Elavult vízközműrendszer, elodázott megoldások Csíkkozmáson
Elavult hálózat szolgálja ki a csíkkozmásiakat: mivel a település felszíni, gyakran szennyeződő forrásból nyeri a vizet, az emberi fogyasztásra nem alkalmas – az ott élők így vezetékes ivóvíz helyett 30 százalékos árkedvezményt kapnak a szolgáltató Harvíz Rt-től. A megoldást egy nagyberuházás jelentené, de az évek óta várat magára – az önkormányzat jobb híján a háztartási kutak bevizsgálását ösztönzi.
Nem új keletű, de naponta bosszúságot és kényelmetlenséget okozni képes problémával néznek szembe a csíkkozmásiak: a településen egy, még a nyolcvanas évek elején kiépített vízhálózat működik, mivel azonban a közműrendszer és annak szűrőberendezése elavult, a vezetékes víz nem felel meg az ivóvíz-minősítés kritériumainak.
Modernizálni kellene
Szántó László, Csíkkozmás polgármestere szerint a szolgáltató Harvíz Rt. feladata lenne az infrastruktúra, és ezáltal a szolgáltatás modernizálása. – Körülbelül tíz éve vette át a szolgáltatást a Harvíz, és tudomásom szerint volt egy megállapodás arról, hogy a vízszámlába beépített többletszolgáltatási díjból a regionális vízszolgáltató karbantartásra és modernizálásra is áldoz – mondta a polgármester.
Azt a településvezető sem vitatja, hogy összetett a helyzet, mivel a többletbevételt részben karbantartásra, részben pedig nagy volumenű beruházási projektekre fordítják (például a Harvíz Rt. a Nagy Infrastruktúra Operatív Program – POIM – pályázatán elnyert összegből a megye számos településén bővítené és korszerűsítené az ivó- és szennyvízhálózatot – szerk. megj.), csakhogy azt is látja: sajnos ezek a projektek alig haladtak előre az elmúlt években. Mint kifejtette, Csíkkozmás az egyetlen olyan település, ahol a Harvíz szolgáltat, de nem iható a vezetékes víz.
Felszíni forrásból, harmadával olcsóbban
Az egyik fő probléma, hogy a település felszíni forrásból – patakokból – nyeri ki a vizet, amely esőzéskor, de általánosságban is jobban ki van téve a szennyeződéseknek és a csapadék utáni zavarosságnak. A csíkkozmásiak – mivel nem ivóvizet kapnak – 30 százalékkal kevesebbet fizetnek a vízért, amit a Közműszolgáltatásokat Szabályozó Országos Hatóság is engedélyezett.
– A közintézményekbe, valamint az önkormányzati tulajdonban lévő Tulipán panzióba a vizet a szomszédos Csíkszentmárton településről szállítják. Hátránya ennek, hogy ezt a vizet csak két napig szabad tárolni – mondta Szántó László. Hozzátette: tudja, hogy ez sok bosszúságot okoz a helyieknek, de egyik lehetséges megoldásként látja, hogy az udvarokon található kutakat – már akiknek van – újra használatba vegyék, és vizüket bevizsgáltatják.
Az évek óta tartó állapotról megkérdeztük a regionális szolgáltatót is. Megerősítették, hogy Csíkkozmás községben működik közműves vízellátás, a Harvíz Rt. így vette át a rendszert, ugyanakkor a szolgáltatott víz minősége nem felel meg az ivóvízre vonatkozó szigorú minőségi előírásoknak. Ennek oka szerintük, hogy a helyi rendszer nem rendelkezik ivóvízminőséget biztosító szűrő- és tisztító technológiával.
„Szűrési vagy egyéb vízminőség-javító technológia nincs beépítve, így kizárólag a fertőtlenítés történik meg, klórozással. Ez a technikai háttér nem teszi lehetővé, hogy az ott élők biztonságos ivóvízhez jussanak vezetékes formában. (…) Mivel nem minősül ivóvíznek a szolgáltatott víz, ennek díjszabása is eltér az ivóvíz áraitól. A csíkkozmási lakosoknak a törvény által megengedett maximális 30 százalékos árkedvezményt biztosítunk erre a nem ivóvíz minőségű szolgáltatásra. Ez a kedvezmény tükrözi a vízminőségbéli eltérést, és azt a szándékunkat, hogy méltányos terhet rójunk a fogyasztókra” – közölte lapunkkal írásban a szolgáltató.
Jó ideje dolgoznak a megoldáson
A vízellátó rendszerek – így a csövek, vízművek és tartályok – az adott önkormányzat tulajdonában vannak, így a beruházások és fejlesztések elindítása és finanszírozása alapvetően önkormányzati hatáskörbe tartozik. A Harvíz mint üzemeltető a rendszerek működtetéséért és karbantartásáért felel – szögezte le a szolgáltató arra a kérdésünke, hogy mi lehetne a megoldása a rég fennálló problémának. Hozzátették ugyanakkor, hogy „aktív együttműködést” folytatnak „minden érintett önkormányzattal”, „hogy közösen tudjunk előrelépni a lakosság javára”.
„A Csíkkozmáson fennálló vízminőségi probléma megoldását a szépvízi víz bevezetése jelenti. A Harvíz projektmegvalósító irodája több mint 7 éve dolgozik egy, a térséget átfogó infrastrukturális fejlesztési projekt finanszírozásának jóváhagyásán; Csíkkozmás is részét képezi ennek a nagy volumenű, európai uniós és állami forrásokból tervezett beruházásnak, melynek célja az ivóvízminőség biztosítása a település számára” – közölték.
Kitértek arra is, hogy szolgáltatási területükön időszakosan más településeken is előfordulhat vízminőségi probléma, különösen nagyobb esőzések idején, ilyen a fenyédi zóna, Kápolnásfalu, Homoródfürdő, Korond. Ezekben az esetekben a szolgáltató minden alkalommal értesíti az érintett önkormányzatokat a kialakult helyzetről, és „az együttműködés keretében igyekszünk ideiglenes vagy hosszú távú megoldásokat keresni” – írták.
A népegészségügy álláspontja
Dr. Vass Előd, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság munkatársa érdeklődésünkre kifejtette: mivel a településen nem ivóvizet szolgáltatnak, nekik eleve nincs hatáskörük erre vonatkozóan. A kutak tekintetében pedig azt közölte: arra nincs konkrét szabály, hogy mikor kell bevizsgáltatni a vizet, de az eljárás mindenképpen ajánlott – kiemelten akkor, ha a kutat hosszabb ideig nem használták, ha mérvadóan megváltozott annak környezete, ha esetleges szennyezéseknek van kitéve stb.
– Az általános tapasztalat szerint a lakosság komolyan veszi a kutak bevizsgálását – leggyakrabban azok a fiatalok élnek ezzel, akik falun vásároltak vagy örököltek házat, és a telken található kutat újra használatba szeretnék venni – jegyezte meg a népegészségügyi igazgatóság illetékese.

