László Erzsébet, Gáll Menyhért és Czirják Zalán rendszeresen találkozik egy nagyobb társaságban. Ők is a Caritas Fogyatékkal élő felnőttek nappali foglalkoztatójába járnak. Az egyéni fejlesztés mellett rendszeresen van itt, a gyergyószentmiklósi központban csoportfoglalkozás, és Szabó Erzsébet pszichológus arra ösztönözte a résztvevőket, tartsanak előadást arról, ami életükben lényeges, érdekes, különleges. Volt már szó női minőségről, fociról, rezesbandáról, pásztorkodásról, de a földtől elrugaszkodva csillagászatról is. Három személy sorsfordulásáról olvashatnak az alábbiakban, fejlődésükről egy mozgásfejlesztő pszichológus nézőpontjából és erőt adó reményükről. 

Egy sánc került a traktor útjába

László Erzsébet most 41 éves. Ha öt évre visszatekintünk, azt a nőt látjuk, aki férjével két lányát neveli, gazdálkodó családban él, és abban hisz, hogy a munkát nem szabad holnapra hagyni. 2020-ban változott az élete. Aznap, amikor a bálázott széna beszállítását kellett megoldani, Erzsike családjával ment a mezőre. Férje vezette a traktort, a platóra sorban gurították fel a bálákat. Kettő már fent volt. 
– Egyik bálát a lányom tartotta, a másikat én. Egy sánc került a traktor útjába, és ahogy próbált rajta átmenni a férjem, az 500 kilós bála megindult. A szandálom csúszott, nem tudtam oldalra elugorni. A szekér végénél leestem négykézlábra, és rám a bála. Akkortól deréktól lefelé az érzés megszűnt. Dagadt a hátam, tudtam, eltörött a hátgerincem.
Erzsikét mentő szállította Gyergyóba, onnan Csíkba, onnan Marosvásárhelyre, ahol a Covid-teszt eredményére is várni kellett, így közel két napba telt, amíg a műtétre sor került. Az elsőre, mert másnap újraműtötték. 
– Az orvos azt mondta, a műtét jól sikerült, amit tudtak, megtettek, a többi rajtam múlik. Semmivel nem biztattak. Az éves kontrollkor mondta el a doktorom: nem akart elkeseríteni, de egy százalékot adott arra, hogy a lábaimat fogom tudni használni.
Átalakult az élet a László-házban, akadálymentesítették, amit lehetett, Erzsike megtanult kerekesszékkel átugratni a küszöbökön, férje korlátot készített, hogy a házból kijöhessen. Felvonót Erzsike nem akart, mert az csak a kényelmét és nem a fejlődését szolgálta volna. Tudta: mozgás kell, minél több, és amikor a caritasos fejlesztésről tudomást szerzett, jelentkezett. 
Két éve elmúlt, hogy mozgásfejlesztésre jár. Azt mondja, lelkileg kapott nagy segítséget, hogy felálljon a padlóról. Megértette teste működését, már tudja, melyik izma hová szolgál, milyen mozgásnak milyen haszna van, tud guggolni, fél térden állni, és már nem fél az eséstől. 
– A központnak azt köszönhetem, hogy megtanultam elesni és felállni. Megszabadultam a lemezektől is, melyek a csigolyáimat tartották össze, annyira stabil a gerincem, hogy nem szükségesek már.
Messzire elhallatszott régebb, ha Erzsike érkezett, a járókerete csattogott minden lépésnél. Ma már csendben előrébb teszi, utána lép, sőt, pár másodpercre nélkülözni is tudja. Megáll a lábán. 

