Megszokhatta már a csíkszeredai, vájt fülű közönség, hogy júliusban régizene csendül fel a Mikó-vár udvarán és a város különböző templomaiban. Az idei, július 6–12. között zajló rendezvény viszont azért is különleges, mert visszatekintésre ad okot: a Barozda együttes idén ünnepli fennállásának 50., a Codex régizene-együttes pedig 30. évfordulóját. Márpedig az 1976-ban megalakult Barozda együttes története szorosan kapcsolódik a Csíkszeredai Régizene Fesztiváléhoz, és a Codex együttes harmincéves múltja is összefonódik a fesztivállal. 

– Jó emberek kerültek össze jó helyen és jó időben

– fogalmaz tömören Simó József, amikor a Barozda alapító tagjaitól kérdezzük, hogy minek köszönhető a Barozda együttes és a Régizene Fesztivál létrejötte.

A Barozda és a Kájoni

Pávai István és Simó József – mindketten a kolozsvári zeneakadémiáról és a véletlennek köszönhetően – kerültek Csíkszeredába 1976-ban, itt kaptak állást zenetanárként. Korábban mindketten foglalkoztak népzenegyűjtéssel, de rockzenét is játszottak, s már Csíkszeredába érkezésük előtt foglalkoztatta őket egy együttes megalapítása, de kis csapatukból hiányzott egy hegedűs. A csíkszeredai zenetanárok kamarazenekarának egyik próbáján aztán Pávai látta, amint Bokor Imre csellista szünetben, egy hegedűn gyimesi népzenére jellemző futamokat játszott, és meg is kérdezte tőle, hogy lenne-e kedve népzenét játszani: a válasz igen volt, és nemsokára megalakult az együttes, amely névtelenül, és egyelőre fellépések nélkül dolgozott a repertoár bővítésén. Mint a Barozda honlapján olvasható, Simó József így emlékszik vissza az együttes megalakulására: „Egy bérelt egyszobában kezdődött, ahol egy ruhásszekrény, egy zongora és egy ágy volt a díszlet, egy magyar vizsla a tanú, a Barozda megalakulásához.”

Később Györfi Erzsébet népdalénekes is csatlakozott a háromtagú együtteshez, s amikor meghívást kaptak a székelyudvarhelyi Siculus ifjúsági klubba, nevet kellett választaniuk: ekkor lett az együttes neve Barozda, amely a köznyelvi barázda szó ritkábban előforduló, régies, tájnyelvi változata. Mindez ötven évvel ezelőtt történt, és minden, ami ezután következett – ahogyan mondani szokás – már történelem. A népi kultúra hiteles forrása vonzotta őket, a falvakban megőrzött ének-, zene- és tánchagyomány: mint mondják, hiteles formában akarták tanulni és közvetíteni mindezt a városi fiatalok számára, és ők voltak azok, akik Csíkszeredában elindították a táncházmozgalmat.

„Mi főleg csináltuk, mások magyarázták” – írják honlapjukon, és mint Simó József ehhez hozzáfűzte: szenzációs volt a táncházmozgalom kezdete Csíkszeredában. A népzene mellett azonban a régizene is foglalkoztatta az együttes tagjait: az erdélyi magyar zenei múlt feltárása és ismertté tétele is céljukká vált. A Barozda 1976-os megalakulása után három évvel létre is jött a Kájoni együttes, amely a Barozda bővített, régizenélésre alkalmas zenekara volt: „Az éppen aktuális műsor jellegétől függően (népzene, illetve régizene) használtuk hol ezt, hol azt a nevet. 1981–1985 között, négy egymásutáni fesztiválon, a két név alatt, külön-külön műsorral léptünk fel” – írja Simó József a Csíkszeredai Régizene Fesztivál harmincéves évfordulójára készült, Széllel tündökleni című kiadványban.

