Hirdetés

Bölcsődét építenek Gyergyóditróban

Nem típusterv szerint megvalósuló, az Országos Beruházási Társaság (CNI) által finanszírozott bölcsőde épül Gyergyóditróban. A Mesemalom elnevezésű korszerű épületegyüttesben óvodai és napközis csoportok is helyet kapnak; parkoló és játszótér is része a beruházásnak.

Boncina-Székely Szidónia
Bölcsődét építenek Gyergyóditróban
Fotó: László F. Csaba

Több mint 7,5 millió lejes beruházással bölcsődei, óvodai és napközis csoportoknak helyet adó komplexum épül Gyergyóditróban. A 2024 nyarán tartott ünnepélyes névadó és alapkőletétel után lefolytatták a közbeszerzési eljárást, amelynek eredményeként egy besztercei vállalkozás kezdhette el a munkát május végén.

– Jelenleg az épület alapozását végzik, a kivitelezőnek 12 hónap áll rendelkezésére a komplexum felépítéséhez. Abban bízunk, hogy a tél beállta előtt a kinti munka befejeződik, és a hidegben a belső terekben tudnak majd dolgozni – fogalmazott megkeresésünkre Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere, hozzátéve, bíznak benne, hogy a 2026–27-es tanévet már itt kezdhetik el a legkisebbek. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A 900 négyzetméternyi hasznos felülettel rendelkező épület érdekessége, hogy a közepén lévő nyitott részben játszóteret és sportoláshoz alkalmas teret alakítanak ki, valamint helyet kap benne egy tornaterem is; az udvaron szintén játszóteret, illetve egy parkolót építenek. Az épület terveit Máthé Zoltán műépítész készítette. 

Bölcsődét építenek Gyergyóditróban



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!