A nyelviskola a gyergyóalfalvi gyermekek kedvence
Idéntől az elemi iskolások is részesülnek alternatív románnyelv-oktatásban a gyergyóalfalvi Sövér Elek Szakközépiskolában. A tanintézet és a helyi önkormányzat egyedülálló kezdeményezése révén több mint háromszáz gyermek tanulhatja beszédközpontú oktatással a román nyelvet a településen.
A gyergyóalfalvi iskolában idén januárban indultak a craiovai May Lily idegennyelv-központ délutáni nyelvkurzusai a felső tagozatos diákok számára. A rendhagyó kezdeményezést – amelyről korábban beszámoltunk – kísérleti jelleggel vezette be a helyi önkormányzat és az iskola, hogy a diákok egy nyelvkurzus módszertana által könnyebben, játékosan sajátíthassák el a román nyelvet. Az idegennyelv-központ helyi pedagógusok alkalmazásával, 10-12 fős csoportos tevékenységekkel, kreatív módszerekkel, a gyermekek egymás közötti kommunikációjával teszi élményközpontúvá az oktatást.
– Ettől a tanévtől kezdődően az alternatív oktatás már az elemi iskolások számára is elérhető: a kisebbek az idegennyelv-központ nyári iskola-programja által kapcsolódtak be a tanulásba, és a tanév kezdetétől a 150 kisiskolás több mint kilencven százaléka részt vesz a délutáni órákon. Bár még nincsenek hosszú távú tapasztalatok, de abban bízunk, hogy a rendhagyó módszerek segítenek leküzdeni a diákok románnyelv-tanulási nehézségeit és ez jelentősen megkönnyítheti a későbbi boldogulásukat ezen a területen
– mondta érdeklődésünkre Jakab-Bálint Márton, a Sövér Elek Szakközépiskola igazgatója, kiemelve, hogy az első évben a nyelviskola angol tantervét fordították románra a szakemberek, ebből építve fel az órák tevékenységét, az idei tanévre viszont elkészült az első román nyelvű oktatási segédanyag.
A csoportos tevékenységekben jelenleg három pedagógus dolgozik a gyermekekkel, de még legalább egy szakembert terveznek foglalkoztatni ebben a tanévben – tudtuk meg.
A nyelviskola költségeit – a pedagógusok bérét és az oktatási segédanyag elkészítését – az önkormányzat mellett helyi vállalkozások és a helyi közbirtokosság anyagi segítségével finanszírozzák.