In memoriam Joannes Kajoni

1979-ben Kájoni János emlékére szerveztek hangversenyt a Mikó-vár udvarán, amelyen többek között fellépett a Barozda is, emlékszik vissza Pávai István, és minden bizonnyal ez az esemény tekinthető a fesztivál előzményének: s hogy mi köze ennek az emlékhangversenynek Kájoni Füveskönyvéhez, arról Miklóssy-Vári Vilmos, a Csíki Székely Múzeum – akkori nevén Csíkszeredai Megyei Múzeum – egykori botanikusa által jegyzett visszaemlékezést idézzük a már említett, harmincéves évfordulóra készült kiadványból: „Ez idő tájt éppen Kájoni János Magyar Herbáriumát (Füveskönyvét, 1656–1673) tártam és dolgoztam fel […]. Gondolván, hogy a zenetörténetben oly neves fráterpáter, ha az orvos-gyógyszerbotanikának is oly jelentős opuszt hagyott hátra, akkor illik tisztelegni születésének negyedfélszázados évfordulóján. Emlékhangversenyt a Mikó-vár udvarán! Miután kérésem az akkori elöljáróság engedélyezte, barozdásokkal, Pávai Istvánnal egyeztettük a koncert népzenei-régizenei repertoárját, és 1979. szeptember 20-án a Mikó-vár udvarán sor került az In memoriam Joannes Kajoni emlékhangversenyre. A koncerten fellépett a Barozda együttes, meghívtuk az erdővidéki Cameratát és műsorvezetőnek Boros Zoltánt, a bukaresti tévé magyar adásának zenei szerkesztőjét. 

A hangverseny után született meg az ötlet: ez a régi­zenélés legyen több koncertnél, váljon a régizene fórumává, hiszen igényli a város és lelki erőforrása lehet előadónak, hallgatónak egyaránt. Ott és akkor határozottan nemcsak szakmai-esztétikai, de etikai tartásunkat is jelezte. Azt a bizonyos adys mégis-morált, és ahogy néhányan megálmodtuk, 1980-tól évente meg is rendeztük a Régizene Fesztivált.”

Nemzetközi helyett erdélyi jelleg

Simó József és Pávai István zenei szerkesztői, illetve rendezői voltak a fesztiválnak. Ekkoriban a rendezvény arculatát Mérey András képzőművész tervezte: az ő emlékének adózva máig a fesztivál emblematikus figurája az általa rajzolt fuvolás kisfiú.

– Az első fesztiválokon erdélyi zenekarok szerepeltek, ez volt a rendezvény erőssége. El is terjedt a fesztivál híre, ami ösztönözte a különböző zenésztársaságokat, hogy erre álljanak rá. Így aztán Erdély több szegletéből is jöttek együttesek, és pont úgy, ahogyan a táncházban megmozdult egész Erdély, a régizenével is ugyanez történt. Nagyon sokan ráálltak erre a vonalra, de ma már nem tudnám ugyanezt elmondani. Most sokkal inkább nemzetközi jellegű a felhozatal

– fűzte hozzá Simó József.

A Barozda tagjai által alapított Kájoni együttes évről évre újabb és újabb műsorral jelentkezett, ugyanakkor több erdélyi város előadótermében, templomában és iskolájában is felléptek egyre bővülő műsorukkal, hogy népszerűsítsék az erdélyi magyar régizenét. 

„Sajnos, a Barozda népsze­rűségének növekvésével arányosan nőtt a román belügyi szervek érdeklődése is irántunk. […] 1985-ben, egy bukaresti bizottság a Barozda tevékenységét vizsgálta, s a rendszerváltás előtti utolsó régizene fesztiválon a Barozda már nem is szerepelt önállóan, minden tervezett műsorát Bukarestben kellett engedélyeztetni, ami gyakorlatilag megbénította tevékenységét. 1986 tavaszán, a már kiplakátolt hetedik Csíkszeredai Régizene Fesztivált két nappal a rendezvény kezdete előtt Bukarestből érkezett rendelkezéssel betiltották” – foglalja össze a történteket Simó József az együttes honlapján. 1986–89 között a fesztivált betiltották, és az együttes tagjai Európa különböző részeibe kerültek. Csak fizikailag váltak el, jegyzi meg Pávai István, hiszen egymással továbbra is tartották a kapcsolatot.

