Maros megyében, Ma­gyarózdon működik a Bonus Pastor Alapítvány 2005-ben megnyílt terápiás otthona: az isten háta mögötti kis faluba vonulhatnak el 6–9 hónapos hosszú terápiás rehabilitációra a szenvedélybetegségükből kilábalni kívánó magyar anyanyelvű alkohol-, drog-, szerencsejáték- és egyéb függőségekben szenvedők. De az alapítvány munkája ennél szerteágazóbb: foglalkoznak prevencióval, utógondozással, önsegítő csoportok működnek Erdély több településén, megyénkben Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is; évente több alkalommal hirdetnek táborokat, rövid terápiás alkalmakat – legközelebb november 18–29. között szerveznek terápiás programot Magyarózdon, amelyre nemcsak szenvedélybeteg férfiakat, hanem nőket, hozzátartozókat is várnak. 

Jók az eredmények

A terápiás otthon 23 férőhelyes, és bármennyire meglepő, szinte sosincs telt ház: átlagosan 16 bentlakóval dolgoznak az alapítvány szakemberei. A közel húszéves működése óta elég sok Hargita megyei személy is belevágott a több hónapos programba, tudtuk meg Geréb Tünde pszichológus-pszichoterapeutától, az alapítvány munkatársától. 

– Ha onnan nézzük, hogy például az alkoholizmus mennyire van jelen, lehetne akár telt ház is, sőt, a helyek száma is kevés lenne. Bár növekvő a tendencia, hogy szaksegítséget kérjenek az emberek, ez még nem mondható általánosnak. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy Ózdon is egyre stabilabb a létszám és egyre hamarabb jönnek az emberek, nem várják meg, hogy nagy legyen a baj

– fogalmazott.

Míg eleinte többnyire alkoholfüggők jelentkeztek, később növekedett a játékfüggők száma, az elmúlt 7-8 évben a drogfüggőké is. A magyarózdi több hónapos terápia célja tulajdonképpen az absztinencia megvalósítása, valamint a pozitív személyiségépítés (hatékony viselkedésminták, új értékek, életvezetési képességek elsajátítása és gyakorlása, az egyén megtanul „jobban” működni, felelősséget vállalni, önmagát ellátni stb.), mindezt egyéni lelkigondozáson, csoportterápián, munkaterápián, áhítatokon (a kezelés keresztény lelkiségű, de a részvételnek nem feltétele a hit), sporttevékenységeken keresztül érik el. 

– Akik végigviszik a hosszú programot, több mint 70 százalékuk fölépül. A Portage-modell, amivel dolgozunk, 9 hónapra van kialakítva, ám fél évbe is beleférhet, ha az egyén így szeretné. Nemcsak az absztinenciát értjük fölépülésen, hanem az életminőség javulásának elérését is több területen, azt, amikor rendeződnek az érintett kapcsolatai, a munkához való viszonya, általában a mentálhigiénés egészsége. Kétéves időszak után lehet kimondani, hogy megtörtént a felépülés

– mutatott rá Geréb Tünde.

Idő és erő kell a változáshoz

A hosszú terápia hozhat lényegi változást: a több hónapos kiszakadás a megszokott környezetből egy intenzív gyakorlóterep, ahol az érintett a mindennapi tevékenységek közben szembesülhet azzal, ahogyan ő működik, tanulhat alkalmazkodást, együttműködést, feszültségoldást, folyamatos visszajelzést kap társaitól, a szakemberektől. Ezt az intenzitást nem lehet elérni ambuláns beavatkozásnál, húzta alá a pszichológus. A Portage-program kanadai eredetű, 23 országban alkalmazzák a szenvedélybetegek rehabilitációjában, fontos eleme a terápiás közösség kialakítása, amely segíti a függő egyéni gyógyulását. A felépülési arány nagyon jó, szemben például a kórházakban megvalósuló detoxikálási programokkal, ahol mindössze 2-3 százalékra tehető a tartós gyógyulás. 

– Nem azért, mert rossz lenne, hanem mert a kórházban elérhető segítség egy medikális megközelítés. Ez az alsó szint, ezután kell következnie a pszichoterápiás etapnak

– magyarázta a szakember.