Profi kézilabdázó voltam, amikor diagnosztizáltak

Gáll Menyhért, ameddig csak visszaemlékszik, mindig vonzódott a virágtermesztéshez. Gyermek volt, amikor már olyan kardvirágokat nevelt, hogy, amint nagyanyja felhozta a gyergyói piacra, szempillantás alatt elkapkodták. Akkoriban nagyanyjától érdeklődött, melyik virág milyen törődést igényel, aztán, amikor megjelent az internet, ott kezdett kutakodni a sikeres termesztés iránt. Sok évvel később kertészeti tanfolyamra is beiratkozott. Előtte megkérdezte az oktatót, fogad-e olyan tanoncot, aki két mankóval érkezik. Menyhértnek sok minden változott az életében, de megmaradt a virágok, növények iránti szenvedélye. 
– Középiskolában könnyű­fémforgácsolást tanultam, aztán gyógytorna szakra felvételiztem, de dolgoztam külföldön vendéglátásban, zöldségesben is. Ma már itthon élek, fejlesztem növényismeretemet elméletben, gyakorlatban. 2005-ben diagnosztizáltak, akkor profi kézilabdázó voltam, és éreztem, gyengül a teljesítményem, pedig csak huszonhárom éves voltam. A sportot feladtam, s bár mondták, a sclerosis multiplexszel nem lehet viccelni, én félvállról vettem, elmentem külföldre dolgozni. Rosszabbodott az állapotom, a kezelést sem találták el az orvosok. Azt mondják, többet kellene pihennem, de mikor látom, hogy szép az idő, indulok ki a virágaim közé… Végül is ez a tevékenység gyógyító, érzelmi stimuláció. A Caritas-csoportba is azért jelentkeztem, hogy ha nem is visszafordítható ez a betegség, legalább a jelenlegi állapotomat szinten tudjam tartani. Magas vagyok, sokat esek, de már nem pánikolok be a földön. Tudom, hogy kell talpra állni.

A nehezített szintre léptem

Czirják Zalán doktori címmel rendelkezik, a csillagászatnak egy olyan témájában kutatott, amit Romániában matematikusok, Magyarországon fizikusok végeznek, s mivel ő Magyaroszágon doktorált, asztrofizikus címet kapott. Ha hétköznapi nyelven kell elmondja kutatási témáját, azt mondja, az az égitestek mozgásáról szól. Mosolyog, amikor azt hallja, hogy le vannak terhelve a diákok, milyen nehéz a matekérettségi. 
– Az a tananyag, amit nyolcadik osztályosok tanulnak, időszámításunk szerint az első századinak felel meg, ami érettségire kell, az 18. századi matek, az egyetemi alapképzésen 19. századi matek szintjét lehet elérni, a mesterin jutnak el saját szakterületükön az 1950-es évekig, a doktori iskolában meg kell érteni, ami ez után következik, sőt nem elég csak érteni, hozzá is kell tudni szólni, új eredményeket felmutatni. Én, mivel most már kutatóintézetben is dolgozom, úgy illik, hogy a 21. századit éljem, igaz, csak bizonyos területeken. Az ismereti anyagok minden szakterületen egyre rohamosabban bővülnek és bonyolódnak, ahogy haladunk az időben előre, de ugyanakkor a beavatottak számára rettentő érdekessé és izgalmassá is tudnak válni.
Zalán, aki a csillagászat mellett az alkalmazott matematikát is nagyon szereti, egy országos kutatási és fejlesztési intézet munkatársa, mely az ország helyi erőforrásaival és állatállományával foglalkozik. Része annak a munkacsoportnak, amely tanulmányozza bizonyos lápok helyreállítási munkálatainak eredményeit. Ezek mellett az intézet az erdők „egészségügyi állapotát” is ellenőrzi, adott típusú bogártámadás-jelentések tanulmányozásával, illetve átfogó képet készít különböző állatfajokról országos szinten, például vadászati jelentések alapján az őzpopulációról, országos méhészeti adatok alapján a méhcsaládokról – ilyen kutatásokban vesz részt Czirják Zalán, aki tudományos munkáját kerekesszékben ülve végzi.
– 2012-ben az alapképzésem vége felé jártam, amikor megállapították nálam a sclerosis multiplexet. 2016-ban, a doktorim vége felé éppen készültem egy angliai konferenciára, amikor az utcán összerogytam, eltörött a jobb bokám, azóta nem tudtam felállni. Kerekesszékben védtem meg a doktori disszertációmat is. A balesetem után, ha valaki megkérdezte, hogy vagyok vele, akkor egy számítógépes játék hasonlatával éltem: eddig az életemet a normál szinten játszottam, most a nehezített szintre léptem. És ameddig a Fentiek úgy látják jónak, hogy tapossam a földet, addig ezt fogom csinálni.
A ’89-es születésű „forradalmi gyermek” betegsége az alsó végtagjait érintette súlyosan, nem is érzékelte a lábait, amikor édesanyja biztatására, a doktorin túljutva igent mondott a caritasos mozgásfejlesztésre. 
– Lázár rájött, hogy nekem az elméleti részét is el kell magyarázni a mozgásnak – ha megértem a mechanizmust, tudok a testemre figyelni, és megérezni: ha halványan is, de érzékelek. Jobban tudok figyelni magamra is, a környezetemre is, a mozgásérzékelésre, a kommunikációra, és arra is, hogy amilyen fizikai helyzetben vagyok, azt tudjam javítani. A cél az, hogy kezdjünk valamit a lábaimmal. Hátha tudnék megint járni.

