élni, egymásban már nem feltétlenül ellenséget láttunk, hanem olyan társat, aki bizonyos kérdésekről másképpen gondolkodik, másképpen, más nyelven fejezi ki a gondolatait, de alapvetően ugyanazt gondolja a világról. Ezeket szem előtt tartva püspökként az is az én feladatom, hogy ezt a pragmatizmust, józan észt továbbvigyem.

– Milyen a viszonya a többi magyar történelmi egyházzal, azok vezetőivel?

– Szerintem a felekezeti együttélés kifejezetten jó, és itt nem csak a magyar ajkú felekezetekre gondolok. Az ortodoxokkal, vagy akár a görög­katolikusokkal való együttélés is többé-kevésbé olajozottan működik. Az elmúlt két-három évben bizonyos ügyekben több olyan közös fellépés is történt, ami megmutatta, hogy a felekezetek túl tudnak lépni a felekezeti sajátosságokon és kizárólagosságokon, illetve amikor közös kérdésről van szó, akkor egyhangúlag tudnak fellépni. Ilyen volt például a tanügyi törvénynek az a része, ami a felekezeti oktatást rendezte, vagy az egyház és állam anyagi kapcsolatát jelentő törvény meghatározása is. Alapvetően jó a felekezetek viszonya, ezt mutatja azt is, hogy a nagy ünnepeinkre meghívjuk egymást, és tulajdonképpen mindenki a békés együttélésre törekszik.

– Püspökké szentelése utáni igehirdetésében azt mondta: „Felelősségem, hogy hűséges szolgaként munkálkodjak egyházam előmozdításán. Türelemmel és békességben éljek a más egyházakkal való viszonyunkban, és közösen szolgáljuk Erdélyt és a mi Istenünket. Éppen ezért kész vagyok együtt dolgozni mindenkivel, aki a Szentírás és hitvallásaink alapján gondolkodik e világról.” Milyen programokban kíván együttműködni a más felekezetek vezetőivel, híveivel? Vannak-e a már említetteken kívül konkrét ügyek?    

– Vannak, ilyen konkrét ügy például az iskolák fenntartásának kérdése. Minden felekezet külön-külön rendezi a saját iskoláit, de az azokkal kapcsolatos kérdések tulajdonképpen minden felekezet számára ugyanazt jelentik. Tehát oktatási kérdésekben is együttműködünk továbbra is, akárcsak a rászorulók megsegítése, a szociális intézmények fenntartása tekintetében. Például a református egyház Diakónia nevű segélyszervezetének működtetésében nem tekintünk riválisként a katolikus Caritasra vagy az ortodox egyház hasonló szervezetére, ellenkezőleg: partnerként tárgyalunk a felmerülő kérdésekről. Tehát e tekintetben is többé-kevésbé inkább nagyon jó az egyetértés, együttélés, minthogy azt mondjam, anomáliák vagy súrlódások vannak.

– Milyen kihívásokkal néz szembe az Erdélyi Református Egyházkerület a következő években?

– Az Erdélyi Református Egyházkerület, de Erdélyben nemcsak a reformátusok, hanem más felekezetek is többé-kevésbé erősek. Itt nem kezdődött el az a folyamat, ami a nyugati testvéregyházaink esetében tapasztalható, hogy tömegesen lépnek ki a hívek az egyházból. Itt a legnagyobb gondot a katasztrofális demográfiai mutatók jelentik. Egyes becslések szerint Románia lakossága 2100-ra 7 millióra csökkenhet. Már most látni, hogy egyes települések elnéptelenednek, a fiatal munkaerő a nagyobb városokba vagy külföldre vándorol, így a falvakon maradó idős emberek egy idő után segítségre, támaszra szorulnak. Ezen a helyzeten az egyházak a maguk erejével, és nyilván állami támogatással, megpróbálnak segíteni. Megpróbálják az idős, magányos emberek mindennapjait elviselhetővé tenni. Gyakran nemcsak fizikai segítségnyújtás szükséges, hanem lelki is, hiszen sokaknak már az is megkönnyebbülést és segítséget jelent, ha valaki megnyitja az ajtajukat és öt-tíz percet beszélget velük. Az elnéptelenedés, az elmagányosodás kihívás lesz a következő években, évtizedekben. A romániai egyházak több közös javaslatot is tettek a törvényhozóknak, hogy találjanak olyan megoldásokat, amelyek a fiatalok itthon maradását szolgálják, emellett biztosítsanak olyan szociális törvényi hátteret, ami nagyobb lehetőséget ad az idősek gondozására és támogatására.

– Szakemberek szerint az idősek elszigetelődése aktuális jelenség. Hogyan próbálják elérni, bevonni őket az egyházi életbe? 