Mit tehet a hozzátartozó?

A hosszú terápiás programon való részvétel feltétele, hogy a szenvedélybeteg saját elhatározásból vágjon bele. Ám gyakori, hogy a függő vehemensen tiltakozik a rehabilitáció ellen. 
– Ilyen esetben jöjjön hozzánk a hozzátartozó, nem kell megvárni, míg az érintett nyitottá válik a segítség elfogadására. A hozzátartozókban ún. társfüggőség alakul ki, és vannak módszerek, amelyekkel elkezdjük ezt leépíteni. Így létrejön egy természetes krízis, hiszen a szenvedélybeteg alá már nem lesz kifeszítve az a „háló”, amelyet a hozzátartozó biztosított addig, tehát előbb-utóbb szembesül tettei következményeivel. Ez felgyorsíthatja a folyamatot, amikor végül maga az érintett lesz motivált a változásra. Van olyan módszer is, amikor egy családi beszélgetésen szembesítik a függőt a közeli hozzátartozói azzal, hogy őket hogyan érinti a függősége, nem vádolják, hanem a tényeket vázolják fel. Már ez elvezethet oda, hogy a függő elmenjen egy konzultációra. Ha mégsem, a szenvedélybeteg tudtával a hozzátartozóval kezdenek dolgozni, hogy megszűnjön a társfüggőség. Például többé nem mossák fel az összehányt konyhát utána, és a szenvedélybeteg másnap szembesülhet a tettével. Érzelmi zsarolás nélkül, az ilyen dolgoknak az abbahagyása mentén, lassan eljuthatnak ahhoz a ponthoz, hogy a függő segítséget kér – részletezte Geréb Tünde. 
A lényeg, hogy a szenvedélybeteg saját döntése nélkül nem működik a dolog. 

– Annyira nem, hogy én nem fogadom el, hogyha a feleség hív és időpontot kér a férjének, hanem azt mondom, hogy a férj hívjon fel. Ha erre egy évet kell várni, akkor megvárjuk.

És mi lesz a nőkkel?

Utógondozói programot is mű­ködtet a Bonus Pastor Alapítvány, több eseményre is családdal együtt várják a függőségből kigyógyult embereket, rendszeresen szerveznek ún. öregfiú-találkozókat azoknak, akik befejezték a hosszú terápiás programot. A legutóbbi országos találkozón például olyan férfi is volt, aki 30 éve végezte el a terápiás programot. Az utógondozás biztosíték arra is, hogy az érintett tovább dolgozik önmagán.
A megváltozott életvezetés fenntartásában van nagy szerepük a helyi támogató csoportoknak is, amelyeket felépült szenvedélybetegek vagy szakemberek vezetnek. A pszichológus szerint megerősítő hatása van, ha ezekbe időnként bekapcsolódnak az érintettek. Ebben benne van a felvállalás is, hiszen a felépülésnek az az egyik kritériuma, hogy az érintett fel tudja-e vállalni a függőségét a szűkebb-tágabb környezetében. Rá is pozitívan hat vissza, ha emelt fővel képes magával szembenézni, hogy ő egy fölépült függő, mondja a szakember.
Nagy szükség lenne ugyanakkor női terápiás otthonra is, folyamatos az érdeklődés iránta. Aki „magyarul” akar gyógyulni, annak Magyarországig kell elmennie, ha nem, maradnak a néhány napos terápiás programok, illetve az egészségügyben elérhető lehetőségek. Érdeklődésünkre Geréb Tünde megerősítette, hogy az alapítvány tervei között szerepel egy női otthon létrehozása is. 
 

A Bonus Pastor Alapítvány tevékenységéről, a lehetőségekről és elérhetőségekről az érdeklődők a bonuspastor.ro weblapon, illetve a szervezet Facebook-oldalán találnak információkat. Ugyanakkor a Gyulafehérvári Caritas is működtet Ki-Út címmel konzultációs programot szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson – elérhetőségük megtalálható a caritas-ab.ro honlapon.