A csíkszeredai fesztivál azonban csak a rendszerváltás után indulhatott újra a helyi és megyei önkormányzat közös szervezésében. 2005-től az esemény főszervezője a Hargita Megyei Kulturális Központ lett, fenntartó intézménye pedig Hargita Megye Tanácsa és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.

Codex lett, Codex maradt

A Codex együttes története is a fesztivál újraindulása után kezdődött: a Filip Ignác vezetésével működő zenekarban jelenleg Szabó Éva, Kovács László, Kovács Éva, Adorján Csaba, Lázár Zsombor és Szőgyör Árpád játszik, de mint Filip Ignác mondja, ez nem mindig volt így.

– 1996-ban kezdő tanársegédként a Brassói Transilvania Tudományegyetem Zenetago­zatán határoztuk el Hanke Ka­talin kolleganőmmel, hogy in­dítunk egy régizenekört a diá­koknak. Többnyire sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai diákok jelentkeztek, majd no­vemberben játsztunk először nyilvánosan Sepsiszentgyörgyön. Az első hét év folyamán sűrűn cserélődtek az együttes tagjai, a végzős egyetemisták elköltöztek, többen külföldre mentek, de lassan kialakult az együttes mostani összetétele, és immár 23 éve játszunk ebben a felállásban

– mondja az együttesvezető. 

Az együttes névadásának története is érdekes, teszi hozzá: több lehetséges, cetlire írt nevet bedobáltak egy kalapba, majd húztak egyet. A Codex elnevezés jött ki, de nem igazán tetszett a tagoknak, ezért visszadobták, és más stratégiát választottak: egyesével kihúzták az összest, és amely utoljára maradt, az lett az együttes neve. A Codex elnevezés maradt utoljára.

– A Csíkszeredai Régizene Fesztivál mindig kiemelt helyen szerepelt az együttesünk életében, minden évben meghívtak, minden évben nagy gonddal és igényességgel készültünk a fesztivál újabb és újabb kiadására

– közli érdeklődésünkre Filip Ignác, aki nemcsak fellépője, hanem 2008 óta művészeti vezetője a fesztiválnak.

„…ez a történet, ami itt elindult, a miénk is…”

Miután Filip Ignác a kilencvenes években számos nyugat-európai régizene-fesztiválon megfordult, ahol párhuzamosan nyári egyetem is zajlott, így volt számára követendő minta, amelyhez igazodott. Dr. László Ferenc a 2007-es fesztivál végén kérte fel őt, hogy művészeti vezetője legyen a fesztiválnak.

– Ahogy átvehettem a fesztivál művészeti irányítását, rögtön javasoltam a nyári egyetem indítását is, amely azóta is működik, majd 2009 óta a Barokk Fesztiválzenekar létrehozását. Azóta is hálás vagyok a mindenkori fesztivál szervezőinek, a Hargita Megyei Kulturális Központ volt és jelenlegi munkatársainak, hogy az ötleteim meg tudnak valósulni, és hiszem, hogy évről évre a Csíkszeredai Régizene Fesztivál hírnevéhez méltón tudjuk szolgálni és gyarapítani Csíkszereda és Erdély egyik fő kulturális kínálatát

– fogalmaz Filip Ignác.

Mint Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója érdeklődésünkre közli, ő maga is 2008-ban lett a fesztivál főszervezője.

– A csapattal alakítottuk ki a rendszert, a feladatköröket az évek folyamán. Forrásbeszerzés, szervezés, programalkotás, műsorfüzet-szerkesztés, fotózás, filmezés, sajtókapcsolatok, helyszínek, szállítás, étkezés, szállás, utazás, váratlan helyzetek kezelése... Nagyon sokrétű a tevékenység egy fesztivál szervezése során. Folyamatosan keressük az észszerű és hatékony megoldásokat, közben egyre inkább szélesedik az együttműködők, szolgáltató köre. Ez nagyon fegyelmezett összehangolást, letisztult feladatleosztást, kommunikációt igényel. Sok változással, félreértéssel, bosszankodással jár, de sok örömmel, sikerélménnyel is társul. Sok ember egymásra hangolódása, együttműködése egy közös célért amúgy nagyszerű érzés, de tudni kell tartani a lelket a csapatban, s elég erősnek lenni a váratlan helyzetek kezelésére is

– fogalmaz szervezői tapasztalatairól Ferencz Angéla.