– Az elszigetelődés valóban aktuális jelenség. Az egyházak főként a karitatív szervezetek segítségével tudnak segíteni rajtuk. A korábban említett Diakónia szervezetünk országos szinten több száz alkalmazottat foglalkoztat, akik több tízezer gondozottat látnak el. Ugyanígy a többi felekezet is arra törekszik, hogy a legkisebb településen is jelen legyen, és a fizikai gondozás mellett lelki támaszt nyújtson. Az egyház a jelenlegi formájában ennyit tud tenni. A mi hálózatunk folyamatosan bővül, és minden lehetőséget kihasználunk arra, hogy egyre jobbá tegyük. Az egyházi anyagi forrásaink egy részét erre fordítjuk, ugyanakkor pályázunk a szociális minisztériumhoz is, hogy valóban jól tudjuk működtetni ezt a hálózatot. A Diakónia alapítványunk 22 éves múltra tekint vissza, és ahhoz viszonyítva, hogy 22 évvel ezelőtt nem volt semmilyen előzménye, ma már több száz alkalmazottról beszélünk és több tízezer személy gondozását tudjuk magunkénak. Ezt a tevékenységünket a továbbiakban is minden körülmények között fenn kívánjuk tartani. 

– Beszéljünk a fiatalokról is. Február elején tematikus évként az Ifjúság Éve kezdődött az Erdélyi Református Egyházkerületben. Mit jelent ez a gyakorlatban? 

– 2025-ben nagyrégiós, illetve országos ifjúsági találkozókat szervezünk, ahol a fiataloknak lehetőségük lesz bemutatkozni, barátságokat kötni. Emellett mikrorégiós programokat is szervezünk. Arra akarjuk nevelni őket, hogy istenfélők és olyan felnőttek legyenek, akik két lábon tudnak állni, meg tudják állni a helyüket a kihívások és a különböző ideológiák közepette, illetve ki tudják majd választani azt a visszafogott életmodellt, amit az egyház kínál. Testileg, lelkileg és szellemileg egészséges életvitelre próbáljuk nevelni őket. 

– Milyen kapcsolatokat kíván ápolni a hazai és a magyarországi politikai szférával? 

– Egyetlen egyház sem teheti meg, hogy nem vesz tudomást a politikai helyzetről, a politikai szereplőkről. Ennek nagyon egyszerű oka van: a híveink mindig egy adott politikai helyzetben élnek, egy országnak vannak törvényei, működik a törvényhozás, az állam feltehetően támogatja a lakosságot, és egyházként emiatt is kötelező kapcsolatot tartani a politikai szférával. Így nyilvánvalóan közünk van a politikához abban az értelemben, hogy a politikai szereplőkkel tanügyi, szociális kérdések megoldásáról kell tárgyalnunk, illetve olyan alapvető kérdésekről, hogy mit jelent a társadalom egészségessége, vagy hogy az állam mit és hogyan reagál a demográfiai változásokra. A magunk rendjén mi is kezdeményezünk törvényváltoztatásokat, kiegészítéseket, amelyeknek a kivitelezése a politikai szférára hárul. Tehát így tekintünk a politikára. Az elmúlt években az erdélyi közösség hozzászokhatott ahhoz is, hogy a parlamenti választások alkalmával választási felhívásokat is intéztek a különböző felekezetek vezetői az állampolgárokhoz. Ezekben a püspöki levelekben arra buzdítjuk a lakosságot, hogy minél többen vegyenek részt a választáson, és mindenki a lelkiismerete szerint voksoljon. Mindezzel az egyház is azt próbálja megértetni, hogy a választás nem opcionális feladat, hanem jog és kötelesség, és a választás által az egyszerű választó ítéletet mond a pártról és a kormány teljesítményről. A magyar kormányzati szereplőkkel nagyon jó kapcsolatunk van, és abban bízom, hogy ez így lesz ezután is. A magyar kormány jóvoltából újíthattuk fel az iskoláinkat, templomainkat, közösségi tereket hozhattunk létre, óvodákat és bölcsődéket építhettünk, illetve olyan intézményeket, amelyek tulajdonképpen az egész erdélyi magyarság infrastrukturális hátterét biztosítják, szolgálják. A támogatásuk elengedhetetlen és rendkívül fontos volt számunkra, így megalapozhattuk a jövőnket az előttünk álló 20–30 évre.   

– Hogyan tekint a jövőbe, milyen üzenetet fogalmazna meg a híveinek, olvasóinknak? 

– Az erdélyi magyarság sorskérdéseit ismerve – gondolok itt többek között a kedvezőtlen demográfiai mutatókra, az elvándorlásra, ezáltal a közösségünk gyengülésére – bízom abban, hogy addig, amíg Erdélyben van egy maroknyi magyar közösség, az magában hordozza a biztató jövő reménységét is, és előbb-utóbb megfordul a demográfiai hanyatlás, illetve stabilizálódik a helyzet. Úgy tekintek Erdélyre, mint egy rendkívül szép környezetre, ahol megítélésem szerint mindenki meg tudja találni a maga számításait. Az egyház is ebben érdekelt, és üzenetként is azt tudom megfogalmazni, hogy az egyház mindig ezt a közösséget szolgálja, próbálja a lelki egészséget fenntartani, és segíteni is próbál a rászorulók nyomorán.