Egy járókeret, két mankó és egy kerekesszék 

Különböző segédeszközökkel érkezik a három kliens a mozgásfejlesztő központba. Trénerek, segítő szakemberek tartják itt a mozgásfejlesztést és mentálhigiénés foglalkozásokat, a bejárók csapattá, bajtársi közösséggé alakultak, akik együtt kirándulnak, segítenek egymásnak, erősítik egymást. Erzsikében, Menyhértben és Zalánban közös az is, hogy mindhármuknak van kapcsolatuk Sebestyén Lázárral, aki kinesztetikatréner, ugyanakkor pszichológus és egészségügyi szakápoló is. Őt kértük, beszéljen hármukról úgy, ahogyan ő látja életükben a változást.  
– Erzsike egy életerős, munkás gazdálkodó volt, aki pont munka közben sérült meg, és a gerinctörése az orvos szerint végleges bénulást okozott a lábaiban. Akaratának köszönhető, hogy izomcsoportról izomcsoportra vette megint birtokba a lábait, már a lába fejét is jobban tudja kontrollálni, saját testéről rengeteget tanult. A hirtelen jött tehetetlenségéről és egyéb terhei­ről is tud beszélni, átkeretezi a történteket.
Menyhért sportos ember volt, kosarazott, úszott, és a betegség beleszólt ebbe az aktív életbe. Törekszik az önállóságra, vezeti az autóját, másokat is fuvaroz. Ott van számára a kertészet, és segítő beállítottságú személyként hasonló betegséggel küzdő barátját biztatja, hogy segítsen neki kertészkedni. Tudja, mit szeretne csinálni, de a fürgeség hiányzik: aki csak két mankóval tud közlekedni sima helyen is, annak a kertben még nehezebb, még a kezei sem szabadok. De imádja a ribizlibokrait, a rózsáit, és állandóan képezi magát, mindig újat tanul a növényvilágról. A mozgása sokat javult, sokkal merevebb volt, még viccelődött is, „robocoposnak” nevezte közlekedését. Megtanult felkelni, már nem esik pánikba, ha a padlóra kerül.
Az elején az volt az érzésem, Zalán nem hiszi, hogy mi tudunk rajta segíteni. A hite volt megroggyanva, hogy ebből lehet jobb, mert a tapasztalatai mást mutattak. Annyira gyors leépülésnek volt az elszenvedője, hogy nem hitt a javulásban. Az édesanyja viszont tapasztalta nálunk, hogy igenis van változás, így ő volt a biztató. Megtaláltuk a közös hangot, nem rám, hanem a segítési módjára mondott igent, ezért bármelyik trénertársammal ugyanolyan jól tud együtt dolgozni. A fejlődése látványos, és jön is, amikor csak alkalma van rá. A csoportban is megtalálta a helyét, azzal együtt, hogy ő átlag feletti képességekkel rendelkezik, és a tudását is szívesen megosztja.
Lázár a szavak embere és a fejlesztés hívője. Azt mondja, a betegség léte tagadhatatlan, a betegség degeneratív, krónikus, de nem halálos. A mozgáskorlátozottság pedig nem biztos, hogy a betegség következménye, lehet, csak új megoldásokat kell találni egy-egy elakadásnál. 
– A betegséget, ha nem is lehet megszüntetni, a mozgást lehet javítani. A betegséged nem azonos a mozgásoddal. Ne parázz! A stressz csak korlátoz a mozgásodban! – szól a javaslata, amihez hozzáteszi: – Hajlamosak vagyunk a betegségen keresztül látni az embert. Én az emberen keresztül látom a betegségét. Először látom Zalánt, Erzsikét, Menyhértet, és azt, hogy külön-külön mivel küzdenek, mire képesek. Az ember komplex lény, betegséggel, gondokkal, hittel és szándékkal. Ez utóbbit nem szabad elfelejteni, mert a mozgás a szándékkal indul. Ha nincs szándék, nincs mozgás. Ezért előny számomra a pszichológiatudásom, mert minden embernek más a motivációja, mint ahogy a kiábrándultsági foka is. Ha nem az embert nézed, és nem a szándékát ébresztgeted, akkor a fejlesztés technikává silányul, eredménytelen lesz.