Az elmúlt években számos európai országból érkeztek előadók a fesztiválra, és 2008-tól a Régizene Fesztivál tagja az Európai Régizene Fesztiválok Hálózatának (REMA), illetve megszerezte a legjobb európai fesztiválok EFFE-minősítését is. 2020-tól az Erdélyi Fesztiválszövetségnek is tagja. A rendezvény iránti igény nőtt, a rendezvény nőtt, elismertté vált szakmai körökben, a közönség is érti és szereti, vélekedik Ferencz Angéla. A nyári egyetem iránt sokan érdeklődnek, nemcsak zeneiskolások, és nemcsak fiatalok: az igazgató szerint nyitott szemlélet lengi be a tanítást, mely kemény munkával, tanulással párosul. 

– Van utánpótlás, büszkék vagyunk arra, hogy a régizene itthon van a térségben, vannak előadók, együttesek, koncertek. Az, hogy a Barozda ötvenéves, a Codex pedig harminc, számomra azt jelenti, hogy ez a történet, ami itt elindult, a miénk is már. Benne vagyunk, mi írjuk tovább, újabb és újabb szereplők kerülnek bele, remélem, sokáig. Jó együtt látni a nemzedékeket, öröm, hogy együtt is muzsikálnak

– mondja a kulturális központ igazgatója.

Ünnepi műsorra készülnek

A Barozda együttes pénteken 17 órától zenés, beszélgetős előadásra hívja a közönséget: Györfi Erzsébet, Pávai István, Simó József, Toró Lajos, Simó Csongor, Papp István Gázsa és Harai László az elmúlt fél évszázad legfontosabb pillanatait idézi fel, miközben hangszereiket is megszólaltatják.

– Ez most kimondottan rólunk fog szólni. Fényképeket gyűjtöttünk össze, azokat fogjuk levetíteni, ez lesz a vezérfonala a beszélgetésnek. Emellett az együttes korszakainak zenéjéből is fogunk játszani

– magyarázta Simó József.

Szombaton, a Mikó-vár udvarán 20 órától pedig bővített formációban lépnek színpadra: Bölöni Vass Emő, Csörsz Rumen István, Czikó Zsuzsánna, Szabó András, Szabó Éva, Ványolós András és Ványolós Orsolya, valamint a Székelyföldi Énekiskola tagjai is közreműködnek. Összeállításuk fő pillérét a Bölcs X. Alfonz kasztíliai király udvarából származó Cantigas de Santa Maria című gyűjtemény dalai képezik, amelyek Szűz Mária csodatételeit beszélik el a trubadúrlíra és az arab-andalúz zenekultúra izgalmas ötvözeteként. Ezt egészítik ki a híres montserrati kolostor Llibre Vermell című kódexének darabjai, amelyek a középkori zarándokok énekeit és körtáncait őrizték meg, mondja Simó József.

A koncert különlegessége, hogy az óportugál és latin nyelvű dalok egy része először csendül fel magyar nyelvű fordításban a csíkszeredai fesztiválon, lehetőséget teremtve a közönség számára a szöveg és a zene kapcsolatának mélyebb átélésére. A változatos hangszerelés, a friss előadásmód szeretettel szólítja meg a hallgatót, teszik hozzá az együttes tagjai.

A Codex együttes hétfőn adott hangversenyt a Mikó-vár udvarán, és mivel műsoraik egyik kedvenc tematikája a régizene és a népzene közötti párhuzamok, „áthallások” feltárása, ezért jubileumi hangversenyük is ezt a témát járta körül: olyan dallamok csendültek fel, amelyek hasonló, olykor szinte azonos formában jelennek meg a korabeli magyar kéziratokban és a népzenei gyűjtésekben, esetenként pedig a nyugat-európai forrásokban is.