Tavaly novemberben nyílt meg az Elfeledett harcosok és örök ék­szerek – Vándorló barbárok a Római Birodalom válsága idején című kiállítás az Erdélyi Történeti Múzeumban, amely az intézmény eddigi leg­ér­té­kesebb tárlata. 

A vándorlás örök

A tárlat igazi időutazást kínál a látogatónak, felvonultatva az Erdély területén talált, az V–VI. századból származó arany- és ezüsttárgyakat, de kicsit átlép a Kárpátokon, is bemutatja például a híres pietroaselei aranyleletet is (Buzău megye). Ha akarjuk, vezetőnk is lesz Rosamunda, egy (fiktív) gepida lány sze­mélyében, aki magyarul, ro­mánul vagy angolul mesél a korról, amikor a földbe ke­rültek a csodálatos tárgyak, talán mert menekülni kellett, elásni, megmenteni a vagyont, az értéket, mert népek jöttek-mentek, mint a történelem során oly sokszor a Kárpát-me­dencében. A zűrzavaros kor megjelenítését mai kon­textusba is helyezi a kiállítás, kisfilmekkel ábrázolja, hogy a migráció nem új jelenség, és rávilágít arra is, hogy mindig oka van: háborúk, éhínség, más népek betörése vagy épp a jobb élet, jobb feltételek miatt indultak és indulnak el népek.

Az arany ragyogása

Sötét falak, homályos termek őrzik a kincset, ami fokozza a vizuális hatást: a falba be­nyúló tárlókból hihetetlen in­tenzitással ragyog fel az arany. A vitrinekben elhelyezett kin­csek sem maradnak el ha­tás szempontjából, főleg ha elmerülünk a díszítésük, vál­tozatosságuk szépségeiben is. Világszinten egyedi tárgyakat láthatunk, amelyek összesen 11 hazai, és 4 külföldi múzeumból származnak. Először látható Erdélyben a szilágysomlyói kincs, amely az egyik legértékesebb nép­vándorláskori leletegyüttes, és amelynek egy részét Bécsben, másik részét a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik, ráadásul ez a második alkalom, amikor darabjai együtt tekinthetők meg. A tárgyakat két részletben, a 18. és 19. században találták meg. Legértékesebb közülük az ónixköves császárfibula, mely a római kori császárok ábrázolásairól ismert, de ilyes­mire máshol még nem bukkantak rá a régészek.

Szug­gesztíven mutatják be a kincs másik ikonikus darabját, egy aranyláncot, amelyen rang­jelző szimbólum és szá­mos kis szerszám fityeg. Láthatunk még nagy méretű, részletgazdag kidolgozású arany­érméket, amelyeket egy­kor nyakban hordhattak, stá­tusszimbólumként. Gyönyö­rű, ékkőberakásos fibulák is a kincshez tartoznak, ezt a „ruhakapcsot” többnyire a vál­lon viselték, nők és férfiak is.

Kotló, aranycsibék, torzított koponyák

Számos más, az ország te­rü­letén véletlenül vagy az el­múlt évek nagyberuházásait megelőző régészeti feltárások során előkerült kincs is meg­csodálható. És egy helyen látható a sokak számára a „kotló és aranycsibéi” néven ismert kincs is, a már említett pietroaselei aranylelet, amely így együtt majdnem 20 kilogramm. A leletegyüttes egy része mintha fejedelmi étkészlet lenne, gyönyörűen megmunkált hatalmas tá­lakkal, kancsókkal és csé­székkel, aztán ékszerek és fibulák, a tenyérméretű ma­dármotívumos darabok va­lójában ragadozó madarat formálnak.
Igazi kuriózumként néhány torzított koponyát is láthatunk. A szokást a hunok hozhatták magukkal Közép-Ázsiából, de például a gepidák is átvették. Talán státusszimbólum volt ez is, mint a rengeteg felhalmozott arany, ami valamikor egy-egy személy rangját és hatalmát hivatott szemléltetni.

A föld sok mindent rejt magában

Amit itt láthatunk, az a szerencsés véletlennek vagy szakszerű ásatásnak kö­szönhetően került elő, és (talán) örökre megmarad. Bár a hollandiai múzeumból ellopott dák aranykincs szo­morú példája annak, hogy ma is veszélyben lehetnek az értékes történelmi leletek. A kolozsvári kiállítás másik erőssége éppen ehhez kap­csolódik: animációs kis­fil­mek mutatják be egy-egy le­l­et­­együt­tes viszontagságos tör­ténetét is.
A hunok kitörölhetetlen nyomot hagytak Erdély te­rü­letén (megtekinthetünk né­hány, a hunokhoz köthető rejtélyes funkciójú fémüstöt is). Népek mozdultak meg miattuk, szokásokat vál­toz­tattak meg – például a te­­metkezési szoká­sokat is: a tárlat egy IV. század végi sírleletet is bemutat, ahol a férfi mellett már a fegyverek is megjelennek, a nő mellett pedig ott vannak a használati tárgyak.

Korok változása

A kiállítás kincsei közül sok a „római munka”, hiszen a hunoknak ajándékokkal is fizethetett a válságban lévő Róma, hogy üljenek nyug­ton, vagy hogy segítsenek le­­győzni egy másik barbár népet. De lehetnek köztük helyben készült darabok is. Az ábrázolt korban Erdély területe etnikailag nem volt egységes, hunok, különböző germán népek időztek itt, a tárlat épp ezt az etnikai és kulturális sokszínűséget, gazdagságot hangsúlyozza. És azt, hogy a népvándorlás kora nem volt annyira sötét időszak, inkább az átalakulásé, amikor egy korszak véget ért, és elkezdődött egy új, amiből majd kiemelkedtek a középkori európai tár­sa­dalmak.

A tárlat október elsejéig lá­togatható, és bár korábban úgy volt, hogy a szilágysomlyói aranykincs Budapesten őr­zött része csak márciusig ma­rad Kolozsváron, ezt meg­hosszabbították, és júliusig lát­ható a kiállításon.