Ki gondolta volna, hogy épp az okostelefonok kijelzője előtt felnövő nemzedék lesz az, amelyik feltámasztja a már rég eltemetettnek hitt analóg technológiákat? A theyouthtalks.com egyik cikke szerint a Z generáció körében hódító bakelitlemez-, kazetta- és analógkamera-mánia messze nem egy felületes retró divathullám – sokkal inkább egy tudatos lázadás a mindent elárasztó digitális létezés ellen.
Míg a korábbi generációk a kényelem és a gyorsaság miatt váltottak a fizikai hordozókról a digitális szolgáltatásokra – mint az MP3 vagy a felhőalapú rendszer –, a mai fiatalok épp a túlságosan steril, zökkenőmentes élményekből vágynak ki. A digitális világban minden azonnali és korrigálható: a zenelejátszás vagy épp elnémítás egyetlen gombnyomás, a fotókat pedig addig lehet ismételni, amíg meg nem születik a hibátlan végeredmény. Ezzel szemben az analóg technológia lassításra kényszerít, és éppen ebben rejlik a vonzereje. Egy filmtekercsre fotózva nincs lehetőség azonnali ellenőrzésre, sem retusálásra, így minden kattintásnak tétje van. Ugyanez a lassabb, elmélyültebb figyelem éled újjá a zenehallgatásban is: a bakelitlemezt fel kell tenni a lejátszóra, ami egy folyamat, a sercegés pedig a jelenlét élményét adja vissza.

Vizuális kultúrával foglalkozó szakértők rámutatnak: ez az úgynevezett analóg nosztalgia valójában a tökéletlenség iránti vágy. A mesterséges intelligencia, a tűéles 4K-s kijelzők és a filterezett közösségi média világában a kazetták szalagzaja, a VHS-kazetták vibrálása és a filmfotók szemcséssége a valódiság és a hitelesség szimbólumává vált. A Z generáció nem a múltba vágyik, hanem kézzelfogható, lassabb és emberibb menedéket épít magának a folyamatosan figyelmet követelő online térben.