A szándékot ébresztgetni

Jó munkát végzett a szándékébresztgető, aki fotókon rögzíti a sikerélményeket. Azt mondja, ezek visszaigazolásai a fejlődésnek akkor is, amikor nem annyira látványos az előrelépés. Tanulja és tanítja értékelni azt, hogy az ember több, mint a betegsége, hogy érdemes megbecsülni azt, amink van. Azt mondja, már nem nyafog, mert látja, az ő problémái kisebbek, mint másokéi, akiktől sokszor az erőt, a motivációt kapja. Jó számára hallani, amikor Erzsike azt mondja: „Azt remélem, mind tovább fogok fejlődni, mert mindenáron az a célom. Nem is reménykedem, inkább bizakodom, hogy újra tudok járni segédeszközök nélkül.” 
Élmény az is, amikor Zalán rövid és hosszú távú céljait sorolja: „Most fejlesztjük azokat a részeket, ahol érzéskiesés van. Hosszú távon pedig a konferenciákra, előadásokra jó lenne, ha kerekesszék nélkül tudnék járni, mert az nekem is, környezetemnek is könnyebb lenne. Ha nem sikerül, akkor azért van az elektromos kerekesszékem, azért van az internet, hogy megtarthassam az előadásokat”. 
A Menyhért vágyát, aki azt mondja: „Azt szeretném, hogy mindenki jobban legyen, hogy szabadon, akadálymentesen élhessük azt, amit szeretünk”, Lá­zár megfejeli: 
– A minél nagyobb önállóságot kérem számukra Istentől, hogy ne szoruljanak senki segítségére. Hogy félelem nélkül tudjanak közlekedni, boldogulni. Az igazság az, hogy ha Istentől bármit lehet kérni, én gyógyulást kérnék nekik, mert a történelem folyamán sok gyógyíthatatlan betegségre került gyógyír. Miért ne történhetne meg ez Erzsikével, Menyhérttel, Zalánnal és a többiekkel is?
A statisztikák szerint minden társadalom öt százaléka halmozottan sérült, további tíz százaléka mozgásában korlátozott. Csak Gyergyószéken 7000 embernek szól tehát e jókívánság, a kézimunkázó, a kertész és a csillagász biztatása: a szándék a legfontosabb!